Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-439
206 Í39. országos ülés Í90k június 15-én, szerdán. az egyéb Is ént fentartandó feltételek mellett azok bocsáthatók, kik valamely bel- vagy külföldi műegyetem rendes hallgatói voltak. Sebess Dénes.« Elnök: Az indítvány ki fog nyomatni és a ház tagjai közt szét fog osztatni. Fel fog olvastatni az interpellácziós-könyv. Daróczy Aladár jegyző: Tiszteletteljesen jelentem a t. háznak, hogy az interpelláczióskönyvben a következő bejegyzések foglaltatnak: Nagy Sándor (nagylaki-kerület) a telepesek ellen elrendelt általános végrehajtás tárgyában a földmivelésügyi miniszterhez; Pap Zoltán a honvédeskü tárgyában a honvédelmi miniszterhez, és Eátkay László a delegáczió határozatainak a magyar országgyűléssel való közlése tárgyában a miniszterelnökhöz. Elnök: Javaslom a háznak, hogy az interpellácziók előterjesztésére fél kettőkor térjünk át. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az késő!) Kérdem a t. házat, elfogadja-e javaslatomat? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik az elnöki javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház az elnöki javaslatot elfogadván, fél kettőkor térünk át az interpellácziókra. Mielőtt napirendre áttérnénk, Trauschenfels Emil bíráló bizottsági tag ur a házszabályokban előirt eskü letételére jelentkezett. Daróczy Aladár jegyző (olvassa az eskümintát. Trauschenfels Emil leteszi az esküt). Elnök: Az eskü letételéről a 9-ik bíráló-bizottság elnöke értesíttetni fog. Következik a napirend: a költségvetési felhatalmazásról szóló törvényjavaslat (írom. 546, 548.) folytatólagos tárgyalása. A miniszterelnök ur kíván szólani. Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház ! Azt hiszem, az eddig lefolyt vitában annyi konkrét váddal támad tat ott meg a kormány, hogy talán természetesnek fogja találni a t. képviselőház, ha elérkezettnek látom az időt arra, hogy az eddig felhozottakra lehető rövidséggel válaszoljak. (Halljuk! Halljuk!) Lehető rövidséggel szándékozom ezt tenni, mert, őszintén szólva, most a lefolyt hosszú politikai viták után és a költségvetési vita küszöbén nem találnám óhajtandónak, hogy az indemnitási vita különösen hosszabbra nyúljék és a magam részéről nem óhajtanék tápot adni a vita megxiyujtás&ra.[(Helyeslés jobb felöl.) Legyen szabad először azon észrevételekkel foglalkoznom, a melyek a pénzügyi szempontokkal állanak szorosabb összefüggésben. (Halljuk! Halljuk!) A támadást Komjáthy Béla t. barátom indította meg,, de az általa elmondottak ismételve — és egyik-másik részletükben bővebben — más fölszólalt képviselő urak által is ki lettek fejtve. Altalános tenorja ezen támadásoknak azzal jellemezhető, hogy a t. képviselő urak kiemelték azt, hogy a kormány ugy megalakulásakor és bemutatkozásakor, mint azután is ismételten a takarékosság szükségét hangsúlyozta és azért mégis a kiadásoknak tetemes fokozásába ment bele ugy a belügyi, mint különösen a katonai téren. Ha megvizsgáljuk, hogy hogyan áll a dolog, talán látni fogjuk, hogy a kormány igenis már bemutatkozása alkalmával a takarékosságot épen azért hangsúlyozta olyan nyomatékosan, mert rámutatott arra, hogy bizonyos kezdeményezések történtek, bizonyos obiigókat vállalt már, legalább erkölcsi obiigókat a magyar állam a társadalom bizonyos faktoraival szemben; ezek az obligók — értem ez alatt különösen a tisztviselők fizetésrendezését — az igazság követelményeinél fogva szükségszerűleg kiterjesztendők az alkalmazottak többi kategóriáira is (Ugy van! jobbfelöl,) és ebből oly óriási tehertöbblet háramlik az államra, a melyet csak akkor birhatunk meg, ha azután a szigorú takarékosság terére lépünk, (Ugy van! jobb felől.) ugy hogy a kiadásoknak mindazon emelkedéseit, a melyek az állami, megyei, községi és egyházi tisztviselők és alkalmazottak fizetésrendezésével járnak, igenis, már jelezte a kormány bemutatkozása alkalmával, számolt ezzel a tehertöbblettel, számolt azzal, hogy itt igen sok millió évi tehernek az elvállalásáról van szó ós épen ezért kívánta a továbbmenő takarékosságot. Az igaz. hogy a pénzügyi terheknek még egy másik nagyon fontos faktorával is állunk szemben, t. i. a katonai kiadásokkal. (Felkiáltások a szélsőbaloldali: Ezt meg kell csinálni, mert Bécs parancsolja!) Igenis, a katonai kiadásokra nézve meggyőződésem mindig az volt, hogy egy krajczárral sem kell többet megcsinálni, mint a mennyi az állam biztonsága szempontjából feltétlenül szükséges, de azt meg kell csinálni, a mi feltétlenül szükséges; mert akár tetszetős ez a nyilatkozat, akár nem, a legszükségesebb, a legkardinálisabb állami szükséglet az, a mely magának az államnak és a nemzetnek létét biztosítja. Ezzel szembea háttérbe kell szorulni minden egyéb tekintetnek. (Helyeslés jobb felöl.) Ismétlem tehát, egy krajczárral sem megyünk túl a melíőzhetlen szükség határán, de a magyar nemzet élete érdekében megteszszük mindazt, a mi feltétlenül szükséges. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj a szélsőbaloldalon.) Tudom én nagyon jól, hogy a katonai terhek igen súlyosan nehezednek az állam és a társadalom vállaira. De nézzük, lehet-e azt mondani, hogy a mi pénzügyeinket elsősorban a militárizmusnak mind nagyobb túltengése tette ily nyomasztóvá? Nézzük meg, hogyan állnak a katonai kiadások az államnak egyéb kiadásaihoz arányítva? Hogy ne vádoltassam semmiféle tendencziával, adataim kikeresésénél az 1870., 1880., 1890. és 1900. évi, tehát egész véletlenül a kerekszámu évek költségvetéséből tettem összehasonlító számításokat. (Halljak! Halljuk!)
