Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-437

Í37. országos ülés Í904- június 13-án, hétfőn. 167 nek életét? (Halljuk! Halljuk a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Ez a katonai kérdés volt, a mely két előző kormányt elsepert. Azt hiszem, hogy a valóságnak megfelelőt mondok akkor, a mikor azt állitom, hogy az egész nemzet osztatlanul, és ezt meggyőződésemből mondom, a magyar hadsereget akarja. (Igaz! Ugy van! a, szélsőbaloldalon.) De én most erre nem akarok kiterjeszkedni, nem akarom azokat az érveket csoportosítani, a melyek a nemzet ezen jogát mintegy kötelességévé teszik, ha élni akar. Én most, ezen bírálatom idejére, csak arra az álláspontra helyezkedem, a melyet maga a t. miniszterelnök ur elfogadott. Azt mondta, t. i. akkori beköszöntő beszédében: Konstatálhatjuk azt, hogy a nemzeti közvélemény igen széles rétegeiben él a vágy az iránt, hogy a hadsereg vezényleti és szolgálati nyelve magyar legyen. (Igaz! a szélsobalóldálon.) Már most elemezzük ezt a kijelentést. Ez azt jelenti, hogy a nemzet széles rétegeiben megvan a vágy, de nem az egész nemzet kebelében. Később egy másik kijelentésben azt is elismeri a miniszterelnök ur, hogy megvan az egész nemzet kebelében. Utóbb ugyanis azt mondja: A nemzet más része nem óhajtja ezen vágyak valósulását oly időben erőltetni, a mikor az konfliktusra vezet. Már most a két állítást állítsuk egymással szembe. Hogy a nemzetnek az a vágya és akarata, hogy a magyar vezényleti és szolgálati nyelv meglegyen, az evidens. Hiszen azok is, a kik konfliktustól félnek, csak azért nem erőltetik annak érvényesítését, mert konfliktustól félnek. Már mo8t mindjárt kiderül, miért láttam én szüksógesnnk az alkotmány tanból vett tételeket előrebocsátani. A mi alkotmányunk szerint a törvényeket magyarázni, módosítani, vagy alkotni két törvényes faktor hivatása. Másnak ebbe beleszólása nem lehet, és ha más ebbe beleszól, gyáva a nemzet és bazaelienesen cselekszik a kormány, ha ezt megengedi. (Igaz! TJgy van ! a szélsobalóldálon.) Igaz, nem tagadom, hogy én azok közé tartoztam mindig, és most is azok közé tartozom, a kik, fájdalom, érezzük és tudjuk, hogy tényleg van harmadik faktor is, és az nagyon is beleszól a mi államunk sorsának irányításába. De visszatérve a nyilatkozatokra, tehát maga az egész nemzet akarja a magyar szolgálati- és vezényleti nyelvet, csak egjesek félnek, egy párt, —- az országgyűlés többsége, elismerem, — fél a konfliktustól. Gondolkozás közben felszínre jön a kérdés, hogy ki idézheti elő a konfliktust? A nemzet nem idézheti elő, mert hiszen neki megvan az akarata, vágya. {Igaz! Ugy van! a szélsobalóldálon.)Épen odatörekszik. Nem okozhatja tehát a konfliktust más, mint a másik faktor, a király. Megvallom, őszintén kijelentem, hogy bizonyos mértékig én is ugy gondolkoztam, de hála Istennek, a t. miniszterelnök ur beköszöntő beszédében ebből a nézetemből kizökkentett, Azt mondta ugyanis 1903 november 6-ikán: Ily eredménynyel ki nem bontakozhattunk volna a helyzetből, ha a nemzetnek a korona a maga atyai szive egész melegével segítségére nem jön. (Mozgás a szélsobalóldálon.) Tisza Istvánt éles elméjű embernek ismeri mindenki az országban; ő minden szavát meg szokta gondolni; ő tudja, hogy mit mikor és miért mondjon és igy ezen szavakhoz már most kénytelen vagyok egy más okoskodást hozzáfűzni. Abban a hitben vagyok, hogy a nemzet a katonai kérdésben még ezen kis vágyaival szemben is olyan akadályra talált, a mely nem azon második faktorban, a király személyében volt. A kabinet ugyanis, a mely kormányoz, ő Felségének a kabinetje, ő Felségének megbizásából beszél és tesz itt nyilatkozatokat és javaslatokat. Ha már most a nemzetnek nagy része akarja, csak egyik-másik fél a konfliktustól, és akarja a király is: akkor megtaláltuk a harmadik faktort, a melylyel szemben nem elég a királyi akarat, a nemzetnek vágya, óhaja és követelése, hanem ez a harmadik faktor ennek daczára nemcsak képes a nemzeti akarat érvényesítésének útját állni, hanem azzal szemben esetleg retorzióra is vállalkozik. Azt senki sem hiheti, hogy a magyar király önmagának adjon »segitséget« ; ha tehát a miniszterelnök ur azt jelenti ki, hogy a királynak az ő atyai szive egész melegével kellett segítségre jönnie: akkor — minthogy a nemzetben sem volt senki, a ki ne akarta volna ezeket és nem hiszem, hogy akadt volna magyar kormány, a mely a felségnek azt tanácsolta volna, hogy ezeket meg ne adja — világos, hogy létezik egy harmadik hatalom, a mely a nemzet akaratának érvényesülését megakadályozza. Már pedig ilyen kormánynak, mely ily harmadik hatalmat elismer, én a felhatalmazást meg nem szavazom. (Helyeslés a szélsobalóldálon.) De menjünk tovább. Ugyancsak ezen beköszöntő beszédében Tisza miniszterelnök ur azt mondta, hogy a hadseregben használt jelvények nem felelnek meg az ország közjogi helyzetének. Ez egy kinyilatkoztatás, a melyet ez a kabinet csak a második faktor, a király beleegyezésével tehetett. Erre közvetlenül azt a kijelentést teszi a miniszterelnök ur: «közremüködni fogunk olyan rendezésben, hogy az a közjogi helyzetnek megfeleljen*. Hát kinél kell közreműködni? A nemzet törvényellenesnek tartja, a kabinet ugyanezt kijelenti a király nevében és akkor a miniszterelnök előáll, hogy «közremüködjék», hogy a törvény hatálya meg legyen. Engedelmet kérek, ha nekünk nincs egy harmadik faktorunk, a mely ezen nemzet sorsába belekontárkodik, mikor a nemzet és király egy nézeten vannak, akkor a magyar kormánynak nem «közreműködni*, hanem végrehajtani lenne kötelessége ezt az egyező akaratot. (Élénk he] lyeslés a szélsőbaloldalon.)