Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-436

Í36. országos ülés 190í sitsik ebben az országban. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) Hiszen azok, a kik a közös vámterület alapjaira helyezkednek, azok is érzik azt, hogy a közvéleménynyel szemben nincsen igazságuk és érezvén ezt, minden lehető alkalommal kaczérkodnak azzal a közvéleménynyel és igyekeznek valamiféle módon elhitetni vele, hogy ők is barátai] az önálló vámterületnek, de a viszonyok nem alkalmasak arra, hogy az önálló vámterület megalkottassék. Láthattuk ezt a múlt választásnál. Polónyi Géza: Szegeden, a hol Mandel Pál és Mikszáth Kálmán olyan nagy harmóniában voltak! Szatmári Mór: Hiszen sok t. képviselőtársunk a túloldalról tisztán az önálló vámteriilet hangzatos éB sokat igérő pro grammjával állott a közönség elé, azzal szerzett magának mandátumot, de itt már megfeledkezik arról az erkölcsi kötelességről, a melyet választóival szemben vállalt és a közös vámterület alapjára helyezkedik. Hiszen, t, ház, a szegedi választás óriási dokumentálása a nemzeti közvélemény állásfoglalásának ! A t, többség bevehetetlennek hirdette ezt a kerületet, a melyet nem lehet tőle elhódítani és kicsinylő gúuymosolylyal illette azokat a kik odamentek megvivni a harczot vele. A kormánypárt azonban mégis csúfos vereséget szenvedett, mert a küzdelem ütköző pontja az önálló vámterület kérdése volt. És ha báró Bánffy az önálló vámterületet nem tűzi zászlajára, a szegedi közvélemény nem csoportosult volna köréje. A közös vámterület kérdése •— a mint nálunk a hangulat kidomborodik, — tisztán pártpolitikai, hatalmi kérdés: azért ragaszkodnak hozzá, mert tudják, hogy szerencsétlen közjogi viszonyaink közt a hatalmi érdekek szférájából kikergethetik őket, hogyha a közjogi politika vontató köteléről lekapcsolják a közgazdasági politikát és az ország gazdasági függetlenségét hirdetik. Mert Bécsben a közjogi politika tartja őket és a mi szerencsétlen helyzetünk az, hogy kormányainkat nem a magyar közvélemény, hanem az osztrák udvari, bécsi politika tartja. A közös vámterület hívei is érzik a közvélemény igazát, mert láthatják, hogy pusztán mezőgazdaságból az ország ma már meg nem élhet. Maga a t. kereskedelemügyi miniszter ur mutatott rá a magyar kereskedők országos egyesületének alakuló gyűlésén, hogy Magyarországnak szakítania kell az egyoldalú mezőgazdasági politikával, mert e mellett nem teljesítheti hivatását, nem töltheti be nemzeti és állami feladatait. 0 is tudja, érzi azt, hogy Magyarország gazdasági politikájában nagy változásnak kell történnie, a mit ugy fejezett ki, hogy először szakítania kell ezzel az egyoldalú rendszerrel, s azután kell megteremteni Magyarország ipari és keresjanius 11-én, szombaton. 159 kedelmi fejlődését. De képzelhető-e ez akkor, mikor fegyvertelenül állunk szemben egy irtózatos versenynyel? Igazsága van a t. kereskedelemügyi miniszter urnak, hogy egyedül meződazdaságból ma már meg nem élhetünk. Hiszen a mikor egy országnak az a sorsa, hogy kénytelen a maga reménységét, minden vágyát hozzákötni a természet szeszélyeihez, s az időjárásnak és természetnek csapásaitól vagy kedvezésétől függ léte vagy nemléte, a mikor ebben az országban látjuk, hogy a templomokban imádkoznak egy kis esőért, mert a szárazság irtóztató?, nyomorúságot, irtóztató szenvedéseket idéz elő, akkor igaza van a miniszter urnak : szakítani kell ezzel a mezőgazdasági politikával, mert ha e mellett maradunk, akkor az ország csakugyan tönkremegy. Az egyoldalú mezőgazdasági politika csakugyan lejárta magát; nekünk arra kell törekednünk, hogy a közgazdaság másik ágai, a kereskedelem és az ipar lendüljenek és virágozzanak fel, mert e nélkül nem leszünk képesek állami feladatainkat teljesíteni. (Helyeslés a szélsőbalóldalon.) Hiszen, t. képviselőház, mikor azt látjuk, hogy a természetnek ilyen szeszélyes csapásai mellett az ország óriási szenvedések elé kerül, a mikor az egész országban kinos gyötrelmek közt él a nemzet minden társadalmi rétege és a mikor azt látjuk, hogy a keresethiány és a szegénységnek folytonos emelkedése mellett a közterhek óriási módon szaporodnak; a mikor azt látjuk, hogy a kormányzati rendszer irtózatos könnyelműséggel szaporítja az állam terheit; a mikor azt látjuk, hogy azon a téren, a melyen uj gazdasági források megnyitásáról lehetne szó, a melyen a gazdasági erők fellendülését és fejlesztését kellene megcsinálni, a kormányzati rendszer a fukarságig viszi a takarékosságot, ellenben ott, a hol improduktív kiadásokról van szó, a hol a nemzet életével, a nemzet vágyaival és törekvéseivel egyáltalában össze nem függő intézmények előmozdításáról van szó, irtózatos könnyelműséggel megy bele a j>azarlásba: (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) ilyen országban és ilyen rendszer mellett nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy uj erőforrásokat nyissuk a nemzetnek, mert ha azokat meg nem nyitjuk, akkor okvetlenül elpusztulunk. (Elénk helyeslés a szélsőbalóldalon.) És mivel állanak elő, a mikor az ország közvéleménye, mint nagy egész, követeli az önálló vámterületet, mint az egyetlen módszert, a mely mellett kiszabadulhat a veszedelemből? Azzal állanak elő a közös vámterület politikusai, hogy nem ugorhatunk a sötétbe. T. ház! Emlékeztetem a t. kereskedelemügyi miniszter urat, a ki legutóbb is ezzel a mondással élt, hogy ezt legelőször báró Bánffy Dezső használta. 0 volt az, a ki miniszterelnöksége idejében a közgazdasági politika terén, mikor az önálló vámterület megalkotását köve-