Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-436

k36. országos ülés Í90í június 11-én, szombaton. 153 Nyíri Sándor honvédelmi miniszter: A csendőr vallotta, hogy felpofozták? Darányi Ferencz: Nem! Nyíri Sándor honvédelmi miniszter: Akkor a vallomás értéke meg van állapítva. (Mozgás.) Darányi Ferencz: Nem voltam ott! Rakovszky István: A csendőröknek külön ázsiója van! Darányi Ferencz: T. ház! Azt is mondja a miniszter ur, hogy a kritikus helyről és alkalomról nemcsak a csendőrök vallottak a katonai vizsgálat alkalmával, de mások is, indifferens egyének, sőt a dzsidásokat is kihallgatták és mind a csendőrök vallomását erősitik meg. Csak azt szeretném tudni, kik azok a mások, mert nekem az a hitem, hogy azok mind oly emberek, a kik csak hirhallá.sból beszéltek, de nem ténytanuk, nem tudják, mi történt; hallottak valamit és azt beszélték a vizsgálat alkalmával. A dzsidások ténytanuk-e, nem tudom, de ha ott voltak a lövésnél és látták ezeket a körülményeket, lehetetlennek tartom, hogy a dzsidások nem erősítették volna meg íteberics albiró vallomását. És ha ezt megtették, miért nem volt szives a t. miniszter ur velem és a t. házzal ezt közölni, vagy ha kételyek merültek fel, miért nem hallgattatta ki újra őket, miért nem rendelt el uj vizsgálatot? Méltóztassék megmondani: igaz-e, hogy nem volt ott abban az időben embercsoportozat a csendőrökkel szemben, hanem hátulról jöttek kavicsdobálók, ott bújtak a dzsidások lovai alatt keresve a gyerekek tömegét és onnan lőttek a gyerekek közé? Ez fontos kérdés, ezen fordul meg a dolog. Igaz-e, hogy a csendőröket megtámadta valaki vagy megtámadták valakik; vagy az igaz-e, hogy hátulról gyermekek kavicsokat dobáltak, s hogy a csendőrök a katonák lovai alatt bujkáltak, és ugy lövöldöztek? Ezen fordul meg az egész kérdés: az igaz-e, a mit én mondok; vagy az-e, a mit a vizsgálati iratok mondanak ? Én csak azt az egy igazságot tudom megállapítani, hogy az igaz, a mit én mondok, mert ha — harmadszor mondom — ha választók támadják meg a csendőröket, akkor a választókat kell a csendőröknek lelőniök és nem a gyermekeket. Nem tehetek róla, de Reberics albiró vallomását többre becsülöm 150 tanúénál, mert jogászember, intelligens, indifferens ember, megfigyelő képessége van, csak érdeklődő volt, nem is volt még választó, mert akkor került oda, tehát egészen közömbös ember. Ez egészen világosan ugy adja elő a tényállást, a mint én mondtam. Ha tehát ezekkel szemben kételye volna a miniszter urnak, akkor az lett volna szerintem a kötelessége, hogy uj vizsgálat rendeltetvén el. különösen azon dzsidáskatonák, a kik ott voltak, hallgattattak volna ki speczialiter arra a kérdésre nézve: igaz-e, hogy a csendőrök előtt voltak emberek, a kik megtámadták őket és ezért használtak fegyvert, s ha ez igaz, akkor magyaKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXV. KÖTET. rázzák meg nekünk ezen tanuk azt a megfejthetetlen problémát, hogy miért nem lőttek azokra, a kik megtámadták őket és miért lőttek másokra? Ezt én emberi észszel kideríteni nem tudom, mert ha engem megtámadnak, akkor miért forduljak én meg és lőjjem agyon a hátam mögött álló embert? Előttem még mindig az a gyanú áll fenn, hogy a csendőrök aligha voltak beszámítható állapotban. Annál bántóbb, hogy a csendőrök ilyen viselkedés után kitüntetésben részesültek, sőt a miniszter ur most még dicséretben is részesítette őket. Azt mondja a t. miniszter ur, hogy a katonai vizsgálat alkalmával is ugyanazt vallották a csendőrök mentségül, mint a mit a bünperben mint tanuk vallottak. Ezt én köszönettel tudomásul veszem. Én nem így tudtam, mert annak idején az újságokból, a melyek közölték a katonai eljárás eredményét, azt tudtam, hogy ők ugy vallottak a katonai eljárás során, a mint én azt előadtam. Ez azonban nem tartozik a dologhoz. A t. miniszter ur beszédének további folyamán volt szives kitérni Udvary t. képviselőtársam beszédének egy részére, a melyben foglalkozik e kérdéssel és a beszédének e részét nyilvánosan rágalomnak bélyegezte és azt mondja, hogy olyan férfiutói, a kinek szavára ad a közvélemény, elvárja, hogy t győződjék meg előbb állításainak igazságáról. Én ugyanezt mondom a miniszter urnak és kérem, hogy az általam elősorolt tanuk kihallgatásával győződjék meg arról, hogy félrevezették, mert az az igaz, a mit Udvary képviselőtársam mondott és a mit én mondok. Ugyanezt a módszert ajánlom a t. miniszter urnak. Mivel egy miniszter kijelentésére kell hogy adjon és ad is a közvélemény, kérve kérem a miniszter urat, győződjék meg arról: az igaz-e, a mit én mondok, vagy az, a mit az akták mondanak. Felajánlom lojálisán a bizonyítást, megmutatom a módját, s a t. miniszter urnak hatalmában áll ezt felhasználni. Ha megteszi, én hálás köszönettel adózom, és ha azután az derül ki, hogy én nem mondtam valót, akkor majd előadom további védekezésemet, ha pedig az derül ki, a miről lelkem mélyéből meg vagyok győződve, hogy én adtam elő a valót, akkor a miniszter ur ne hamarkodja el annyira a rágalom szót és a visszautasítást, mert annak a másiknak az adatokat én szolgáltattam, köztünk legyen mondva, (Derültség.) tehát azt a rágalmat akkor magamra is kellene vennem és kell is, hogy vegyem. Nem akarok olyan banális kifejezést használni, hogy visszautasítom, hanem kérem, hogy a most adott választ ezen oknál fogva ne tekintse végleges válasznak, hanem keressen módot arra, hogy megtudja: ugy igaz-e, a hogy én mondom, vagy pedig ugy igaz-e, a hogy ő — szerintem tévesen — az aktákból informálva van ? Keressen erre módot, és ha azután a módot megtalálta, mert hiszen annak utjät is megmutattam, arról fog meggyő20