Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-436

142 456". országos ülés l'JOí június 11-én, szombaton. szőr ebből a szempontból kívánok a kérdéshez hozzászólani. Elsősorban utalok arra, hogy láttuk az összes ezen oldalról eddig felszólalt képviselőtársaink részéről, hogy ők az Olaszországgal kötendő kereskedelmi szerződést meg nem szavazzák és mindenesetre erős parlamenti harczot fognak ellene folytatni, ha az oly határozniányokat tartalmaz, a melyek az olasz bornak beözönlését meg nem akadályozzák. Hivatkozhatom továbbá azon t. képviselőtársaim álláspontjára is, a kiket Rakovszky képviselő ur tegnap aposztrofált, szemükre vetve, miért nem nyilatkoznak e kérdésben. Értem az agrárius képviselőket, kik a szabadelvű párt tagjai, kik elsősorban mezőgazdasági kérdésekkel foglalkoznak s par excellence mint a mezőgazdasági érdekek képviselői szerepelnek az országban. De akár nyilatkoznak ezen képviselő urak, akár nem, ez irreveláns, mert a választási campagne adja meg a czinozurát arra, hogy egyik vagy másik képviselő minő álláspontot fog elfoglalni. Ke2emben van gr. Károlyi Sándor gönczi levele, melynek 5. pontja igy szól: »kivánunk hathatós borvámot és a kedvezményes borvám eltörlését szemben Olaszországgal«. Tudjuk, hogy igen sok t. képviselőtársunk a gönczi levél álláspontján állott a választás alkalmával és abszolúte semmi okom, de jogom sincs azt hinni, hogy midőn az olasz szerződés a ház elé kerül, más álláspontot foglalnak el, mint a melyet a választáskor foglaltak el és a melyet én is magamévá tettem akkor és magamévá teszek ma is, hogy t. i. hathatós borvámok hozassanak be a magyar bor védelmére, Olaszországnak ezen rendkívüli kedvezménye pedig, a mely által az olasz bor beözönlése lehetővé tétetik, a jövőben eltöröltessék. (Helyeslés balfelöl.) Én ezt egyszerűen azért konstatálom, mert az, a mit ma ebben a házban elmondunk és konstatálunk, ezen házon kivül, sőt az ország határain kivül is elhangzik és jő, ha tudomásul veszik azt, hogy a t. többség soraiban igen sokan vagy legalább is többen vannak, a kik elvileg is feltétlenül perhorreszkálják a borvámklauzulának meghosszabbítását. Ezt jó lesz, ha megtudják odakünn, annál is inkább, mert talán épen ezzel megkönnyítik a szerződéseknek szerencsés megkötését. (Vancsó Gyula közbeszól) ,Hogy a miniszter ur mit akar, azt én nem tudom, t. barátom tán tudhatja, de én nem tudom. Mondom, a mint az előbb említettem, nem is kivánom, hogy a miniszter ur nekünk itt részletes nyilatkozatokat tegyen, de hogy mi megmondjuk, hogy mit akarunk, azt helyeslem, sőt feltétlenül kívánatosnak tartom az ország érdekében. A mi most ennek a kérdésnek másik momentumát illeti, a melyet igen fontosnak, sőt döntő fontosságúnak tartok, ez az, a mire legutóbb, ha jól tudom, a miniszterelnök ur is ráutalt és a mely nyilatkozat némi aggályokat gerjesztett bennem és ez azon nyilatkozat, hogy hiszen meg fogjuk védeni az ország bortermelőinek érdekeit, ámde vámháboruba Olaszországgal nem mehetünk bele. Ez taktikai kérdés és felfogás dolga; vájjon jó-e, ha mi ilyen nyilatkozatot előre megteszünk, vagy nem, azt szintén a kormány tagjainak elbírálására kell biznom, A magam részéről mindig azt vallottam, meg is irtam a sajtóban, fel is szólaltam más helyen, itt is röviden meg akarom említeni és kitárni az én véleményemet, hogy én a vámháborutól Olaszországgal abszolúte nem félek. Nem félek pedig két okból. Az első oka az, mert, a mint lesz szerencsém pár szóval ráutalni, sokkal, de sokkal nagyobb érdeke Olaszországnak, hogy velünk vámháboruba ne keveredjék, mint nekünk, hogy Olaszországgal vámháboruba ne elegyedjünk. Azt fogják nekem mondani, hogy ime a statisztika ellenem szól. Tényleg a hivatalos statisztika adatai szerint a mi behozatalunk Olaszországból Magyarországba 18.308,000 korona értéket képvisel, a mi kivitelünk pedig 31 millió koronát, tehát pénzértékben de facto ugy áll a dolog, hogy a mi kivitelünk nagyobb ós látszólag a mi érdekeink a vámszerződés megkötése tekintetében nagyobbak, mint Olaszországéi. A gyakorlatban azonban a kérdés máskép áll. Analizáljuk ugyanis, hogy mik a mi kivitelünk tárgyai, kik az érdekeltek a mi kivitelünkben és kik az érdekeltek Olaszországnak kivitelében Magyarországra s azt fogjuk látni, hogy a mi kivitelünknek legfőbb tényezői először az állatok, még pedig elsősorban a lovak. Elismerem, hogy ez a mi legsebezhetőbb pontunk. A kivitelünkben tényleg ez a legnagyobb kvantum, 8.950,000 korona értékű és ha itt igen erős vámokkal ki akarná zárni Olaszország a mi lovainkat, ezzel mezőgazdáinknak feltétlenül nagy kárt okozna. Ámde azt mondotta Olaszország kormánya annak idején a tárgyalások során, hogy ő majd gondoskodik a lótenyésztés emeléséről. Nem vagyok ugyan valami nagy kapaczitás a lótenyésztés terén, de minden laikus ember tudja, hogy a megfelelő lóanyagnak olyan mérvű előállítása, a mely az ország szükségleteit katonai és egyéb téren kielégíteni képes, máról holnapra, de sőt tiz év alatt sem lehetséges, ahhoz évtizedek munkája szükséges. Azt pedig tudjuk, hogy Olaszországnak ezidőszerint feltótlenül nagy szüksége van lóanyagra elsősorban katonasága részére s ezért kétlem, hogy Olaszország igen magas vámokkal megdrágítaná önmagának a lóbehozatalt Magyarországból. Ez az első. A második, a mit igen sokat emlegetnek, az a fa kérdése. A statisztika szerint 4.400,000 korona értékű fakivitelünk van Olaszországba. Az összeg nem oly nagy, de mondjuk, hogy fakivitelünk Olaszországba a zérusra redukálódik. Kik szenvednek ezáltal károsodást? Egy pár nagybirtokos Szlavóniában és az erdőkincstár.