Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

132 4Í7. országos ülés IQöb április 18-án, hétfőn. És azután nagyon érdekes figyelemmel kisérni, hogy miiyen virtuozitással és milyen éles elmével találják meg, teszem a bírósági személyzethez tartozó tisztviselők azokat a pontokat, a hol egy vagy más szolgálatnál, mondjuk pl. az árvaszéki ülnök kezdetben jobb helyzetben van, mint a ki bírósági pályára lép, vagy a vármegyei főügyész, mint a királyi ügyész és viszont a vármegyei körök megint milyen gyorsan találják meg azokat a pontokat, a hol az ő helyzetük látszik kedvezőtlenebbnek, mint a kinevezett tisztviselőké, (Derültség.) Hát az természetes; a viszonyok sokhelyt heterogének és az ember teljes egyenlőséget ennélfogva el nem érhet. Az a törekvés pedig, hogy lehetőleg igazságosan közelitsük meg az egyenlőséget, vagy az egyik, vagy a másik érdekelt faktornak egyenlőségi érzetét látszólag megsérti. Ezen, t. képviselőház, nem tudunk túlesni és nem fogok ezekre a kérdésekre egyenkint in concreto kiterjeszkedni, ámbár gondolom, némi sikerrel fognám minden egyes esetben megmagyarázni, hogy ez miért szükséges. Hanem csak azokkal akarok foglalkozni, a miket leginkább hangoztattak. Felemlítették azt, hogy a tiszti főügyész a VIT. fizetési osztályban van, holott a kir. ügyész a VlII-ikban. Tökéletesen igaz. De én azt hiszem, hogy itt inkább a nevekben és, elismerem, a működési körben is van bizonyos azonosság a királyi ügyész és a tiszti főügyész között, de az állás természete, különösen a hivatalos carriére szempontjából egészen más. A királyi ügyészek jóformán pályájuknak még delén sincsenek, előttük egy magas előlépési kilátás, fel az ügyészi és a birói legmagasabb ranglistáju állásokig, a vármegyénél pedig a tiszti főügyészi állásba rendesen hosszabb szolgálat után, már élemedett korban jutnak az illetők és nagyon ritka eset az, ha a tiszti főügyész nem ebben az állásban végzi be hiva.talos pályáját. (Ugy van! Ugy van.') Ezek szóltak a mellett, hogy a tiszti főügyész bizonyos látszólagos előnyben részesittetik; de ugyanily specziális megfontolást igényel az árvaszéki ülnökök helyzete is. Ez is nehéz kérdés, t. képviselőház, mert hiszen természetes dolog, mindezek a kérdések könnyebben meg lennének oldhatók, ha az összes árvaszéki ülnökök az országban egy státust képeznének, akkor lehetne őket könnyen helyben előléptetni. De addig, a mig minden egyes vármegye tisztikara külön státust képez, minden ilyen kérdés komplikácziókkal is van összekötve. Ennek folytán én azt gondoltam és a törvényjavaslat erre az álláspontra helyezkedik, hogy leghelyesebb az által nyújtani némi ellenszolgáltatást az árvaszéki ülnököknek, hogy legalább már kezdetben egy aránylag megfelelő tisztességes díjazásban részesüljenek, ugy hogy az árvaszéki ülnöki pálya egyike lesz a birói kvalifikáczióval biró pályák között azoknak, a hol a kezdet legelőnyösebb, mert hiszen már az a fiatal ember, a ki árvaszéki ülnökké választatik, a VIII. fizetési osztálybe jut, de ezzel csak némileg van kárpótolva azért, hogy előléptetési kilátásai pedig a lehető legrosszabbak. Mondom, nagyon messze vezetne, ha mindezekbe a részletkérdésekbe belebocsátkoznám. Mindezeknél a kérdéseknél igyekeztünk megoldani a helyzetet igazságos alapon ugy, hogy teljesen ekviparálva legyen nagyban és egészben a vármegyei tisztviselők fizetése a kinevezett állami tisztviselők fizetésével. Itt azután csak egy nagyon fontos kérdésre kívánok még kiterjeszkedni arra t. i., a melyet Polónyi Géza képviselőtársam most, a vita utolsó stádiumában felhozott. (Halljuk! Halljuk!) Nekem nem kerülte el figyelmemet az a körülmény, hogy a tisztviselői kar, és pedig, a mint ő is helyesen említette, nemcsak az állami vagy fővárosi, de az egész tisztviselői kar eladósodási viszonyai az államnak és a társadalomnak komoly figyelmét érdemlik. Mert tényleg a helyzet olyan, hogy a tisztviselők részint a közel múltban még fennállott illetményeknek valóban ki nem elégítő volta következtében, részint ezen társadalmi osztályok hitelviszonyainak szervezete mellett, nagyon könnyen juthatnak bele valami csapás esetén, ha rájuk nézve presszáns pénzszükséglet állt be, olyan hitelszerzési módozatokba, a melyek azután későbbi bonyodalmaknak és katasztrófáknak csiráit rejthetik magukban. Én tehát ezzel a kérdéssel a legnagyobb ügyszeretettel foglalkozom, teljesen áthatva attól, hogy itt nem könnyelmű embereknek dolgát akarjuk kényelmesebbé tenni, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) ellenkezőleg, hozzá merném tenni azt, hogy ha meg tudjuk a kérdést oldani, akkor a könnyelmű elemekkel talán szigorúbban lehetne majd elbánni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Igyekeznünk kell azon, hogy a tisztviselői karnak azon részére nézve, a melyet a múltnak nélkülözése vagy valamely különös méltánylást érdemlő és különös anyagi áldozatokat igénylő egyéb körülmény abba a helyzetbe juttatott, hogy hitelt kell igénybe venniök, a hitelszerzés terén ma fennálló sulyos helyzet lehetőleg könnyittessék. (Helyeslés jobb- és balfelöl.) Megvallom, nem tartanám helyes útnak azt, ha ezen bajon az által kívánnánk segíteni, hogy a hitelezők kielégítését ne tegyük lehetővé, mert hiszen egyfelől ez a tisztviselői poziczióval nem egyeztethető össze, mert nagyon szomorú helyzet az már, ha az a tisztviselő csak azért képes megélni, mert hitelezőit nem tartozik kielégiteni, ós hogyha le van foglalva fizetéséből mindaz, a mi egyáltalában lefoglalható; másfelől megboszulná ez magát tisztán az anyagi téren is, mert mindhiába, mégis kerül a tisztviselő abba a helyzetbe, hogy hitelre szorul, és akkor hiányzik az a bázis, a melynek alapján tisztességes és olcsó feltételek mellett hitelt kaphat.