Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

417. országos ülés 1904 április 18-án, hétfőn. 125 hozatala feltétlen előzménye egy fizetésrendezési javaslatnak. Mert ha a törvényhozás javítani akarja a tisztviselők helyzetét, azt kétségtelenül ugy akarja megtenni, hogy a tisztviselők ne kerülhessenek anyagi okokból bármiféle olyan helyzetbe, a mely őket hivatásuknak hű és kötelességtudó teljesítésében akadályozza. Meg kell adni a tisztviselőknek a megélhetési módot, de akkor nem szabad megengedni azt, hogy a tisztviselő más üzletekkel is foglalkozzék, annyival inkább, mert most — előttem szóló t. képviselőtársamnak teljesen igaza van — közigazgatási tisztviselők teljesítenek bírói funkcziókat is. (Igaz! Ugy van! a szélsobalolclalon.) Eltekintve attól, hogy a nyomozatnak a bűnügyekben való teljesítése, fájdalom, az egész vonalon a közigazgatási hatóságok keretébe van utalva, a kibágási eljárások során is azok legnagyobb részében a közigazgatási hatóságok bíráskodnak, és így kétségtelenül biró funkcziókat teljesítenek. Erre vonatkozólag már feküdt egy törvényjavaslat is a ház előtt, még pedig nem is olyan nagyon régen, a mely különösen a vasúti alapításokban való inkompatibilitást tartalmazta kifejezetten. Ez azután később lekerült a napirendről, ÁZ összeférhetlenség kérdése nem olyan téma, a mely felett bárkinek e házban bővebben volna szükséges nyilatkozni. Elég azt jelezni, hogy őszintén és forrón óhajtom magam is, hogy a közigazgatási tisztviselők is vonassanak az összefórhetlenségi törvény olyan rendelkezései alá, a melyek lehetetlenné teszik számukra, hogy érdek-összeköttetés alapján a saját fenhatóságuk alatt álló területen maguknak üzleti szempontokból befolyást biztosithassanak. Ez nem egészséges állapot. (Ugy van! a szélsőbalt oldalon.) Nekem erre a javaslatra vonatkozólag specialiter az a megjegyzésem van, hogy nem osztom azt a törekvést, hogy a jövendő szempontjából ekviparáltassanak a vármegyék élén álló oszlopos tisztviselők is. Azt a törekvést, hogy példának okáért Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának a fizetését pro futuro leszállítsuk azért, hogy egy kis vármegyének fizetését felemeljük: ezt én helyesnek, ezéíszerünek és méltányosnak egyáltalán nem tarthatom. Egészen más feladatkör az, a melyet egy nagy vármegye élén álló viczispánnak be kell töltenie, mint egy kis megye területén, nem is szólva arról, hogy a munkaköre is egészen más. Erről sem szándékozom hosszasabban nyilatkozni, mert csak ezt a megjegyzésemet akartam megtenni. Azonban rátérek arra a kérdésre, a melyért én tulajdonképen felszólaltam. (Halljuk! Sálijuk!) Beszélni fogok, mint a gyakorlat embere, a tapasztalatokra, a tényekre való hivatkozással. Itt felvetődik a néppárt részéről egy kérdés, a létminimum kérdése, felvettetik oly alakban, a hogyan én, igazán megvallom, nem járulhatnék hozzá, mert minima non curat praetor, t. i. felvettetik abban az alakban, hogy a néppárt bead egy határozati javaslatot, a melylyel azt akarja kimondatni, hogy az 1200 koronáig terjedő fizetés adómentességben részesüljön. Miután a tisztviselők negyedosztályú adót fizetnek, ez olyan csekély, hogy e felett igazán kár sok szót vesztegetni. Egészen más, a minek a törvényhozást ezzel kapcsolatosan érdekelnie kell. ez a köztisztviselők fizetésének lefoglalhatása. Mondám, a tapasztalatra utalva, mint a gyakorlat embere akarok néhány szót erről szólani. (Halljuk! Halljuk/) Mi nagyon keserű tapasztalatokat tettünk Budapest székesfőváros területén. Ha nem mondanám is, talán akkor is tudott dolog volna, hisz e tekintetben előterjesztések feküsznek a kormáuyhatóság előtt, a főváros előtt stb., mi következett be Budapest székesfőváros területén ? Mi régen felfogva annak az igazságnak a helyességét és alkalmazandóságát, hogy a tisztviselő helyzetét olyanná kell tenni, hogy az ambiczióval tölthesse be állását és kvalifikált emberek vállalkozhassanak erre a pályára, Budapest székesfőváros területén nemes példáját adtuk annak, hogy tisztviselőinket olyan javadalmazásban részesítettük, hogy ezek a most szőnyegen lévő javaslatok sem fogják megközelíteni azt az állapotot, a melyben Budapest székesfőváros tisztviselői közmegnyugvásunkra ma vannak. Az már most mellékes dolog, hogy egy főváros kivételes helyzetben is lehet, mint a hogy, fájdalom, nincs, hogy elbírhat-e ilyen nagy fizetéseket vagy nem ? Erről nem akarok vitatkozni, de azt a szomorú tényt jövök a t. képviselőház szine előtt bejelenteni, hogy ennek a fízetésjavitásnak legflagránsabb konzekvencziája mi lett? Az, hogy az eladósodott tisztviselők száma ma kétszer akkora, mint azelőtt volt és oly mértékben van lefoglalva tisztviselőink fizetése, hogy ma már, a tanítói kart is beleértve, azon szomorú helyzet és tény előtt állunk, hogy kénytelenek vagyunk, hogy tisztviselőink megélhetését biztosithassuk, egy más pénzügyi operáczióhoz folyamodni, hogy az uzsora Moloch karmai közül tisztviselőinket kimenthessük. Nem túlzok egy betűvel sem, komolyan állítom, hogy tisztviselőink legnagyobb része nemcsak eladósodott, hiszen ülnek itt férfiak, a kik ellenőrzik állításainkat, de oly mértékben eladósodott, hogy a szabályrendeletben foglalt azon szankczió alá kellene esnie, hogy annak fegyelmi utón való eltávolításáról kellene gondoskodni, de a törvényhatóság kénytelen szemet hunyni, mert oly mennyisége a tisztviselőknek van érintve, hogy a közigazgatás talán meg is akadna, ha ez végrehajtatnék. Méltóztassanak országszerte figyelembe venni, hogy mi lesz ennek a törvényjavaslatnak, illetőleg ezeknek a törvényjavaslatoknak közvetlen, legközelebbi következménye? És itt nem szólok kizárólag a törvényhatóságoknál alkalmazott tisztviselőkről, hanem szólok az állami tisztviselőkről, jegyzőkről, törvényhatósági tisztviselők-