Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-409

854 í09. országos ülés 1904 márczius 24-én, csütörtökön. Szederkényi Nándor: T. képviselőház! A mint méltóztatnak emlékezni, én a múlt évben a horvát indemnitást megszavaztam, abból indulva ki. hogy végre is Horvátországot büntetni nem lehet azért, ha a mi kormányunk mulaszt és a végleges pénzügyi egyezmény elkészitésére nem törekszik oly erővel, hogy az mielőbb a ház elé kerüljön. Kijelentettem azonban, hogy ez az utolsó, és ha még egy ily indemnitást terjesztene elő a kormány, akkor ezt már nem vagyok hajlandó megszavazni. íme, itt van ismét az uj indemnitás. Ezen oknál fogva már szavamat kell állnom. De jelen pillanatban politikai okokból sem járulok e törvényjavaslat megszavazásához. Súlyos politikai viszonyok azok, a melyek a horvát és magyar viszonyokat oly alapjában és végzetesen zavarták fel, hogy ma már Horvátországban a magyar-gyűlölet szenvedélye tobzódik, mindannak daczára, hogy mi Magyarország részéről a horvátok irányában semmi oly lépést, oly kö/jogi vagy adminisztratív intézkedést nem tettünk, a mely nekik ezen szenvedélyes dühöngésre ^okot. alkalmat szolgáltatott volna. Én most, az idő rövidségét tekintve, nem bocsátkozom terjedelmesen ezen politikai okok kutatásába, majd a végleges pénzügyi egyezmény megkötése alkalmával kötelességemnek fogom tartani e viszonyt alapjában megbírálni, felfejteni és annak tisztázásához hozzájárulni. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Azonban most sem mulaszthatom el, hogy nagy vonásokban rá ne mutassak azokra a kormányzati hibákra, mulasztásokra, sőt bűnökre, melyek a horvát viszonyokat annyira megzavarták. Hiszen a magyarok és horvátok közti viszony nem máról holnapra áll fenn, századokra mutathatunk vissza, Az Árpádok, a vegyes házbeli királyok korában ez a viszony sem a durva hódítás politikájával, sem az elnyomás politikájával nem hozatott létre, hanem létrebozta a közös érdek. a mely egymásra utalt, testvérekké fűzött össze bennünket, és Magyarország a magyar alkotmánynak mindazon becses közjogi kincseit, melyeket Magyarországra alkalmazott, kiterjesztette Horvátországra is és a mi történelmünk azokban a századokban nem mutat fel semmiféle viszályt, vagy a horvátok részéről magyar gyűlöletet, vagy a testvérháborunak nyomát. Ellenkezőleg, Horvátországra, mint kapcsolt részekre, azt lehet mondani, hogy a horvátok a magyar érzésben, a magyar alkotmány és a magyar szabadság fejlesztésében, a niely az övék is, ép oly buzgalmat fejtettek ki, mint mi magyarok. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Vagy midőn beállott a szerencsétlen török invázió, a magyar és a horvát vér összekeveredett Horvátország területén a horvát részek védelmében. A horvát hősök nem versenyeztek-e Magyarország határain a magyar birodalom megmentése érdekében? A Zrínyiek, a Erangepánok, e kitűnő férfiak, e világhősök nem dicsőségét képezik-e Horvátországnak is? Mi viszont magyar dicsőségnek tartjuk őket. Mindezek azt mutatják, hogy a Horvátország és Magyarország közti viszony a múlt századokban olyan volt, a milyennél szebbet,jobbat nem is lehet kívánni. (Igaz! Ugy van balfelől.) Meg kell tehát keresnünk a kulcsot ahhoz, mi idézi elő, hogy ha szenvedélylyel csinálják Horvátországban azt a politikát, mely a magyarok elleni gyűlöletre veaet? (Igaz! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Keresem és meg is találom a kulcsot. A kulcs Bécsben és Budapesten van. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Bécsben azonbefolyás. a mely a divide et impera elve alapján a horvát testvéreket a magyar testvérek ellen gyűlöletre ingerli, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Budapesten pedig a kormányzatnak bűneit látom, hogy nem használta fel azon eszközöket és módokat, a melyekkel Horvátország panaszait orvosolni lehetett volna és ott a kormányzat vezetésével a horvátokat meg lehetett volna győzni arról, hogy Magyarországnak semmi érdeke a horvátokat akár jogaikban, akár szabadságukban bármi részben megcsonkítani, vagy megrövidíteni. Ezt a magyar kormányok nem tették meg. Hiszen évtizedek óta látjuk dühöngeni a gyűlölet szenvedélyét és lángját Horvátországban, ugy annyira, hogy bennük a keserűség érzete támadt fel és gondolkodtunk a felett, hogy valóban mi az, a mi Horvátországot erre a térre ^vezeti: az őrültség-e avagy a gonoszság? Én megtalálom ehhez is a kulcsot. A török hódoltság idejében Horvátország az u. n. határőrvidéken osztrák katonai kormány uralma alatt állott, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az az osztrák katonai uralom épen olyan ellenségesen működött ott irányunkban, a horvát gyűlölet felkeltésére, mint itt Magyarországon működött a magyar közjog és a magyar alkotmány megsemmisítésére. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy ott nemzedékek nőttek fel az osztrák katonai uralom alatt, a mely a magyar gyűlöletet csepegtette beléjük, ez világos, hiszen ezt a történelembal tudjuk. Nem kell rámutatnom a 48-as eseményre, a mely a testvér-háború üszkét dobta közénk, a nélkül, hogy Magyarország bármit vétett volna is Horvátország ellen, kirohantak ellenünk pusztítással és vérengzéssel. Mindennek az az oka, hogy ott az osztrák katonai befolyás megmérgezte a kedélyeket, megmérgezte az emberek szivét. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezt természetesen le kell küzdeni és erre nézve oly intézkedéseket kell tenni, a melyek a horvátokat megnyugtatják és biztosítják őket, hogy sem jogaikban, sem szabadságukban csorbát szenvedni nem fognak. Erre kellett volna a, magyar kormánynak működését kiterjesztenie, de nem terjesztette ki mert nem tehette, mert nem mert erős kézzel belenyúlni a dologba.