Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-409

Í09. országos ülés 1904- márczius í?4-en, csütörtökön. 353 Dalmátországok közgazdasági fejlesztése ugyanazon arányban történjék, mint az anyaországé. (Helyeslés halfelöl.) Ezt azért kívántam különösen kiemelni, mert azt hiszem, hogy az, a mit mi itt ezen tárgyalás alkalmával elmondunk, odaát mindenesetre visszhangra fog találni, és talán kötelességet teljesítettem, a midőn arra a helyes álláspontra helyezkedtem, hogy az egyenlő teherviselés mellett itt ezen magyar országgyűlés kebelében a horvátok számára ugyanazon jogokat, ugyanazon előnyöket kell megadandóknak tartanunk, a melyeket a szűkebb értelemben vett Magyarország élvez. Én azon előnyöket a horvátok számára ugyanazon arányban és mértékben kívánom megadni, sőt kijelentem, hogy erre feltétlenül szükség van. Van azonban ebben a mi szerencsétlen viszonyunkban, a mely Horvát-Szlavon-Dalmátországokban bizonyos antipatikus hangulatot keltett és fokozott mértékben szított az utóbbi években Magyarországgal szemben, egy momentum, a melyre kénytelen vagyok a t. ház figyelmét felhívni és a mely szerintem magában foglalja az orvoslásnak is magvát. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Evekkel ezelőtt a horvátországi tengerparti vidéken egy igen értelmes gazdaemberrel beszéltem. Ez az ember, megjegyzem, oly vidékről való, a hol mindenki Starcsevics-párti volt, tehát a legszélesebb túlzó párthoz tartozott. Beszélgetés közben természetesen politikáról is esett szó és ekkor azt mondta: Uram, nézze csak, honnan ismerjük mi a magyart? A magyar államot csak egy formában látjuk magunk előtt, ez a fináncz. Barta Ödön: A mikor az ablakukat beverjük, Egry Béla: A czimerét leszedjük! Gr. Batthyány Tivadar: Kérem, erről sokat lehetne beszélni. En csak azt ismétlem, a mit az a gazdaember mondott; ablakbeverésekről pedig nem beszélt nekem. Azt mondta, a magyar államot csak egyben látja: a flnánczban. A magyarokról ki beszél? Csak a mi uraink, a kik pedig soha jó szót a magyarokról nem tudnak. Előre bocsátottam, hogy Starcsevics-párti vidékről való volt. Majd így szól: Kérem, ha tudnánk mi, horvát nép, a magyar néppel közvetlenül érintkezni és közvetlenül érintkeznénk a magyar urakkal, ha eljönnének ide közébünk, látnák a mi viszonyainkat: meg vagyok róla győződve, hogy igen könnyen megértenők egymást, mert bizony talán a mi urainknak, a kik minket informálnak, vannak bizonyos politikai czéljaik, a melyek miatt mindig, mindenütt és egyedül csak rosszat mondanak a magyarokról íme, megmondja neki a paraszt esze is, hogy mégis csak lehet valami jó a magyarban. Bocsánatot kérek, hogy ezt az esetet előadtam, de szerintem ez a horvát parasztember EÉPVH. NAriA 1901—1906. xxm. KÖTET. eltalálta az igazat. Szerintem nagy hibában leledzünk mi magyarok a horvátországi viszonyok kezelését illetőleg, és a legnagyobb hibában szenvedtek a volt kormányok és szenved a mostani kormány is akkor, a mikor a horvátországi ügyeket ugy szólván kizárólag a horvátból magyarra fordított aktákból ismertetik. (Igaz! a baloldalon.) A holt betű sohasem fogja megvilágítani a helyzetet ugy, a mint van. Tessék elképzelni, mennyire más formában néznék a horvátok a magyar kormányzatot, ha nemcsak akkor látnák a magyar állam orgánumait, a mikor azok addt szednek be, de ha elmennének Horvátországba, Szlavonországba a miniszterek, államtitkárok, miniszteri szakközegek, kimennének a helyszínére, megvizsgálnák az egyes bajokat, viszonyokat, beszélnének az emberekkel, ott a helyszínén szanálnák a dolgokat : akkor arról győződnének meg a horvátok, hogy nem azok a hecczmeiszterek, de tényleg a magyar állam csinálja meg azt, a mi nekik előnyükre, javukra szolgál. Mondom, kötelességem volt ezt felhozni, mert szerintem, ha a magyar kormányok ebben az irányban a jövőben teljesíteni fogják kötelességüket, ha a minisztériumok és közegeik keresni fogják az érintkezést a horvát néppel, a mint idehaza is jól tennék, ha többet érintkeznének a néppel, hogy meggyőződjenek a helyi bajokról és szanálnák a hibákat: akkor legbensőm meggyőződésem, hogy bizonyos idő múlva a horvát nép máskép gondolkoznék a magyarról. Végül azok után, a miket t. képviselőtársam előadott, legyen szabad röviden konstatálnom, hogy én a magam részéről is az egyezségnek egy évvel való egyszerű meghosszabbításához kész örömmel hozzájárulok, sőt, miként erre Barta Ödön t. képviselőtársam is utalt, ezt a 3 milliónyi összeget konczedálom, a melynek mikénti előállására ingerencziánk nekünk nincs, sőt ezen törvényhozásnak joga sincs azt megvizsgálni, kutatni, mert Horvátországnak autonóm joga ezeknek a kiadásoknak az eszközlése. De elvi szempontból én ezzel a három milliós konczessziőval a javaslatot meg nem szavazhatnám, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) mert egyrészt preczedenst alkot, másrészt feltétlenül prejudikál a végleges kiegyezésnek épen azon indokoknál fogva, melyeket az előadó ur volt szíves előadni, hogy ugyanis ne ámítsuk magunkat, ez nem egy visszatérítendő előleg, hanem olyan összeg, a mely végleg ott marad, a hova fordították. A törvényjavaslatot megszavaznám kész örömmel, még akkor is, ha visszatérítendő előleg formájában kívánná a t. kormány, de így, ebben a formában, mivel sem prejudikálni nem akarok a végleges egyezségnek, sem preczedenst a jövőre nézve alkotni nem akarok, nem vagyok hajlandó a javaslatot megszavazni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Endrey Gyula jegyző: Szederkényi Nándor! 45