Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-408
296 40$. országos ülés 190 ! i márczius 23-án, szerdán, kérdésben követett, mikor még a szabadelvű párt kilenczes bizottságának javaslatait is megcsonkította és még ebből a programmból is bizonyos igen lényeges részeket elejtegetett: a jelenségeknek egész hosszú sorozata bizonyítja nekünk azt, hogy mit a t. kormány itt képvisel, nem egyéb, mint a legteljesebb udvari és katonai reakczió. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt volt alkalmam itt a házban kifejteni és azt hiszem, lesz is alkalmam a jövőben is, és azért ezzel tovább foglalkozni nem kivánok. De miután pénzügyi javaslatról van szó, lássuk, mi a t. kormánynak fmáncziális politikája. Igaz, volt panasz az eddigi kormányok ellen is, az t. i,, hogy takarékoskodnak a nemzet rovására, hogy kielégíthessék a katonai és egyéb udvari követeléseket, azok az áldozatok pedig, a melyek igy hozatnak, a nemzetre nézve jóformán teljesen elvesztek. De ilyen nyiltan, ilyen bevallottan ezt a pénzügyi politikát egyetlenegy kormány sem követte, mint épen a jelenlegi. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Sághy t. képviselőtársam tegnap egypár adatot hozott fel arra, hogy a mint első alkalma nyilt a kormánynak költségvetéshez, államháztartáshoz hozzányúlni, azt milyen irányban tette, és kimutatta, hogy leginkább épen a humanitárius és kulturális czélok azok, a melyek a t. kormánynak vörös plajbászát legjobban megszenvedik. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Erre a t. miniszter ur azt mondta, hogy ezek csekélységek. Elismerem, hogy csekélységek, de jellemzők arra, (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) hogy épen azokban a feladatokban, a hol legtöbbet lehet tenni a közjólét emelésére, hiányzik a t. kormánynál az érzék, a szeretet, a melegség. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Egyik beszédében, talán a legelsőben, azt mondotta a miniszterelnök ur, mikor rámutatott azokra a veszélyekre, a melyek az államháztartás egyensúlyát fenyegetik, hogy feladatául tűzi ki az alulról jövő nyomásnak ellentállani és igy a legnagyobb merevséggel megtagadni azokat a kívánalmakat, a melyek alulról jelentkeznek és a nemzet köréből óhajtják az állam segítségét igénybe venni. Hiszen én elismerem, hogy a kormánynak az ilyen alulról jövő kiváltságokkal szemben kritikát kell gyakorolnia, sok esetben szigorú kritikát, de mereven felállítani azt az elvet, hogy az ilyen nyomásnak, a mint ő nevezte, ellent fog állani és mindent elkövet, hogy azok a kívánalmak, a melyek mindenesetre szükséget fejeznek ki, ne érvényesüljenek az államháztartásban: ez nem jelent egyebet, mint az ország fejlődésének, kultúrája elóhaladáBának megakasztását. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Röviden tehát ezt a financziális politikát igy jellemezhetjük: a legmerevebb takarékosság lefelé, de a legbőkezűbb adakozás felfelé. Rámutattak t. képviselőtársaim ebben a kérdésben a czivillistára, A miniszterelnök ur ebből a törvényjavaslatból kikapcsolta a czivillistát; helyesen tette, mert megalázó volna ugy a magyar királyi méltóságra, mint a törvényhozás méltóságára, ha ilyen fontos kérdést, a mely elsősorban nem pénzügyi kérdés, hanem politikai és közjogi, csak kerülő utón, mintegy becsempészéssel lehetett volna a költségvetésbe beilleszteni. Mondom, jól tette a miniszterelnök ur, hogy kikapcsolta, ezzel tehát nem is foglalkozom. Csak jelzem azt, hogy habár ez a kérdés a legkínosabb feladat elé állítja a magyar képviselőt, mikor meg kell tagadnia a magyar királytól azokat az eszközöket, a melyek az ő udvartartásának fényét emelnék, mégis nem habozom kijelenteni, hogy szívvel-lélekkel csatlakozom Sághy Gyula t, képviselő ur tegnapi kijelentéséhez, és a magam részéről is kijelentem, hogy igenis meg fogjuk tagadni és mindent elkövetünk, hogy ez a túlkövetelés érvényre ne jusson. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Itt vannak azután a katonai kiadások. Ez az egyetlen dolog, a melyért a miniszterelnök ugy lelkesedni tud, az egyetlen tárgy, a mely az ő szivében fölkelti az ifjúi lelkesedés tüzét, nemes hevületét és idealizmusát. Azt mondja ebben a nemes hevületben a miniszterelnök ur, hogy a katonai kiadások nem improduktivek, mert egy vesztett háborúsokkal improduktivebb volna és sokkal nagyobh áldozatokkal járna, mint a melyeket a véderő fejlesztése igényel. Elismerem, igaz. Én is azt mondom, hogy a katonai kiadások, a nemzet véderejének fejlesztésére és tökéletesítésére fordított kiadások nem improduktivek ; nem improduktivek először is akkor, hogyha azok a kiadások, azok az áldozatok visszafolynak a nemzet gazdasági életének gyűjtő medenczéjébe; nem improduktivek továbbá akkor, hogyha azok a nemzeti védelemnek, a nemzet biztonságának eszközeit szolgálják. (TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) De, t. képviselőház, nálunk ugy áll a dolog, hogy minél jobban fejlesztjük a hadügyet, minél nagyobb áldozatokat hozunk érte, a technikának minél erőteljesebb és hatékonyabb eszközeit veszszük igénybe: annál nagyobb a vérvesztés, a mely a nemzetre nézve előáll, (TJgy van! TJgy van!a baloldalon.) másrészt pedig annál nagyobb az inger, melyet egy ilyen kifejlesztett véderő a hatalomra gyakorol abban az irányban, hogy az ekként kifejlesztett és elsősorban védelemre hivatott véderőt, a hadsereget, ne a nemzeti védelem czéljaira, hanem hódításokra, bizonyos kalandokra, bizonyos terjeszkedések czéljára vegye igénybe, a mely terjeszkedések épen a mi viszonyaink között veszedelmesek és ellentétben állnak azzal a politikai alappal is, melyre önök egész állami berendezésünket alapították, mert hiszen, t, képviselőház, a pragmatika szankczió tudvalevőleg a kölcsönös védelmet tűzte ki az együttélés főczéljául és alapgondolatául. Barta Ödön: Abból csak az örökösödést tartották meg, a többit mind megszegték!
