Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-407

286 407. országos ülés 1904 Itt csak egy megjegyzést kívánok felhozni, a mely szerintem a beruházási kölcsön kérdésével igen szoros nekszusban áll. (Halljuh! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy Magyarország mezőgazdasági népességének, mondjuk az ország felének, vagy jó egyharmadának legnagyobb baja és mizériája nem is a magas adó, hanem az óriási vízszabályozási járulék. Ez egy olyan téma, a melyről érdemes lenne órákon át beszélni. (Ralijuk! Halljuk!) Az első, a mit itt egész röviden felemiitek, az, hogy a vizszabályozäsok tekintetében a költségelőirányzat készítése valóban évtizedeken, át a legszerencsétlenebb dolog, a mit csak elképzelhetünk. Ha valahol prelimináltak költséget százezer forintra, a második tervezet szerint már 150 — 200.000, a harmadik szerint már 300.000 volt a költség, s a mikor már végrehajtásra került a dolog, kimondhatatlan magasságig sokszor 300 százalékára megy fel a költsége r annak, a mennyi eredetileg prelimináltatott. És itt az államhatóságokat, a kormányokat abszolúte nem tudom abszolválni az alól, hogy az államkormányok és a törvényhozás is, a melynek szintén befolyása van az ügyre, óriási hibát követnek el. Egy izben már itt a t. ház elé hoztam a rábaszabályozási kérdést. Az első törvény azt mondja, ha jól emlékszem, a Eábaszabályozás munkálatai 3 és .fél millió költséggel végzendők. Uramfia, hol járunk ma már? Talán háromszorosát, sőt négyszeresét elköltötték ennek az összegnek, s ott vagyunk, hogy még a befejezésig a legújabb prelimináczió szerint még 8 és fél millió koronára vau szükség. Ma ott járunk, hogy az a szegény parasztember, a ki fizet, különböző adók czimén fizet, mondjuk holdankint 2 frt 50 krajezárt, már eddig is szabályozás czimén alterum tantum-ot fizet és még szükséges lesz, mondom, nyolez és fél millió korona költség. Abszolúte nem lehet, hogy ez igy maradjon. így van ez a Temes szabályozásánál, igy van ez majdnem minden vizszabályozásnál. Ismerjük mindnyájan e helyzetet. Nem kötelessége-e tehát az országnak e

r bajon alaposan segíteni? Feltétlenül igen. És itt, sajnálom, de megint csak odalyukad ki a dolog hogy államsegély kell. Hiszen az állam hibázta el a dolgot, a kormányok, a törvényhozás, a midőn nemcsak az engedélyt adta meg, hanem, mint pl. a Rába-szabályozási társulatnál, egyenesen kötelezte az érdekeltséget, hogy belemenjenek a szabályozásba, megjelölte az összeget, azután ugyanazok az állami hatóságok folyton és folyton utasították őket nagyobb és nagyobb költekezésre, a mig végre ott állanak, hogy nem birják a terhet. (Uqy van! balfelöl.) És hogy történjék e segély? Talán különösnek fog tetszeni tőlem, hogy én magam kiterjeszkedem e kérdésre is, de ón azt tartom, hogy az ember mondja meg mindig őszintén, nyíltan azt, a mi a szivén fekszik. (TJgy van ! márczius 22-én, kedden. balfelöl.) A progresszivitás elvét kell belevinni a segélyezésbe. Hevesmegyében pl. magam is érdekelve vagyok egy kisebb szabályozási kérdésben. A költség az első szabályozási terv szerint 120.000 forint lett volna, a második szerint 150.000, a harmadik szerint 250.000, majd, mikor a társulat mérnöke kiment és felvette a végleges, részletes terveket, kitűnt, hogy — ha jól emlékszem — öt és hatszázezer forint, közt volt a költség. Holdankint eredetileg, a mikor belevittük a népet a szabályozás eszméjébe, 18 korona lett volna a költség — a beruházási költség természetesen; a fentartási külön dolog; ma pedig ott járunk, hogy holdankint ötven koronán felül, ha jól tudom, ötvenkilencz korona a költség. Most hogy áll a dolog? In praxi ugy, hogy mi, a nagybirtokosok, a kik nagyobb vagyonnal rendelkezünk, tehát ezen nagyobb vagyon után aránylag kisebb jövedelem mellett is megélhetünk, nem szorultunk ugy rá az államsegélyre, mint az a telkes, fél- vagy fertálytelkes kis parasztgazda, a ki kénytelen 8 —10 — 20, legfeljebb 30 hold szántóföldből megélni. Oda akarok tehát konkludálni, hogy szerintem ezen segélyezéseknél, különösen tekintettel azok óriási összegére, nem segíthetünk mindenkit egyforma arányban, mert ezt az állam tényleg nem birná el, hanem egy bizonyos fokozatosságot kellene a t. kormánynak ezen segélyezések terén létesiteni, ugy, hogy a nagyobb vagyonú embert egyáltalán nem segélyezné, vagy csakis ott, a hol feltétlenül bizonyos, hogy exisztencziális kérdések forognak koczkán; a középbirtokost nasyobb arányban támogatná, lefelé haladva pedig, minél kevesebb vagyonnal rendelkezik az a birtokos, annál nagyobb mértékben mentesítendő ezen szabályozási teher alól. (Helyeslés balfelöl.) Azért voltam bátor ezt a kérdést ma itt felvetni, mert tudom, hogy a beruházási kölcsönről szóló javaslat legközelebb a ház elé kerül, és nagyon szeretném, ha akkor, a midőn a t. kormány gondoskodása ezen javaslatban mindenre kiterjed: katonai vasutakra, katonai utakra és minden egyébre: akkor a magyar nép ezen nagy tömegeinek megmentéséről, vagyonának a tönktől való megóvásáról se méltóztassék megfeledkezni. (Helyeslés balfelöl és a szélsőbaloldalon.) Nem akarom a t. ház figyelmét még tovább igénybevenni, de azt hiszem, hogy a midőn a kis exisztencziákról beszélünk, lehetetlen a gazdasági cselédek nyugdíjügyének végleges rendezését említés nélkül hagynom. Darányi Ignácz volt földmivelésügyi minisztert illeti e téren a kezdeményezés halhatatlan érdeme. (Mozgás a bal- és a szélsobaloldalon.) Kecském éthy Ferencz: Nem nagyon vált be! Gr. Batthyány Tivadar: Bocsánatot kérek, megmondom, hogy miért nem vált be. Azért, mert mint uj kezdeményezésnél igen természetes, ugy a kormány, mint a törvényhozás bizo-