Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-406
í-06. országos ülés 1904 márczius 21-én, hétfőn, 255 Az örökké emlékezetes mohácsi vész, vagyis 1526 utáii, a mint a történelem tanúsítja, a törökök elfoglalták Magyarországnak legnagyobb részét, elfoglalták Budát és Magyarországnak majdnem minden nevezetesebb városát. Ugyancsak a történelemből tudjuk azt is, hogy Magyarországon ekkor két párt uralkodott. A Zápolya-párt, a melyet az aljas és gálád aknamunkák és árulások a törökök karjaiba kényszeri tettek menekülni; a másik párt volt az úgynevezett törökellenes párt, a mely párt a törököknek Magyarországból való kiűzését tűzte ki feladatául. Ez a törökellenes párt külföldi segitséget keresett, s így többek között I. Ferdinánd osztrák császárhoz is fordult segélyért, támogatásért, hogy a törököt az országból kiűzhesse. I. Ferdinánd osztrák császár fel is ajánlotta a segitséget. Hisz nem volt neki nehéz felajánlani, mert a saját bőre is koczkán forgott, nemcsak az övé, hanem egész Európáé; felajánlotta támogatását arra, hogy a törököt az országból kiverhessék. Ez tényleg meg is történvén, a magyar nemzet hálája és elismerése jeléül 1527-ben a Habsburg-házból származott I. Fendinándot, élve szabad királyválasztás jogával, Magyarország királyává választotta meg. A magyar nemzet, hogy hálájának további jelét adja, 1547-ben megalkotta az 1547 : V. törvényczikket, a melyben ő Felségének és örököseinek birodalma és hatalma alá minden időre alávetette magát a nemzet. Ez volt, t. képviselőház, az első pragmatika szankczió Magyarországon. Már itt ehelyütt fogom bemutatni, hogy a védelem közössége nem keletkezhetett a pragmatika szankczióból, mert hiszen, a mint már előbb is emiitettem, Ausztria és Magyarország között a törökök kiűzésére 1526-ban szövetség keletkezett, még pedig I. Ferdinánd és a magyar nemzet között, és a pragmatika szankczió csak 1547-ben hozatott meg. A pragmatika szankczió tehát egyebet tiszta perszonál-uniónál nem teremtett. Hogy a védelem közössége nem folyik a pragmatika szankczióból, ezt bizonyítják későbbi törvényeink is, ezt bizonyítja különösen a bécsi békekötés, a mely 1606-ban jött létre, és ennek 26-ik ssakasza azt mondja, hogy a régi szerződések és szövetségek épségükben lentartatnak, 6. szakasza pedig következőképen szól: Sőt a régi szerződések és szövetségek szerint, a melyeket ezennel megújítunk és egészükben, mintha soha meg nem sértettek volna, visszaállítunk, a jó szomszédságot, kölcsönös szeretetet igazán tisztelni fogjuk stb., csakhogy a magyar nemzet által nekünk e végből különösen kiadott levelek szerint ugyanazt teljesítsék. A bécsi békekötés alkalmából hozott e megállapodás, a mely törvénybe is iktattatott, világosan kimutatja, hogy Magyarország és Ausztria között a közös védelem tekintetében Írásos szerződés és szövetség köttetett, és igy az a pragmatika szankczióból nem következhetik. (Igazi a szélsőbalon.) Ugyancsak ezt a törvényt megerősíti az 1609 :XLII. t.-cz., amely azt mondja: Mindkét, Autriával és Morvaországgal a királyi Felség megegyezése mellett tett szövetségek érvényükben fenmaradnak. Nem akarom tovább felolvasni ezeket a törvényeket, csak hivatkozom rájuk. Megerősíti ezt az 1622:11 t.-cz, 18. §-a, az 1638:1. t.-cz. 13. §a, az 1659:1. t.-cz. 1. § a. Hogy ez ugy van, azt bizonyítják a koronázási hitlevelek is, a melyekben mindenkor az irásos szövetségek a közös védelem tekintetében megemlítve lettek. I. Lipót uralkodása alatt az 1687-ik Lés II. t.-czikkel kiterjesztetett a trónöröklés rendje II. Károly spanyol király magzataira is. Az akkor hozott törvényben és koronázási hitlevélben azonban ezen szövetségek megújítása elmaradt. Elmaradt az 1723-ik I. és II. t.-cz, alkotása alkalmával is, mely a trónöröklést a Habsburg-ház leányágára kiterjeszti, nyomára jövünk ennek az 1790/91. évi koronázási hitlevélben, midőn a magyar országgyűlés által kiküldött bizottság ezen szöveg megújítására, illetőleg a koronázási hitlevél kidolgozására kiküldetvén, azt a következő szavakkal vette be a koronázási hitlevélbe: »Quibus omnibus ut suus constet vigor, non tantum confoederationes cum regno Boliemiae et aliis vicinis Provinciis ac Transylvania initas secundum articulos Pacificationis Viennensis et Constitutionem anni 1609. 42. parte quoque ex altéra pro restabilitis declaramus.« Az országgyűlés által kiküldött bizottság a koronázási hitlevelet a képviselőház elé terjesztette, a mely azt egész terjedelmében elfogadván, elfogadás végett ő Felségéhez felterjesztette. Ezen törvény, a szövetség megújítására vonatkozó rész törlésével, el is lett fogadva. Hogy ennek igy kellett lenni, hogy azt fent az uralkodó család töröltette, tanúsítja az, hogy sem a koronázási hitlevélbe, sem a törvénybe felvéve nem lett. Ekként állithatom, hogy 1790/91-ben megszűnt ezen irásos szövetség, mely Ausztria és Magyarország között a közös védelem, a védelem közössége iránt köttetett. Hogy, mint már előbb említeni szerencsés voltam, nem folyik a pragmatika szankczióból a védelem közössége, azt mutatja az a körülmény is, hogy a török járom alól való felszabadulás nem a pragmatika szankcziónak volt következménye, ellenkezőleg a pragmatika szankczió volt következménye a török járom alól való felszabadulásnak, mert, a mint emiitettem, az I. Ferdinánd osztrák császárral kötött szóbeli hallgatólagos szövetség később irásos szövetséggé alakíttatott át, a mely irásos szövetség i790/91-ben megszűnt. Érdekes az 1790/91-iki törvényczikk más szempontból is, mert ezen törvényczikk 10. §-ában világosan ki van mondva Magyarország önállósága és függetlensége, és ki van mondva 16. §-ában az is, hogy ő szent Felsége biztossá