Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-404

íOí-. országos ülés 190í márczius 18-án, pénteken. 221 nem, kötelességemnek tartottam volna felszólalni, és ez a kijelentés az, a melyet a t. miniszterelnök ur Barta Ödön t, képviselőtársammal polemizálva, a nemzet és a király közt megóvandó egyetértésnek nagy kérdésére nézve tett. (Halljuh! Halljuh!) Azt mondja a t. miniszterelnök ur, (olvassa): »Barta Ödön azt kérdezi tőlem: hát ez a harmónia elérhető e másként, mint ugy, hogy a nemzet aláveti magát ?« »Ezt az állítását megint egész határozottan tagadom*, mondja a miniszterelnök ur. »Az 1867-iki kiegyezés megteremtette ezt a harmóniát ugy, hogy akkor számos, évszázadok óta ellentétet képezett kérdésekben becsületes kompromisszum jött létre. Mindaddig, mig ehhez a becsületes kompromisszumhoz ragaszkodnak; mindaddig, mig azokat a kérdéseket, a melyeknek megbolygatásától a magyar nemzet akkori vezérei, a legtisztább hazafiságtól indíttatva, elállottak, újra fel nem bolygatjuk: mindaddig a kerek világon nincsen alkotmányos uralkodó, a ki a nemzet minden vágyát, minden törekvését, minden igyekezetét melegebben istápolná, mint ő Felsége.« És folytatva ezt a témát, még a következőket mondta a miniszterelnök ur (olvassa): »És ha a képviselő ur azt kérdezi tőlem: meggyőződésem-e, hogy a nemzet vágyainak érvényt lehet szerezni odafenn ? arra mint becsületes ember azt válaszolom, hogy igenis meggyőződésem, hogy a mint nyugtot hagyunk mindazoknak a nagy kérdéseknek, a melyek 1867-ben elintéztettek, ezen az alapon a békés fejlődés alapján tovább haladva, igenis érvényt lehet szerezni a magyar nemzet minden jogos igényeinek, minden jogos törekvéseinek.« T. képviselőház! Ezek a kijelentések véghetetlen nagy sulylyal birnak és azokat szó nélkül hagyni nem lehet. Itt a 67-es kiegyezés mint kompromisszum nyer jellemzést és ennek a kompromisszumnak tartalmához tartoznék, hogy mindazokat a kérdéseket, a melyeknek »megbolygatásától a magyar nemzet akkori vezérei a legtisztább hazafiságtól indíttatva elállottak, újra fel nem bolygatjuk.« Hát ez kicsit homályos és kissé határozatlan. A kompromisszum, ha annak akarjuk nevezni, le van fektetve az 1867: XII. t.-cz.ben, ebben és semmiben másban. Hogy a magyar nemzet vezérei, a kiknek emléke előtt én kegyelettel meghajlok, legjobbhiszemüleg, legjobb meggyőződésük szerint ennek a törvénynek és e törvény egyes részeinek alkalmazása, az abból levonható konzekvencziáknak mégha tárolása körül minő nyilatkozatokat tehettek, a melyek a nemzet elé nem kerültek és a melyekhez a nemzet kifejezetten hozzá nem járult: ez, t. képviselőház, a nemzetre nézve semmi irányban kötelező erővel nem bir. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ennek a nemzetnek nem lehet kétféle közjoga: egy közismeretü, nyilvánvaló, a mely a törvényekben le van fektetve és egy titkos, benső használatra való, a mely a nemzet előtt nem ismert, a nemzetnek jóváhagyását el nem nyert megállapodásokban vagy nyilatkozatokban tartalmaztatik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Megvallom, t. képviselőház, hogy én, a mikor a nemzeti irány érvényesítéséről van szó, egy nemzet és a nemzetnek feje, királya között, a »kompromis8zum« kifejezést nem szeretem. De kivételes viszonyok közt vagyunk. A mi fejedelmünk nemcsak ennek az országnak királya, hanem más államoknak fejedelme is és ez a másik minősége, valamint az a természetes kötelessége, melyet neki képviselnie kell, mint az uralkodóház fejének, hogy az uralkodóház egész birtokállományát sértetlenül fentartsa, más szempontoknak is jogosult befolyást engednek az ő apprecziácziójára. Tehát legyen ugy, kompromisszum. De én azt kérdezem, hogy ez aztán tisztán mechanikus kompromisszum-e, t. i. hogy bizonyos konkrét határozatoknak Prokrustes-ágyába beleszorittatik a nemzeti fejlődés és ha azután a növekvő organizmus, a mely ilyen lekötöttségeket nem ismer, a mely azokat mint minden igaz, pezsgő, üde élet, kigúnyolja, ha az e határozatoknak és e határozatok alkalmazásának kereteiből kinő, akkor azután a nemzeti fejlődés ezen követelményeihez ne lehessen hozzásimulni, ezeknek ne lehessen eleget tenni? Fenn kelljen-e tartani a nemzet bizonyos intézményei és a nemzeti élet követelményei közt az ellentétet, mert különben ellentétet létesítünk a király és a nemzet közt? Nos, t. képviselőház, ha az 1867-iki kompromisszum ilyen természetű lett volna, akkor én annak nem tulajdoníthatnám azt a nemzetfentartó, azt az államférfiúi értéket, a melyet neki igenis tulajdonitok, (Helyeslés balfelöl.) Épen az 1867-iki kompromisszum bizonyos elveket állapit meg és ezek keretén belül igen sok nemzeti igénynek kiépítése és kielégítése nemcsak lehetséges, de annak a törvénynek a szellemében követelhető is. (Ugy van! balfelöl.) És, t. képviselőház, nézzünk csak körül! Ez, a mint közjogi szempontból igaz, ugy megtámadhatatlan igazság politikai szempontblól is. Hiszen azoknak a feltevéseknek, a melyeken a hatvanhetedik kiegyezés idejének politikája alapult, nagy része nem vált be. Hiszen azoknak a feltevéseknek egyike az volt, hogy a kibékülés után a magyar szellem át fogja hatni az egész uralkodóházat is és hogy a:; Magyarországhoz a a maga egész erkölcsi erejével és hatalmával közelebb jutott. (Halljuk! Halljuh! balfelöl.) Sajnálatomra azt kell mondanom, hogy ez a feltevés nem vált be. (Ugy van! balfelöl,) Királyunk a legnagyobb lelkiismeretességgel megtartotta koronázási esküjst és annak minden nagy követelményét, hanem abban az erkölcsi közlekedésben és összeforradásban az egész uralkodóházzal, a melynek folyamata mindjárt 1867 után szerencsésen megindult, (Ugy van! bal felől.)