Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-394

39b. országos ülés 190b márczius 5-én, szombaton. 13 röviden érintvén, újból kérem annak elfogadását. (Helyeslés halfelöl.) Nem is mondtam volna zárbeszédet, t. képviselőkáz, hogy ha a kormány megvalósította volna azokat az ígéreteket, a melyeket a maga programmjában a katonai kérdésekben előterjesztett és a melyeket mint olyanokat jelölt meg, a melyek a mai szituáczióból való kibontakozásnak alapját képezik. Mert a kormányelnöknek és a kormánynak a katonai kérdésekre vonatkozó programmja két részből állott. Az egyik tartalmazta azt, hogy a válságos helyzetből való kibontakozás czéljából javaslatok terjesztendők elő és bizonyos kérdések megoldandók, a másik pedig azt, hogy melyek azok a kérdések, a melyek a kibontakozás czéljából azonnal elintézendők. De ugy látjuk, hogy a kormány megszegte igéretét, és azokat a javaslatokat, a melyeket a szituáczióból való kibontakozás eszközeiként megjelölt és a melyek igazán a minimumot képezték, meg nem oldotta. Hogy bebizonyítsam tételemet, nevezetesen, hogy a kormány megszegte igéretét, a miniszterelnök ur programmbeszédéből kénytelen vagyok egyes részeket felolvasni, és bocsánatot kérek, ha talán többet idéznék, mint a mennyit általában idézni szoktunk. A miniszterelnök ur múlt év november 6-án programmbeszédében a következőket mondotta (olvassa): »Engedje meg nekem a t. ház, hogy elsősorban a momentán politikai helyzethez és illetőleg azon kérdéshez fűzzem fejtegetéseimet, a melyek a mostani politikai helyzetet előidézték. A közös hadsereg berendezésével, szervezésével kapcsolatos kérdések azok, a melyek lázas izgatottságba hozták a nemzeti közvélemény igen tetemes részét és egyúttal kiindulási pontját és döntő okát képezték annak, hogy ezen rendkivüli parlamenti helyzet állott be. T. képviselőház! Nem vélünk csalódni, ha azt állítjuk, hogy az országban lefolyt eseményekből és észlelhető tünetekből ma, hónapokkal e küzdelem r

után, bizonyos tanulságokat vonhatunk le.« Ezután rátér a tanulságokra ; én ezt csak röviden érintem (olvassa): »Én azt hiszem, konstatálhatjuk igenis azt, hogy a nemzeti közvéleménynek igen széles rétegeiben él a vágy az iránt, hogy a közös hadsereg vezényleti és szolgálati nyelve magyar legyen. Ez tény, a mely előtt sem szemet hunyni nem akarunk, sem azt letagadni nem akarjuk, de ehhez, azt hiszem, hozzáfűzhetem azt a másik észleletet, hogy a nemzeti közvélemény mondhatni egyhangúlag visszariad a nemzet és a korona közti konfliktus mélyreható következményeitől és nem kívánja ezen óhajának megvalósítását erőltetni oly időben, midőn az konfliktusra vezet.« Nem kívánok kiterjeszkedni arra, hogy ez helyes-e vagy sem, csak egyszerűen fel akartam olvasni. (Tovább olvassa): »Azt hiszem, t. képviselőház, hogy jóformán általánossá vált az a meggyőződés, hogy ezen kérdések ilyen viszonyok közt az ország javára meg nem oldhatók. Igenis állítom azt, hogy áthatotta a közvéleményt ma már az a tudat, hogy meg kell elégednie azzal, ha azon kérdések oldatnak meg, a melyek megoldása a korona és a nemzet teljes egyetértésével lehetséges, hogy azért koczkára ne tegyük a nemzeti politikának egyik lényeges sarkkövét, egyik mellőzhetetlen alapfeltételét : a korona és a nemzet közti teljesen harmonikus egy üttmüködést.« Azt mondja tovább a miniszterelnök ur s ezt kívánom főkép kiemelni (olvassa): »Mondom, a kormány abban a tudatban van, hogy e mai szituáczióból a kibontakozást a nemzet megnyugvásával, az ország érdekének minden téren való megőrzésével ugy találhatjuk meg, ha a hadsereg körül felmerült kérdések közül a nemzet óhajának ögyelembe vételével megoldjuk mindazokat, a melyeknek megoldása ma az összhangnak, a békének veszélyeztetése nélkül lehetséges.« Azt mondotta tehát a miniszterelnök ur maga is, hogy vannak kérdések, a melyek ma megoldhatók. Kifejti továbbá — nem kívánom fölolvasni, nehogy hosszadalmas legyek, hogy ennek a kérdésnek megoldása, (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) csak ugy lehetséges, hogyha ő Felsége a király abba beleegyezik. S azt mondja továbbá a miniszterelnök ur, hogy ez a szituáczióból való kibontakozás azon módja, a mely egyedül lehetséges. T. képviselőház! A mint a felolvasás alatt, de megelőzőleg is bátor voltam kifejteni, a miniszterelnök ur mára helyezte a súlyt arra, hogy ezen szituáczióból való kibontakozás lehetővé tétele bizonyos kérdések megoldása alapján lehetséges s hogy ő azokat a kérdéseket képes megoldani. T. ház! Most már áttérek azokra a kérdésekre, a melyekre nézve a miniszterelnök ur kijelentette, hogy azokat képes megoldani, és pedig képes megoldani ma, vagyis a mint ezt novemberben lehetett érteni, egy pár hét alatt. Attól várta ő maga is, ugy ítélte meg ő maga is, hogy a mai szituáczióból ezzel lehet kibontakozni. Az első volt — a mi különben köztudomású — hogy a miniszterelnök ur megígérte a jelvénykérdésnek rendezését. Erre nézve azt mondotta, hogy ő maga is elismeri, hogy (olvassa): »A hadseregben a jelvények nem felelnek meg az ország közjogi helyzetének.'! Tehát ő kötelességének ismeri a jelvénykérdést a közjogi helyzetnek megfelelően megoldani. Kérdem a t. honvédelmi miniszter urat, a ki jelen van, hogy miért nincs itt az a javaslat, a mely a hadseregben a jelvénykérdést megoldaná? Vájjon miként tudják az urak összeegyeztetni akkor tett ígéretüket, kormányprogrammjukat azzal a mai helyzettel, hogy ma már negyedik hónapja, hogy a kormány ide bevonult, s mégis, a mit momentán szükségnek, a mit megoldhatónak, a kibontakozás eszközének jelöltek meg, arra nézve