Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-394

14 394. országos ülés 1904 még ma sem látjuk itt a törvényjavaslatot, sőt a miniszterelnök ur a delegáczióban — a mint a lapok közléséből tudom — kijelentette, hogy nem is tekinti a lesürgősebben megoldandó dolognak. T. képviselőház! Az ilyen kormány, a mely négy hónappal megelőzőleg azt az ígéretet teszi, hogy a jelvénykérdést a magyar közjog szellemének megfelelőleg meg fogja oldani s ma már négy hónap múlt el a nélkül, hogy előállott volna ezzel a javaslattal, daczára annak, hogy kijelentette, hogy ő Felsége is beleegyezett s annak atyai szivével volt ez csak lehetséges: az a kormány nemcsak mitőlünk nem kívánhatja meg, hogy vele Bzemben mérsékeltebb álláspontot foglaljunk el és neki a kormányzást lehetővé tegyük, de még a 67-es alapon állóktól sem kívánhatja, hogy megszavazzák ezt a javaslatot, mert kétségtelen dolog, hogy az a politikai reputáczió, a melyről a miniszterelnök említést tett, csak szappanbuborék, frázis, a melyet a miniszterelnök ur kidob, mint a maga sértegetéseit. Megmondta, hogy mi a kibontakozás eszköze s megmondta azt, hogy meg lehet csinálni, meg is fogja csinálni és arról majd élénkbe terjeszt egy javaslatot; ezzel szemben pedig azt látjuk, hogy nem történt semmi. Ez is egyik indoka annak, hogy az én véleményem szerint azok járnak el helyesen, a kik ezen javaslatot meg nem szavazzák, mert a kormány nem váltotta be igéretét, Gabányi Miklós: Ha nem szavazzák meg, elesnek a húsosfazéktól. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, Gabányi képviselő ur ! Várady Károly: De, t. képviselőház, még az nem volna olyan nagy baj, ha csak egy ilyen megfutamodást, egy ilyen szószegést, csak egy ilyen gyengeséget látnánk. Ámde be lehetne bizonyítani, hogy a t. miniszterelnök ur katonai programmjának egész vonalán — az egyik részen szószerint, a másikon értelem szerint kimutathatólag — megszegte szavát, daczára annak, hogy hősködött és Ígérte, hogy ezt is, amazt is meg fogja oldani. Mert, t. képviselőház, nemcsak a jelvény kérdésében, de a katonai büntető eljárás tekintetében is határozottan megszegte a t. miniszterelnök ur a maga programmját. Annak idején kijelentette a t. miniszterelnök ur, hogy a mai szituáczióból való kibontakozásnak egyik eszköze ezen kérdésnek is olyatén módon való megoldása, hogy a katonai bíráskodásba a magyar nyelv behozassák. Hát kérdem, t. képviselőház, bárkitől, a ki jelen van: látott-e erről törvényjavaslatot? Nekem legalább nincs tudomásom róla, hogy a minisztérium olyan javaslattal lépett volna elő, a mely világosan, szakaszokba foglalva megállapítja, hogy a katonai büntető eljárásban a magyar nyelv fog érvényesülni. Már pedig méltóztassék bárkinek kezébe venni ezt a miniszteri programmot, világosan láthatja, hogy abban minden félreértést kizáró módon a kérdés megoldása olyan eszköznek jelentetett ki, a mely a kibontakozást márczius 5-én, szombaton. elő fogja mozditani. Én megvallom, t. ház, magam is hajlandó vagyok ilyen eszköznek tekinteni minden olyan lépést, a mely a magyar közjogon, a magyar alkotmányon ütött csorbát kiküszöböli és az elmérgesitett állapotokat bizonyos tekintetben gyógyíthatja, ha talán nem is teljesen. Vártam is ezen Ígéret teljesítését. Ma azonban határozottan meg kell vádolnom a kormáuyt azért, hogy ezen igéretét az elmúlt négy hónap alatt sem váltotta be és javaslatot arról, hogy a magyar nyelv a katonai büntető eljárásban érvényesüljön, mai napig sem terjesztett be. (Elénk helyeslés a báloldalon.) A katonai programmnak további része volt a magyar honos tisztek visszahelyezése. Ez sem törtónt meg. Hiába ígérte a t. kormányelnök ur, hogy ez is meg fog történni, a delegáczióban visszaszívta igére tét. Azt mondotta a t. miniszterelnök ur, hogy két-három esztendő alatt meg fog történni, de még akkor is 4—5 — 600 magyar honos tiszt fog maradni idegen, nem magyar ezredeknél. Hivatkozott a t. miniszterelnök ur az 1868-as királyi rendeletre, melyben a »lehetőleg« szó benne van; de én még sem tartom helyesnek, hogy az ígéretnek azt az értelmet tulajdonítsuk, hanem igenis — a mint gróf Apponyi Albert igen szépen kifejtette — a szabálynak mégis csak annak kell lenni, hogy a magyar honos tiszt magyar ezredekhez visszakerüljön; és ha mégis — a mit, megjegyzem, magam részéről egyáltalában el nem ismerek — valami méltányosabb vagy szelídebb felfogás alapján az az elv jut érvényre, hogy tehető egypár kivétel azon szabály alól, hogy a magyar honos tisztnek magyar ezrednél kell szolgálni, ezen kivételeket meg kell állapítani, ezekről törvényjavaslatot kellett volna előterjeszteni, a melyben kimondatott volna, hogy igenis a magyar államnak és a magyar állam minden intézményének önállósága megköveteli, hogy e hazának minden fia az állam saját intézményénél rójja le kötelességét hazája iránt, és ha e téren bizonyos kivételekre szükség van, akkor törvény állapítsa meg, hogy melyek ezen felállítandó fontos kivételek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De a katonai programm ezen részét sem látjuk megvalósítva, mert kétségtelen, hogy ma is igen sok magyar honos idegen ezredeknél szolgál, (ügy van! TJgy van! a szélsÖbaloldalon.) tehát megint összekeverik a magyar hadsereget az osztrák kiegészitő hadsereggel, felforgatják a fogalmak rendjét, és a kormány segédkezet nyújt ahhoz, hogy a magyar közjog alapján joggal követelt azon állapot, hogy minden magyar ember magyar ezrednél szolgáljon, be ne következzék, hanem megmaradjon a régi slendrián, mert habár egynéhány visszahelyezés történt, ez még nem jelenti a magyar állameszme igazi érvényesítését. Ugron Gábor: Szemfényvesztés az egész! Várady Károly: A programm egyik tárgya a katonai intézetek szaporítása. Nem foglalko-