Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-402
W2. országos ülés WOk már a pártszenvedélyek hullámai fel nem hatolhatnak. Egy nagy akadályt háríthat el ezzel az ember az ő józan megítélésének útjából: a pártelfogultságot, a mely rárakódik rendszeresen az ember Ítéletére és bevonja azt lassankint az előítéleteknek kérgével, mint a meleg forrásvíz is bevonja azt a beléje helyezett tárgyat az ó' ásványos zománczával. Ezért sohasem voltak nagyobb akadályai az emberi elhatározásnak, mint az előítéletek. Belátta ezt már maga Descartes is, mert a mikor bölcsészeti rendszerét megalkotta, panaszkodott, hogy mennyi idejébe és fáradságába került, a mig a tudomány által belenevelt előítéleteket, balvéleményeket önmagából kiirthatta, a mig ezeket a bilincseket, a melyek az ő szabad lelkének szárnyalását megkötik, összetörhette és a mig végre abba a helyzetbe jutott, hogy csak azt fogadta el alapvető igazságnak, nem a mit a tekintély elvével belenevelnek, hanem a mit az ő józan ítéletének tisztító rostája, mint ilyet, igaznak tartott. Ezért én is ilyen szempontból törekedtem megmérni a jelenlegi politikai helyzetet, azt a nagy nemzeti küzdelmet, a mely ezt a helyzetet tényleg előidézte, azt a küzdelmet, a mely másfél év óta állandó izgatottságban tartja a nemzet közszellemét és a melynek — meggyőződésem szerint — a végeredményei előbb-utóbb egy egészséges nemzeti politikának a kialakulásához fognak vezetni. Azért nincs is joga senkinek ezt a másféléves harczot és küzdelmet kicsinyelni, mert ha csak annyi eredménye lett volna is, hogy felébresztette a nemzet szivében újra azt a kialvófélben lévő . tüzet és azt a hitet, hogy kitartással, a nemzeti akarat szervezésével előbb-utóbb a magyar szempontoknak a véderő szervezetében is helyet kell foglalniok: már e hitnek a félébresztése megérdemelte a fáradságot, bizonyára megérdemelte azt az áldozatot, a melyet érette a pártoknak és a nemzet nagy tömegének bizonyos tekintetekben hoznia kellett. De hiszen szerintem áldozatok nélkül semmiféle haladás és fejlődés el nem érhető; áldozatot kell hozni mindenkinek, a ki valamely nemes czélért, vagy ismeretlen uj gondolatért iparkodik küzdeni; mert hiszen a jövő fejlődós biztosítása mindig megkívánja a nemzet nagy tömegétől, a jelenben élők tömegétől az áldozatot, Áldozat nélkül tehát nincsen emelkedés, mert a nemzetek tisztulása, haladása is a megváltás törvénye szerint történik. Valamint egy eszme nem tisztulhat meg másként, mint könyben és vérben, ugy egy nemzet sem valósithat meg uj eszményeket, uj gondolatokat, és az ő nemzeti életébe bele nem illesztheti azokat, hacsak bizonyos szenvedés, bizonyos önfeláldozás árán magát azokra érdemessé nem tette. Csak a hanyatló, csak a korhadó nemzetek szoktak megélni a közügyekből és a hazából; a virágzó és a fejlődő nemzetek pedig odaadják az ő hazaszeretetüknek önfelárczius 16-án, szerdán. 183 áldozó önzetlenségét, mindenét arra a szent oltárra, és az ő áldozatkészségüknek el kell menni egészen a halál megvetéséig. Ezért minden nagy nemzet, a mely a jövőért dolgozik, csak áldozatok árán tudja az ő biztos fejlődésének alapjait lerakni. Már pedig a nemzetek haladása a jövő nagy eszményeihez van kötve. Azért nemcsak a nemzeteknek, de a nagy lelkeknek is álma ez a szó: jövő. Ezért a gondolatért szívesen tűrik a jelen nyomorát, szívesen tűrik sokszor az élet nehézségeit és próbáit. A történelem is mutatja, hogy az a trónját vesztett lángész: Nagy Napóleon, a mikor mindenét elvesztette és ott a fontaineblaui palotában meg kellett irnia lemondási okmányát és körülállták a szomorú udvar tagjai, nem csüggedt, mert uj erőt gyűjtött benne az a gondolat, hogy a jövőért dolgozik és fiát két karján felemelve az ég felé felkiáltott: »A jövő az enyém!« Azt hiszem, a mi áldozatteljes harczunk is meghozta a nemzet részére a jövőnek reményét, meghozta azt a bizodalmat és hitet, bogy kedvezőbb feltételek mellett ezt a nagy mozgalmat, a melyet megindítottunk, a nemzet diadalra is fogja vezetni. Azért ne kicsinyeljük azt a dolgot, hogy itt pozitív, kézzel fogható eredményekről szó sincs. Van itt nagy erkölcsi haszon : (Ugy van! bálfelöl.) az a hit, az a bizalom, a melyet felkeltettünk, a melyet felgyújtottunk a nemzetben, e hit és bizalom nélkül pedig sem ember, sem nemzet, senki a világon, nagyot alkotni nem tud. Csak annak a nemzetnek lehet jövője, a melynek becsvágya nem merül ki az egyetlen gondolatban, hogy a napi eseményeket hogyan kell aktaszerüen elintézni. Hiszen, kérem, az ilyen munka nem termelő, hanem improduktív, fogyasztó, vagy, hogy a miniszterelnök ur szavaival éljek, csak meddő munka a nemzetre nézve. Az ilyen élet nem a nemzet erkölcsi tőkéjét gyarapítja, hanem feléli azt az erkölcsi készletet is, a melyet nagy elődök, nagynevű államférfiak a nemzetre hoztak. Ezeket a korszakokat nevezi a nagy angol történetíró, Carlyle, terméketlen korszakoknak, mikor az eszmén} r ek nem nőnek, nem virágoznak, hanem minden egyes ember az eszmények rovására önmaga akar megélni a közügyből és a mely nem teremtő korszak, hanem fogyasztó, a mely nem gyarapítja a nemzet erkölcsi tartalmát, hanem fogyasztja azt az értéket is, a mit a nemzet már összegyűjtött. A történelmi hivatásu népek sohasem elégedtek meg azzal, hogy a napi eseményeket aktaszerüen elintézzék, hanem mindig a legmesszebbmenő eszményeket tűzték ki az ő nemzetük elé végczélul. A nemzeti önérzet lángját nem rejtették véka alá, hanem odatették az ő legdíszesebb gyertyatartójukba, hogy hadd világítson az egész világ szemébe. Igaz, hogy ezeknek a nemzeteknek államférfiai is olyan nagyságok voltak, a kik a hazafias lelkesedést
