Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-402

180 í02. országos ülés 190Í márczius 16-án, szerdán. rok még jobban rámutatni, hogy ez a programra, is tulajdonképen a miniszterelnök urnak a hozománya, mert a kilenczes bizottság minden tagja azt a programmot, ugy a mint az jelenleg van, magáénak el nem fogadta. Itt is a napokban hallottuk gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamtól, hogy ő szemére vetette a miniszterelnök urnak azt, hogy azt a programmot, a melyet a kilenczes bizottság kidolgozott, nagy mértékben megcsonkította. Az a megcsonkítás pedig olyan volt, mint mikor a koronából annak a legértékesebb gyémántját kiveszik. (Ugy van! balfelöl) A legbecsesebb, a legszilárdabb részeit annak a programúinak kivette a t, miniszterelnök ur abból és igy megfosztotta azt tulajdonképeni értékétől. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Jellemző a mi politikai viszonyainkra magában véve az is, hogy nálunk tényleg mindig a programmot a miniszterelnökök hozzák és a párt teszi magáévá azt, a mit a miniszterelnök programmképen felállít. A jelen esetben is igy történt. Pedig parlamentáris és alkotmányos szempontból a programmnak helyes felállítása csakis az lehet, hogy ha magából a pártból indul ki a programm, maga a párt formulázza egy határozott alakban az ő követeléseit és azoknak végrehajtásával, megvalósításával bizza meg azt, a ki arra a legalkalmasabbnak, a leghivatottabbnak mutatkozik. Minálunk azonban az egész közélet félrevezetésnek, meghamisításnak és megtévesztésnek meg szemfényvesztésnek sorozatából áll. (Ugy van! balfelöl.) és ez okozza főképen azt, hogy közéletünkben időről-időre kell oly abnormis állapotoknak kifejlődniük, a minő volt a majdnem egy évig tartó obstrukczió is, a mely abban nyerte épen jogosultságát, hogy az alkotmány a maga igazi értelmében őszintén végrehajtva és megtartva nincsen. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ebben leli magyarázatát az is, hogy a t. miniszterelnök ur a 67 es kiegyezés megítélésében tökéletesen más álláspontot foglal el, mint más 67-es alapon álló politikusok, a kik az ő pártjához nem tartoznak. A miniszterelnök Barta Ödön t. képviselőtársammal polemizálva azt mondja, hogy nem áll az, mintha minálunk a nemzet és az uralkodó között harmónia csakis ugy volna elérhető, ha mindig a nemzet veti alá magát az uralkodó akaratának. Ennek bizonyságául felhozza, hogy hiszen a 67-es kiegyezés megteremtette ezt a harmóniát ugy, hogy akkor évszázadok óta ellentétet képezett kérdésekben becsületes kompromisszum jött létre. A t. miniszterelnök urnak igaza volna ebben a mondásában, ha ezt 1867-ben mondta volna. 1867-ben, megengedem, egészen jóhiszemüleg igy nézett ki a dolog és ugy lehetett a dolgot magyarázni, hogy régi ellentétek kiegyenlítése folytán itt csakugyan becsületes kompromisszum jött létre. Mi azonban ma, 36 — 37 évi tapasztalás után, már konstatálhatjuk azt, hogy a becsületes kompromisszum nem tartatott meg becsületesen. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem tartatott meg, mert ennek a 67-iki kiegyezésnek mind azon határozatai, megállapodásai, kijelentései, a melyek Magyarország függetlenségének, önállóságának, nemzeti iránya kifejtésének kedveztek volna, ezek mind meghamisittattak, vagy meg nem tartattak egyáltalában, vagy pedig később bizonyos törvényekbe becsúsztatott mindenféle módosítások által el lettek szépen sikkasztva. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem akarok ezekkel a kérdésekkel hosszasan foglalkozni. Elég rámutatnom pl. arra a sokat vitatott közös hadsereg kérdésére. A közös hadsereg a 67-iki kiegyezésben nem szerepelt. A hatvan hetediki kiegyezésnek egész lényegével és szellemével ellenkezik a közös hadsereg, mert ez a kiegyezés világosan Magyarország állami függetlenségét fenn akarta tartani, világos, félre nem érthető szavakkal kifejtette, hogy Magyarország állami önállóságát fentartja. Egész világosan beszél magyar hadseregről és az állami szuverenitásnak, az állami függetlenségnek teljesen kizárása és megtagadása volna egy hadseregnek a közössé tétele. Ennek daczára már az 1875. évtől kezdve az ujoncjavaslatba, később az 1889-iki véderó'törvénybe is becsempészték a »közös hadsereg« kifejezést, s tették azt olyan általánosan használt kifejezéssé, hogy ma már mint egészen jogosra hivatkoznak rá. A ki a közös hadsereg kifejezését használja, pláne hivatalos formában, ugy mint a miniszterelnök ur azt szereti hangsúlyozva használni, annak vagy egyáltalában nincs fogalma az állami szuverenitás követelményeiről, vagy tagadja Magyarország állami szuverenitását, mert állami szuverenitásról és közös hadseregről egy lélegzettel beszélni nem lehet. A mi a t. miniszterelnök ur programmjából eddig a megvalósulás stádiumába jutott, az határozottan a ház ezen oldala érdemének tulajdonítható, mert a tapasztalás mindenkit meggyőzhetett arról, hogy obstrukczió nélkül még ezek a silány eredmények sem lettek volna elérhetők, a melyek elérettek. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A t. szabadelvű párt hajlandó volt egyhangúlag megszavazni a létszámemelésről szóló törvényjavaslatot, bár igaz, hogy mikor azután visszavonták, e felett nagy örömének adott hangos kifejezést. A t. szabadelvű párt egy időben iszonyúan lekicsinyelte a katonai nevelés kérdését, sőt emlékszem rá, mikor gr. Apponyi Albertnek erre vonatkozó határozati javaslatait és indítványait minden esztendőben szépen egyhangúlag leszavazták. Nem tekinthetem tehát ezt a pontot a szabadelvű párt tulajdonképeni programmjának. A tiszti áthelyezésekre sem a s?abadelvü pártnak, sem az 1867 óta fennálló kormányoknak soha gondjuk nem volt, s mikor egyszer a 90 es években Ugron Gábor képviselőtársam azt az 1868-iki császári