Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-402
h02. országos ülés 190b márczius 16-án, szerdán. 179 mi parlamentünk már régóta tisztában van. Lehet elméletileg pro et contra indokokat felhozni; a magyar parlamentnek állandó gyakorlata azonban az, hogy mi az indemnitást bizalmi kérdésnek tekintjük, s azok a pártok, a melyek a kormány politikáját nem helyeslik, az indemnitást a bizalom hiányában szokták megtagadni. (Ugy van! hal felől.) Ezzel kívánom én is indokolni az előttünk fekvő törvényjavaslat el nem fogadását. De ezt a jelen alkalommal sokkal rövidebben teszem és tehetem, mint más esetben; nem azért, mintha a bizalmatlanságnak indokai csekélyek vagy kevesek volnának, hanem egyrészt azért, mert általános politikai vonatkozású kérdésekről a legutóbbi időben is hosszú viták voltak napirenden, másrészt azért, mert hiszen a legközelebb napirendre kerülő javaslatoknál ismét alkalmunk lesz ily általános politikai vonatkozású kérdésekkel foglalkozni. Annak a bizalmatlanságnak, a melylyel mi a jelenlegi kormány iránt viseltetünk, különösen két momentumát emiithetem. Az egyik az a programra, a melylyel a kormány bemutatkozott, a melyet jövendőbeli politikai működésének alapjaként jelölt meg; a másik pedig magának a miniszterelnök urnak egész politikai egyénisége, ugy, a mint azt az ő eddigi politikai múltjából, politikai magatartásából megismertük. Azt hiszem, t. képviselőház, hogy nem tudna nekem senki még egy miniszterelnököt mutatni, a ki kevesebb rokonszenvvel, kevesebb népszerűséggel, kevesebb bizalommal találkozott volna akkor, mikor a kormány megalakítására vállalkozott, mint a jelenlegi miniszterelnök ur. (Ugy van! balfelölj És ez az általános népszerűtlenség, ez az általános bizalmatlanság, a melylyel a t. miniszterelnök urat az egész magyar közvélemény fogadta, az ő egész eddigi politikai magatartásával van megindokolva. (Ugy van! balfelöl) El közöttünk az a meggyőződés, hogy nincs Magyarországon számottevő politikai tényező, a ki az osztrák czentralisztikus hatalomnak és czentralisztikus törekvéseknek készségesebb eszköze volna és tudna lenni, mint a miniszterelnök ur. (Uqy van! balfelöl,) Valahányszor arra alkalom kínálkozott, hogy a nemzeti aspirácziókat és követeléseket le kelljen kicsinyíteni, vagy el kelljen némítani, a miniszterelnök ur volt mindig az első, a ki errre vállalkozott. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Valahányszor alkalom kínálkozott arra, hogy a hatalom eszközeinek gyarapítására és áldozatkészség, a nemzet erejének megfeszítése felajánltassék: mindig a miniszterelnök ur volt az, a ki erre a legnagyobb készséggel és odaadással ajánlkozott. (Ugy van! a sz élsöba loldalon.) A legutóbbi küzdelemben, s annak befejezésében is kétségtelen bizonyítékait adta a miniszterelnök ur a nemzeti törekvések és jogos követelések iránti csekély érzékének. A múlt évben az egész közvélemény rég nem látott egyértelműséggel és lelkesedéssel karolt fel nagy politikai kérdéseket; elsősorban azt, hogy a Magyarország áldozatkészségéből és véréből fentartott hadseregben a magyar állam szuverenitása teljes kifejezést nyerjen; hogy a magyar nyelv elfoglalja az őt megillető jogokat, és hogy az az idegen szellem, a mely a hadseregben még mindig tapasztalható, onnan egyszer, s mindenkorra végleg kiküszöböltessék. A nemzet széles rétegeiben megnyilatkozott hatalmas felbuzdulásnak é3 erélyes követelésnek a t. szabadelvű párt sem tudott ellentállani, és már a Khuen-Héderváry-kabinet bukása után, akkor, a midőn az a famózus chlopyi hadiparancs megjelent, ugy látszott, mintha a szabadelvű párt is levetette volna magáról a párfcfegyelem, vagy, hogy ugy mondjam, a pártrabság azon bilincseit, a melyek őt évtizedeken át tétlenségre és némaságra kárhoztatták, és mint hogyha azon párton is egy egészségesebb, nemzeti irányú fellendülés vett volna erőt: a szabadelvű párt is követeléseket hangoztatott. De alighogy a szabadelvű párt falai közül ezen követelések hangja kihallatszott, megjelent a t. miniszterelnök ur, a ki napról-napra utazott fel Bécsbe és jött ismét Budapestre, és egyesitette minden erejét és fáradságát azon czélból, hogy az ellentéteket kiegyenlítse. De minő ellentéteket kellett kicgyenliteni ? A miniszterelnök ur maga is elismerte, hogy a nemzet széles rétegeiben éltek és élnek ezen követelések, de él e mellett szerinte az a törekvés és kívánság is, hogy a nemzet és a korona egymással összeütközésbe ne jussanak. Ha a miniszterelnök ur át volna hatva a nemzeti szellemtől: akkor ilyen ellentétek elsimítására és kiegyenlitésére nem. azt az utat választotta volna, melyet ő választott, hogy a felbuzduló és a határozott akaratot nyilvánitani készülő szabadelvű pártot egy nagyon hézagos, nagyon üres programmal, a mely csak látszat, a melyben valóság minél kevesebb van, elnémítsa, lecsendesítse, nekik a tisztességes visszavonulást lehetővé tegye; hanem neki az lett volna a kötelessége, hogy a királynál, tehát azon tényezők másodikánál, a mely tényezők között az ellentét fennállott, a királynál értesse meg a nemzeti követelések jogosságát (Uqy van! balfelöl.) s ottan vigye keresztül ezeknek alkotmányos elismerését és megvalósítását. A ki pedig erre nem képes, a ki ebben a tekintetben vagy nem tud, vagy nem akar szolgálatot tenni a nemzeti ügynek, attól a jövőre sem várhatunk a nemzeti ügy előbbrevitele érdekében semmiféle jó szolgálatot és az iránt igen természetesen bizalommal nem viseltetünk. (Ugy van! balfelől.) Azt mondtam, hogy az a programm, a mely a kilenczes bizottság munkálatának eredménye és a melyet tulajdonképen a miniszterelnök ur hozott a szabadelvű pártnak, nem kielégítő és semmi lényeges és érdemleges eredményt nem tartalmaz. Röviden kívánok csak ezzel foglalkozni. De elsősorban arra a körülményre aka23*
