Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-402

W2 országos ülés Í904 márczius 16-án, szerdán. 175 val fennen dicsekszik, nem kicsinylem, de keveslem, és épen csak annak tartom, a minek azt Holló t. képviselőtársam tartja, hogy t. i. az nem egyéb, mint a felbuzdult nemzeti érzések és követelések csillapítására odanyújtott falat, a melyen rágódván, tiz, busz, barmincz évig is megint hallgassunk. Ha a magyar nemzetnek olyan miniszterelnökei lesznek a jövőben is, mint a jelenlegi, akkor a magyar nemzet képviselete, az országgyűlés, nemcsak 10—20—30, hanem száz évig is hallgatni fog, mert akkor azon miniszterelnökökben oly férfiakat fog találni, kik, ha szükségét látják annak, még a parlamenti szólásszabadság megfojtásával is meg fogják gátolni a magyar nemzeti állam kiépítését, a törvényeinkben és az 1867-iki kiegyezésben is biztosított magyar nemzeti önállóságnak, szuverenitásnak létesitését. A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot nem fogadom el. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Lukács Lászlő pénzügyminiszter: T. képviselőház ! Midőn a vita jelen stádiumában kötelességszerüleg felszólalok, azt hiszem, nagyon helytelenül járnék el, ha ki akarnék terjeszkedni azokra a politikai momentumokra, melyek a vita folyamán felmerültek, mert meggyőződésem szerint az eddig felmerült politikai természetű kifogásokra, ugy a kormányzati rendszer ellen, valamint a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat ellen felhozottakra, a miniszterelnök ur múltkori felszólalásában oly kimerítően válaszolt, és nézetem szerint a felhozott kifogásokat annyira megvilágította és saját értékükre leszállította, hogy én azokhoz, a miket ő elmondott, ez alkalommal semmi ujat hozzá nem tehetek. Ennélfogva kénytelen volnék ismétlésekbe bocsátkozni, de az ő argumentácziójának alaposságát és helyességét sem a kormányzati politikával szemben, sem a költségvetési felhatalmazási törvényjavaslattal szemben felhozottak tekintetében ki nem bővithetném és tovább nem fejleszthetném. Nem tartom indokoltnak, t. képviselőház, azt sem, hogy az iménti, inkább személyes természetű felszólalásra reflektáljak és épen azért talán megengedi nekem a t. képviselőház, ha ez alkalommal csak arra szorítkozom, hogy egy pár, a vita folyamán nem érintett, vagy legalább nem alaposan érintett kérdéssel foglalkozzam. Talán sikerül egy pár kételyt, egy pár félreértést elhárítani és hozzájárulnom ahhoz, hogy a t. képviselőház az előttünk fekvő törvényjavaslatot minél előbb törvényerőre emelje. (Halljuk! Hálljulí!) Nem akarok azzal a kérdéssel sem foglalkozni, hogy vájjon bizalmi jellegü-e az indemnitytörvényjavaslat elfogadása vagy nem. E felett a kérdés felett már annyi vita folyt itt a házban, és mindig eredménytelenül, hogy én is valóban eredménytelen kísérletnek látnám azt, hogy kapaczitálni akarjam az igen t. képviselőháznak kisebbségét arra, hogy e tekintetben a mi álláspontunkat fogadja el. De nem is látom szükségesnek erre a térre lépni, mert annyi más momentum van, a mely az előttünk fekvő törvényjavaslatnak sürgős elfogadását indokolja, hogy igazán felesleges e tekintetben a bizalmi kérdést előtérbe tolni. Ezek az argumentumok, a melyek sürgőssé teszik az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadását, röviden összefoglalva nem mások, mint a melyekre a t. előadó ur is utalt, hogy t, i. eminens állami érdek, hogy pénzügyileg formai tekintetben is rendbe jöjjünk, miután — Istennek hála — anyagilag a pénzügyek megzavarását a t. obstrukcziónak elérni nem sikerült. De szükséges az államháztartás formai rendjének mielőbbi helyreállítása, elsősorban maguknak az adózóknak szempontjából, mert méltóztassék elhinni, minél később áll be az az időpont, a melyben az illetők az állam iránti adózási kötelességeik teljesítésére szoríthatók, annál nehezebb lesz az illetőknek ebbeli kötelességeilinek megfelelni. (Ugy van! a jobboldalon.) Nagyon tartok tőle, hogy már a jelenlegi állapotból is sok baj fog az illető adózókra származni, mert nem szenved kétséget, hogy különösen a kisemberek, a kiknek érdekét a t. ellenzék mindig lelkén viseli, igen nehéz helyzetben fognak lenni, mert azok, a kik egyévi adójukat talán könnyen törleszthették volna, most, mikor egy felhalmozódott adótartozással fognak szemhenállani, igeu súlyos viszonyok közé fognak jutni. B. Kaas Ivor: Halljuk a rendszabályokat! Lukács László pénzügyminiszter: Majd rátérek. De sürgős szükségesség ezen javaslat elfogadása általános közgazdasági szempontból is. Köztudomású, hogy minden államban, még pénzügyileg és gazdaságilag sokkal erősebb államokban is, mint Magyarországon, az általános gazdasági fejlődésnek és haladásnak egyik rendkívül fontos alapfeltétele az, hogy az államháztartás rendben legyen. Ha áll ez más államokra nézve, sokszorozott mértékben áll Magyarországra nézve, a hol — fájdalom — a társadalomnak gazdasági ereje kevés, a hol az államnak kell gazdasági téren is mindenütt kezdeményezői eg és istápolólag fellépnie, és nagyon természetes, hogy addig, a mig a kormánynak kezei az államháztartás tekintetében meg vannak kötve, a társadalom nélkülözi azokat az impulzusokat, a melyeket Magyarországon teljes joggal várhatnak az államtól. (Helyeslés a jobboldalon.) Nagyfontosságú dolog, t, képviselőház, az is, hogy ne ingassuk meg az adófizető polgárokban az állam iránti kötelességnek már igen szépen kifejlődött érzékét. Ne vigyük be a társadalom alsóbb és tudatlanabb rétegeibe azt a hitet, hogy íme, lehet exisztálni a nélkül, hogy a polgárok adót fizetni kötelesek volnának. Méltóztassék elhinni, hogy ha ilyen nézetek valamely téren meggyökereznek a nép lelkében, nem maradnak meg ebben a körben, hanem átcsapnak más területekre, hol még sokkal végzetesebb