Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-402

402. országos ülés 1904 a midőn, ugyancsak szombaton, hallván a közbeszólást, felém fordult a t. miniszterelnök ur és azt kérdezte, hogy mi az? Mondom, már akkor néhány szóval megmagyaráztam közbeszólásom indokát. Most bővebben fogom azt cselekedni és általa egyúttal azon indokokat is kifejteni, a melyek engem a miniszterelnök ur iránt bizalmatlansággal töltenek el. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) De legyen szabad előbb egy odiózus dologgal foglalkoznom. (Halljuk! Halljuk!) Odiózusnak nevezem azért, mert ugy vélem, hogy a t. házra is, de legyenek meggyőződve arról, hogy reám nézve is, nagyon odiózus, ha saját személyemmel vagyok kénytelen foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) De bocsássanak meg a t. képviselő urak, a túloldalról szombaton rákényszeritettek. T. képviselőház! Midőn én vagy két héttel ezelőtt egy ivet, a melyben zárt ülést kórtünk, aláirtam, s a többi között az én nevemet is felolvasták, a t. kormánypártnak egy igen előkelő tagja — nevét nem említem, nem tartozik a tárgyhoz . . . B. Kaas Ivor: Gajáry Géza! Molnár János . . . mert nem őt vádolom, hanem magamat akarom védeni, a kormánypártnak ' — mondom — igen előkelő tagja, egyik kéjjviselőtársamhoz, négyszem között, igy szólott: »Lám, az a Molnár, csakhogy kanonok lehessen, megígérte, hogy nem fog többet felszólalni, sőt a magánéletbe fog visszavonulni, még reverzálist is állított ki magáról és ime, most ilyen iveket is aláir.« Ez, ismétlem, négyszem közt történt. Én az illető előkelő képviselő úrral el is végeztem a dolgot négyszem közt. Nem is hoztam volna a t. ház elé, mert négyszem közt történt dolgokat nem szoktam nyilvánosan szellőztetni. Mivel azonban azt látom, hogy az a vélemény, a melyet a t. előkelő képviselő ur . irántam táplált szivében, mások szivében is él, nemcsak, hanem már az ajkakon is megjelenik, akkor nem csudálkozhatik senki, ha én követem gróf Montalambert példáját, a ki azt mondotta, hogy, ha valaki azt állítaná, hogy a NötreDame-templom tornyai azért csonkák, mert ő lopta le azokról a sisakot, még ezen abszurd állítás ellen is védekeznék, A ki ugyanis azon előkelő képviselő urnak a szavait, melyeket idéztem, hallotta, de hallotta egyúttal Gajáry képviselő ur azon szavait is, a melyeket mindjárt említeni fogok, az nem fogja kétségbe vonni, hogy engem olyan jellemtelenséggel gyanúsítanak, sőt vádolnak is, mintha én nem tudom, micsoda Ígéreteket tettem volna, mintha én elhallgattam volna csak azért, hogy kanonok legyek, hogy én bujkáltam, elosontam, elvonultam a közélet pályájáról, legalább bizonyos időre, mikor Abbáziába mentem. Mert mi történt akkor, mikor én a t. miniszterelnök urnak azon szavakat, hogy: »már láttuk«, közbeszólmárczius 16-án, szerdán. 171 tam'? Akkor a mindenkori miniszterelnökök házőrzői és leibgardistái küzül némelyek nagy zajt inszczenáltak, a melyből csak »Abbázia«, »mig kanonok nem volt«, »semmit sem látott* és ilyenféle szavakat bírtam kihalászni, ugy, hogy az ülés végén a közbeszólók egyik legnagyobbjai, t. Gajáry Géza képviselő urat, meg is kérdeztem, hogy mit is mondott? 0 azt felelte, a mit aztán a ház naplójában is olvastam részben, hogy azt kiáltotta felém, hogy: »Mig nem lett kanonok, nem látott semmit, addig Abbáziában volt.« Gajáry Géza; Ez egy véletlen! Molnár János: Még azt is hozzátette, hogy : »a mikor kanonok lett, mindjárt meggyógyult«. A ki mindezeket hallotta, kétségtelenül meg lesz győződve arról, a miről én is meg vagyok győződve, hogy itt rám nézve egy szörnyű gyanúsításról van szó, a mely már vádalakot is öltött. Én tehát ezennel és ünnepélyesen kijelentem, hogy sem egyéb, sem politikai magamtartására vonatkozólag soha senkinek sem közvetlenül, sem közvetve, sem élőszóval, sem Írásban semmiféle ígéretet nem tettem, soha semmiféle obligót vagy kötelezettséget nem vállaltam, sőt lovagias kötelességem kijelenteni, hogy ilyesféléket tőlem senki, de különösen azon t. miniszter urak, a kiknek a kezén a kanonoki kinevezések megfordulnak, soha, de soha nem követeltek és ezen dolgok még csak nem is alludáltak. Ha ez nem áll, felhatalmazok mindenkit, akár azon t. miniszter urakat, akár másokat, ha ennek ellenkezője áll és nem az, a mit mondottam, álljanak elő itt a parlament előtt, leplezzenek engem le, sőt tegyék le azon állítólagos reverzálist a ház asztalára, hogy én ebbe a házba soha be ne tehessem a lábamat, mert ha én azokat, a mikkel engem gyanúsítanak, csakugyan megtettem volna, mindenesetre volna annyi szeméremérzet bennem, hogy soha ebben a házban meg nem jelennék, soha fel nem szólalnék, a mi egyébiránt a t. túloldalnak bizonyára nagy örömére szolgálna. A mi már most Gajáry Géza t. képviselő urnak a közbeszólását illeti, én mindig nagy tisztelettel voltam és vagyok Gajáry képviselő urnak fényes lelki tehetségei iránt, különösen azok iránt, a melyek szellemes közbeszólasaiban és nagyszabású közbekiáltásaiban nyilatkoznak meg. De egyik szellemi tehetségét, emlékezetének hűségét, bocsássa meg, de kétségbe kell hogy vonjam. Azt mondotta ugyanis, hogy a mig kanonok nem voltam, semmit sem láttam. Hát, t. képviselő ur, elfeledte-e már, hogy hányszor, de hányszor kiáltott közbe, még pedig ugyancsak stentori hangon, az én nem száz, de talán kétszáznál is több parlamenti beszédembe, a melyekben részint báró Bánffy Dezső, részint Széll Kálmán kormányzatának hibáit tettem kritika tárgyává, vagy korholtam? Láthatja tehát, hogy mielőtt kanonok voltam, akkor sem voltam vak. 22*