Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-402
172 W2. országos ülés 1904- márczais ltí-án, szerdán. A mi már most azt illeti, hogy én Abbáziába vonultam vissza, hogy én közvetlenül kanonoki kinevezésem előtt fél évvel visszavonultam a küzdőtérről, ebben teljesen igaza van, de csak a tényre és nem az intenczióra vonatkozólag, a melyet nekem tulajdonit. Ha még nem tudta, legyen szíves tudomásul venni, hogy engem 1903. január 2-án súlyos betegség lepett meg, annyira, hogy t. néppárti képviselőtársaim — megkérdezheti őket — a következő napokban már halálomat várták, sőt én magam is el voltam arra készülve. Öt hétig feküdtem ezen súlyos állapotban és öt hét multán, nővérem és orvosom istápolása mellett mentem le Abbáziába, vagy inkább vittek és ott tiz hétig kellett sínylődnöm, sőt onnan még délibb vidékekre utaznom, oly egészségi vagy inkább beteges állapotban, hogy igazán nagyon jót kívánok Gajáry t. képviselő urnak, a midőn azt kívánom neki, hogy oly testi és lelki állapotban, a milyenben én láttam, soha se lássa meg Abbáziát, Máltát, Tunist, Afrikát, Spanyolországot és egyéb azon vidékeket, a melyeken ón június közepe tájáig vesztegelni voltam kénytelen. Gajáry Géza: Köszönöm! Molnár János: Azt azonban, hogy mihelyt kanonokká lettem, rögtön meggyógyultam volna, azt a t. képviselő ur tévesen állítja, mert egészségem, hála Istennek, némileg visszatért ugyan, de még most sem vagyok teljesen egészséges, most is orvossággal élek és folyó évi január kezdetéig oly állapotban voltam, hogy semmiféle munkával nem volt szabad foglalkoznom, ugy, hogy csak január eleje vagy közepe táján próbálkoztam eljönni a képviselőházba. B. Kaas Ivor: Még csak a pártértekezletekre sem jöhetett el! Molnár János: Láthatja tehát a t. képviselő ur, a t. ház és mindenki, hogy ón az vagyok, a ki voltam és az leszek, a ki vagyok: t. i. egyéni és politikai meggyőződésemnek rettentbetlen követője és kifejezője, mert, bála Istennek, még nem jutottunk el annyira, hogy az egyházi javadalmak vagy kitüntetések akár annak részéről, a ki azokat adja,, akár annak részéről, a ki azokat kapja, a meggyőződéseknek, öntudatoknak és jellemeknek Judás-bérei volnának. Az ilyen gyanúsításokkal csak azt éri el a t. túloldal vagy bárki, a ki engem ilyennel gyanúsít, hogy még akkor is felszólalok, a mikor más körülmények közt nem szólaltam volna fel a parlamentben, nehogy hallgatásom bárki részéről is elhallgatásnak, árulásnak bélyegeztessék. (Helyeslés a néppárton.) Lássa a t. képviselőház, tudom én nagyon jól, hogy a miniszterelnök ur nagyon szerette volna és szeretné, ha ez a vita nagyon rövid volna, tehát kijelentem, hogy engem mai felszólalásomra majdnem kizárólag csakis Gajáry Géza t. képviselő urnak közbekiáltása provokált. (Helyeslés balfelöl. Mozgás és zaj a jobboldalon.) B. Kaas Ivor: Kérünk több ilyen közbeszólást ! Gajáry Géza: Azt hiszem, a képviselő ur eleget locsog közbe! (Mozgás bal/elöl.) Mindenki tehet szemrehányást, csak Kaas Ivor nem! (Zaj a baloldalon.) B. Kaas Ivor: Tessék nekem igy felelni! Gajáry Géza: Arra, a mit a képviselő ur mondott, nincs mit felelni! (Zaj balfelöl. Halljuk ! Elnök csenget.) Molnár János : Bátorkodom most azon indokokra áttérni, a melyek bennem azt a bizalmatlanságot, a melylyel a t. miniszterelnök ur kinevezését fogadtam, csak fokozták. Ezek között első az elvi indok, (Halljuk! bal felöl.) mert ugy vélem, hogy a t. miniszterelnök ur is igazat fog nekem adni abban, hogy az elvek terén közte és közöttem a különbözetek egy egész világa, egy áthidalhatatlan ür tátong, mert az ő általa képviselt és vallott liberalizmus és az én elveim ugy különböznek egymástól, mint a föld az égtől, az árny a fénytől. De nem is az elvi indokok kifejtésére akarok most súlyt helyezni, hanem csak a t. miniszterelnök ur kormányrendszerére óhajtok reflektálni. (Halljuk! Halljuk !) A t. kormányelnök ur azzal kezdte a kormányzást, hogy többeket menesztett azon főispánok közül, a kik a megtisztulni készülő politikai közállapotoknak erős előharczosai valának éa helyettük olyan egyéneket nevezett ki, — nem valamennyi olyan, de többen közülök — a kik a néhány év előtt hazánkban még erősen dúlt politikai attroczitásoknak és zsarnokoskodásoknak, hogy ugy mondjam, prototipjai valának, és a kiket azért itt e házban is nem egyszer ostoroztunk. (Ugy van! balfelöl.) A t. miniszterelnök urnak ezen egy ténye is elég indok arra, hogy a bizalmatlanságot kormánya iránt felkeltse (Ugy van! balfelől.) és hogy ne ringassuk magunkat azon illúzióban, mintha ő, a mi fogalmaink szerint, törvényesen kívánna kormányozni, mert hiszen »noscitur ex sociis« — vagyis az általa kinevezett főispánok egynémelyikéről — »qui non cognoscitur ex se«. Pedig hát mi a t. miniszterelnök urat magát is nagyon jól ismerjük, ismerjük parlamenti múltjából s igy igen jól tudjuk, hogy neki a törvényességről nagyon sajátságos fogalmai vannak; és hogy ő az »összetiporni«, az »eltiporni«, »összetörni« szavakat nagyon szereti használni és azok fogalmai szerint cselekedni. Hiszen a t. miniszterelnök ur, ha jól tudom, az u. n. Tisza-lexet is törvényesnek tartotta, (Ugy van! bal felöl.) talán alá is irta; azután a »közöshadseregbeli« kifejezést is nemcsak törvényesnek tartja, hanem azt védelmezni is igyekszik; továbbá a parallel üléseket törvényeseknek jelentette ki és be sem akarta látni, hogy hibázott, a midőn azokat inszczenálta; s végül az ő igazán elrettentő indítványát