Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-401

kOÍ. országos ülés 190b márczins lh-én, hétfőn. 159 dalmakat leginkább fokozó mozzanat az volt, a midőn az akkori kormányelnök az indemnitás idejét nem a költségvetési törvény megalkotására, és nem az államháztartás továbbvitelének egy évi biztosítására akarta használni. Mert ez által nemcsak hogy előidézték ezt a bonyodalmat, de egyszersmind példát adtak arra, hogy miképen lehet a nemzet budgetjogát teljesen illuzóriussá tenni. De hát én nem rosszakaratnak tulajdonítom ezt, hanem, mint a székely ember szokta mondani: bódogtalanságnak. Gabányi Miklós: Most már el is telt az a terminus! Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Einök; T. ház, az ülést újból megnyitom. Kérem Bedőházy János képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. Bedőházy János : T. képviselőház! Általában véve a felhatalmazási törvényt illetőleg kifejtettem felfogásomat. Most nem marad más hátra, mint vizsgálnom azt, hogy hogyan állunk az igent, kormány nyal, illetőleg annak fejével, a kormányelnökkel szemben a bizalom kérdését illetőleg. E tekintetben ki kell mondanom, hogy a t. kormányelnök úrban épen nem találom meg azokat a tényezőket, a melyek kormányzati működése iránt valamely nagy bizodalommal töltenének el, de sőt azok után, a miket tapasztaltam, egész a mai napig, az igen t. miniszterelnök úrban ma már egy valóságos bajt, egy valóságos csapást látok, a mely ezt a sokat sújtott nemzetet ismét nagyon is meg fogja próbálni. Mert a mit eddig kormányzati tényeiből láthattunk, az aggodalommal tölt el. Bár nem ijedtünk meg, ezek a tények nagyobbára ijesztgetésekből állottak. így az igen t. kormányelnök ur mindjárt eleinte kezdett ijesztgetni a nemzetre való hivatkozással, vagy köznyelven: a választásokkal. De azt tapasztaltuk, hogy ettől inkább a saját pártja ijedt meg, mert a múlt alkalommal, mihelyt szent lett a béke a házban és a kedélyeket a béke sugarai aranyozták meg, minden kormányjiárti kerületbe elvitte a hírverő nemcsak azt, hogy megvan a béke, hanem azt is, hogy hagyjanak fel a készülődéssel, mert nem lesz választás. A helyzetet ez igen jellemzi. Azután ijesztett az igen t. miniszterelnök ur a párhuzamos ülésekkel, s a permanens ülésekkel, végül a házszabáiymődositással. Ebben a tekintetben igazán nem értein a miniszterelnök urat. Az igaz, hogy mi ugy néztünk ki, mintha nagyon rakonezátlanok volnánk. De ha elismertem a t. túloldalnak komolyságát és jóhiszeműségét, arról, a mi nálunk rakonczátlankodásnak látszott, legyenek szivesek önök is elismerni azt, hogy az tiszta hazafiságból történt. De legyen ugy, akármilyen megfékezni valók lettünk volna is, én azt vagyok bátor kérdezni, mit szólana a többség és a t. miniszterelnök ur egy oly apához, a ki pajkos gyermekei lecsendesitésére kést venne kezébe és ekkép szólana: íme, itt van az édes anyátok és ha még egyet mocezantok, levágom az anyátok karját, ha még tovább beszéltek, levágom a másik karját és elmetszem a torkát. A t. miniszterelnök ur is megmutatja a kést, megmutatja azt is, hogy ezt képes megtenni; és azáltal, hogy ezt 220 vagy nem tudom hány szavazattal igazolja, megmutatja, hogy ha ezt megteszi, azért senkitől semmi bántódása nem lesz, hanem a törvény oltalma alatt fog állani. Ez nagyon szomorú dolog, hanem lehet a dolgot humorosan is felfogni. A t. miniszterelnök ur nagyban hirdette, hogy a házszabályok ideiglenes módosítására okvetlenül szüksége van, hogy szüksége van arra az országnak, hiszen el kell intéznie az 1903—1904. évi ujonczállitást, az indemnitást, a múlt évi költségvetést. a jelen évi költségvetést, a kereskedelmi viszonyokat kell rendezni, a házszabályokat véglegesen módositani kell, hogy később az obstrukezió elő ne fordulhasson, szóval egy nagy halmaz dolgot tár elénk, és a mikor ebből a nagy halmazból megkapja azt, a mit már amúgy is megkaphatott volna, az 1903. évi ujonezokat, kapva-kap rajta, és sutba dobja az egész indítványt, a melynek megszavaztatásávai ezelőtt egy órával alaposan kompromittálta tisztelt pártját ország-világ és a történelem előtt. (Ugy van! balfelöl.) Ez épen olyan dolog, mint a mikor az ember a Petőfi-utczában megáll egy ruhás bolt előtt, aztán bemegy és ott a t. polgártársunktól egy rend ruhát kér. Kérdi az árát, Ötven forint, ígér neki öt forintot, gondolván, hogy talán erre nem is fog reflektálni. A kereskedő barátunk pedig oda kiáltja, hogy be kell zárni az ajtót, nehogy elszaladjon a kundsehaft: tessék, itt van öt forintért a ruha. Ha a miniszterelnök urnak az a ténye, hogy ezt az indítványt benyújtotta és a ház többségével elfogadtatta, komoly volt, akkor ebben a tényében, a melylyel indítványát hirtelenében visszavette, nem látom az ő kormányzatának azt a komolyságát, a törvénynek azt a tiszteletét, a mely csak némileg is megnyugtathatna a jövendőre. (Ugy van! balfelöl.) Ha azt vizsgálom, hogy a közszabadságok védelme, oltalmazása tekintetében mennyiben felel meg az igen t. miniszterelnök ur az általános kívánalmaknak, ugy találom, hogy eleddig is a lehető legrosszabb következtetésekre., a legrosszabb zárótételekre nyújtott premisszákat. A mig a miniszterelnök ur azon töpreng, hogy itt a parlamentben a parlamenti szólásszabadságot miképen nyirbálhassa, odakünn a gyülekezési jogot szorítja meg, a sajtószabadságot veszélyezteti. Persze, megnyugtatja a közönséget azzal, hogy ez mind a szoczialistákért történik. A felületesen gondolkozó embereket, a kik a szoczializmusban egy társadalmi betegséget lát-