Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-392

366 392. országos ülés 190b márczius 3-án, csütörtökön. De nézzük meg a pozsonyi ítéletet, talán ott hurnánuaabbak, felvilágosultabbak, érzékenyebb keblüek az emberek. Nézzük meg ezt az ítéletet. A tényállás az, bogy az emberek lerészegedtek és teljesen részeg állapotban a felhívásnak nem tettek eleget és megtagadták az engedelmességet, Hát én nem védem, t. miniszter ur, az engedelmesség megtagadását, tudom, hogy a fegyelem a hadseregben legelső sorban az, a mely az egymás iránti megbecsülésen és szereteten kiviil azt összetartja, de, t. miniszter ur, a fegyelem egymagában nem képes egy hadsereget erőssé és harczképessé tenni. Vannak más erkölcsi tényezők is, a melyekről azonban a t. urak meg szoktak feledkezni. Nézzük meg ezt az Ítéletet. Ezen Ítélet szerint Lederer Ignácz közhuszár, mint felbujtó, zendülés büntette és fegyelmi kihágás miatt 4 évi és kilencz hónapi börtönre, Vitéz Péter közhuszár 4 évi és 6 hónapi börtönre, Ettnar Ferencz 4 évi, Yarga Dezső 1 évi, Veres János 10 hónapi, Lalák István 11 hónapi, Német András őrvezető lefokozással egybekötött 10 hónapi, Szíjgyártó Ferencz, Laadi Imre," Csakony Ferencz, Lassani István tíz-tíz hónapra lettek elitélve. T. miniszter ur, én nem akarok gyanúsítani senkit, de él bennem az a hit és meggyőződés, hogyha ilyen viszonyok és állapotok nem volnának, ezek nem ilyen ítéletet kaptak volna. (Igaz! Ugy van' balfelül.) így tendencziózusan meg akarták bőszülni önök a tehetetlenségüket, a melynek folytán a nemzeti küzdelemmel szemben annak nem tudnak urává lenni. (Helyesléseié a szélsőbaloldalon.) Lelkükre veszik önök, hogy ezek a szegény emberek öntudatlan tettükért igy bűnhődjenek ? Páriák azok vagy emberek ? Én nem hiszem, hogy legyen a kormánypárton olyan elfásult, lelketlen ember, a kit meg nem hatna ezen nyomorult emberek sorsa. És mi a kötelességünk ? A kötelességünk az, hogy ne csak erről az oldalról, hanem a t. túloldalról is szólaljanak fel, emeljük fel kérő szavunkat azoknak a szegény nyomorultaknak érdekében, mert mi lehetne nemesebb kötelessége a törvényhozásnak, mint az, hogy ha látja, hogy az országban igazságtalanság történik, oda járuljon a kegyelem forrásához, ahhoz, a kinek hatalmában áll megkegyelmezni a már meghozott Ítélet után ezeknek a szegényeknek, hogy igy ne kelljen ilyen túlszigoru, embertelen büntetést szenvedniük. De nézzük a szegedi esetet. A szegedi katonák, midőn három éven tűi jogtalanul és törvénytelenül voltak visszatartva, — ezt mindaddig hangsúlyozni fogom, a míg nekem törvényeinkből az ellenkezőt ki nem mutatják, — elhatározták, hogy megkoszorúzzák a szegedi Kossuth-szobrot. Hát ez is bűn, t. képviselőház? Hát az a katona nem állampolgár, nem fia a magyar nemzetnek, nem gyermeke ennek a hazának? Annak nem szabad érezni, nem szabad politizálnia ? Hát Beck bárónak Ghlopyban szabad volt politizálni, meg Formanek urnak ? Meg azoknak a katonáknak, a kik Kolozsvárott a "Wacbt am Rheint, Nagyszebenben pedig cseh nótákat fütyültek a hazafias ünnepről jövő magyar fiuk füle hallatára? Ha ezek a katonák Haynaunak, Hentzinek szobrát koszorúzzák meg, akkor talán ünnepelték volna őket, de Kossuth Lajos szobrát, a kinek nagysága előtt az egész képviselőház kénytelen volt leborulni, a kit büszkén vall vezérének ez a nagy párt, nem szabad megkoszorúzni ? Ez az állapot igazán tarthatatlan, t. képviselőház. Hisz maga az az egy tény, hogy ilyen módon büntetik azokat a fiukat, a kik hazafias érzésüknek adnak kifejezést, elég volna arra, hogy radikálisan, sürgősen változtatni kelljen ezeken az állapotokon, a melyeket tovább tűrni nem szabad. Múlt esztendőben történt ez az eset és ma, 1904. márczius havában, ügyük még nincs elintézve, több mint négy hónap óta vizsgálati fogságban szenvednek ott az aradi vár nedves és nyirkos tömlöczében. Hát vájjon tűrhető állapot az, hogy ha egy magyar ember hazafias érzésének kifejezést ad, ezért öt hónapon át kell vizsgálati fogságot szenvednie! De még klasszikusabb a debreczeni katonák esete, a kik egy vendéglőben összejöttek, hogy siralmas helyzetüket megbeszéljék. Ott elhatározzák, hogy nem egy politikai tényben vesznek részt, de a szabadságszobrot meg fogják koszorúzni. Aláírnak valami csekélységet a koszorú költségeire, és mi történik ? Ahhoz a hajdúsági fiúhoz, a ki egy hangot nem tud németül, kirendelnek német hadbírót, a ki megint egy hangot nem tud magyarul és az vezeti a vizsgálatot. Vezeti pedig lazításért, holott pedig bennük csak a szándék volt meg, a mely kivitelre nem is került. Az itélet pedig a következő: Biró Sándor káplárt és Kiss Sándor közlegényt, mint felbujtókat nyolcz havi, Császár Samu és Sándor Bernát káplárokat hat havi, Gál Lajos őrvezetőt öt havi, Horog Gyula és Rosenbaum Alajos közlegényt négy havi, Puskás Zsigmond és Kiss Imre közlegényeket pedig három havi börtönre ítélték. És a mikor ilyen barbár, minden emberi érzést nélkülöző módon ítélnek el katonákat olyan cselekményekért, a melyekre nézve csak a szándék volt meg, de kivitelre sohasem kerültek, akkor azokat az osztrák tiszteket, a kik 16 magyar fiúnak halálát okozták, szabadon hagyják, azoknak egy hajuk szála sem görbült meg és ugy halljuk, el fogják őket Ítélni, de büntetésük enyhe lészen. No már, ha az az ember, a ki részeg fővel kihágást követ el, négy évi és kilencz havi börtönt érdemel, kíváncsi vagyok, miféle büntetést érdemel meg az a tiszt, a ki 16 komáromi magyar fiúnak okozta a halálát és a kinek cselekménye folytán még nem is tudjuk, hány ember kapott olyan betegséget, a melynek egész életére nyomorékja lesz.