Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-379

379. országos ülés Í90í január 19-én, kedden. 41 Hát mi jelent ez, t. ház? Lehetséges-e, természetes-e, hogy az a magyar fiu, a ki magyar honos, saját maga kérje az áthelyezést nem magyar ezredbe? Hiszten ez már maga mutatja az ahnormitását ennek a lelkiállapotnak. Miért van ez? Azért, mert abba a kis fiúba, aki a nevelőintézetben van, abba a magyar nemzeti aspirácziók érzését nem oltják bele, az kozmopolita lesz, ugy gondolkozik, mint Pitreich, hogy itt nem nemzetről van szó, hanem különféle népfajokról. Kell, hogy a katonát valami lelkesítse, nem elég a gázsi, nem elég, hogy a Brotsackot ráakaszszák, a prófuntért nem áldozza fel senki sem az életét, eszmék kellenek, és eszmékért küzdünk mi is. Jól tenné a kormány, ha egy kis Ígérettel, de valami megfogható Ígérettel helyreállitana a munkaképességet, ha valahogyan megegyezésre jutna erre nézve. Szomorú körülménynek látom azt is, hogy a volt miniszter ur egy nyilatkozata igy szól: 167-et ezek közül kívánságuk ellenére mégis magyar ezredekhez osztotta be. (Mozgás a ledoldalon.) Ha a ,,hadsereg tisztjeit igy nevelik, ha az igy gondolkozik, igy vezettetik, akkor azt kell látnunk, hogy nemzetünk legkényesebb gyöngyét, az ország koronáját, ő Felségének trónját nem elég erős katonák védik. Továbbá igy nyilatkozott a miniszter ur: A Ludovica Akadémiából és a honvéd-hadapródiskolából ugyancsak az emiitett három évben összesen 40 növendék kérte a közös hadsereghez való beosztását és pedig 10 osztrák, 30 pedig magyar csapatokhoz. A magyar honvédség részére kiképezendő ifjak, a kik valószínűleg stipendiumos helyeken nyerték a fényes tiszti kardbojtot, ezt a közös hadseregbe viszik át, pedig nekünk szükségünk van arra, hogy a magyar honvédség nemcsak quantitative, de qualitative is magyar legyen ós erős. (Igaz! a baloldalon.) B. Kaas Ivor: Mikor penzióba küldik, megint visszatérnek a honvédséghez és nekünk esnek terhünkre! (Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Holló Lajos: A rokkantakat áthelyezik! Udvary Ferencz: A magyar jelvények kérdéséről azt halljuk, hogy megoldás előtt van. Zárt ajtók mögött tárgyalások folynak erre nézve. Talán már rajzolgatják is azt a furcsa czimert, a melyet a magyar közjog sohasem ismerhet el, mert a magyar czimert nem lehet megfordítani. Nem oly egyszerű dolog az, hogy ily nemzetnek, ily királyságnak, mint a magyar, a czimerét, a mely szimbólum, át lehetne alakítani. Az nem olyan, mint a kaméleon, hogy ma ilyen, holnap olyan. Ezekre nézve is kell garanczia. Szent hitem és meggyőződésem, hogy a kormánypárton ülő t. képviselő urak, ha ebben a kérdésben, ebben a mostani áldatlan politikai helyzetben egyszer levetnék a pártkötelék KÉPYH. NAPLÓ. 1901 — 1906. XXII. KÖTET, békóit; 48 óra alatt a politikai egyensúly helyreállna. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) T. ház! Hogyan vagyunk a magyar vezényszóval? Erre vonatkozólag már annyit mondtak, hogy itt ujat nem lehet produkálni. Én nem hiszem, hogy bármely parlamentnek lenne olyan szónoki művésze, a ki ezen a téren ujat tudna mondani. Ha annak a csecsemőnek, mert nem nevezhetem másnak, a mely nincs ugyan hatalmunkban, de a mi jogos gyermekünk, a magyar vezényszónak én nem tudom meggátolni azt a szerencsétlen mozdulatát, hogy a kútba ugorjék, akkor tűrnöm és látnom kell, hogy a viszonyok hogyan kényszeritik arra, hogy teljesen megsemmisüljön. És mi ennek a magyarázata? Az u. n. katonai egység. Én nem akarom ezt variálni, elülről elkezdeni, közepét elmondani, azután újra kezdeni, de a vége mindig az, hogy magyar vezényszót hiába kérünk. (Ellenmondás balfelöl.) A katonai birálat az, hogy hiába, mert szerintük a katonaságot muszáj német nyelven kommandirozni. Hát hol van ez megírva? Melyik hadtörténelem isineri ezt el, melyik olyan katonai mű, a hol komoly csatáknak igazságos leírása foglaltatik, bizonyítja azt, hogy csakis egynyelvű kommandó képes egy hadsereget akár expanzív, akár más katonai irányban harezképessé tenni. Erre vonatkozólag legyen szabad néhány szemelvényt rövid szavakkal vázolnom. Pl. V. Károly császár spanyol, olasz, vallon és német vezénylet alatt harczolt hadunk ellen, fellázadt német alattvalókkal, és a mindenesetre magyar vezényszóra, az Elbán éjjel átúszott Peidmann által Károlynak segítségül küldött sereg döntötte el a császári sereg diadalát. Wallenstein rettegve tartotta Habsburg zászlaját, és a szélrózsa minden irányából való anyanyelven vezette hadait a hősi diadalra. T. képviselőház ! Itt ötféle nemzet háborúskodott gyönyörű taktikai egyenlőséggel. Mert kiknek kell megérteni egymást ? A vezéreknek, de nem arra kell törekedni, hogy a legénység egyáltalában ne tudja megérteni, hogy mit akar a parancsnok. Ez természetellenes valami. Petneházy hajdúi bizonyára nem a mostani szokásos hurrával mászták meg Lotharingiai Károly főparancsnokságával Budavárát és Nádasdy Hadikhuszárai sem német vezényszó mellett portyáztak egész Berlinig, mi által Mária Teréziának óriási védelmet adtak. Vagy pedig hivatkozom arra a példára, melyet a napokban igazán szaktudással és komoly bírálattal egy képviselőtársam elmondott. Ha katonai példára hivatkoznak, t. i. arra a bizonyos ködszerű valamire, hogy az egységes nyelv, a német nyelv okvetlenül szükségessége a katonai erő fentartásának, hát hiszen minden harczászatnak és minden taktikai munkának egyik, — hogy ugy mondjam — vezércsillaga azok a csatározások, a melyek a napóleoni háborúkban történtek. Napóleonnak nagy tudáB