Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-379

42 379. országos ülés 1904 sát, taktikai zsenijét az egész művelt katonai világ elismeri, sőt tételeket állítanak fel. Mégis, ha ez igy van mintegy tankönyvszerüleg, akkor méltóztassék a közös hadügyminisztériumban a bécsi tanácskozó uraknak átlapozni a hadi tör­ténelmet és meglátják, hogy Waterloonál olyan csapatok győzték le Napóleont, a melyek, ha akartak volna, sem tudtak volna egyik a másiká­val egy nyelven beszélni. Hiszen még a fel­vonulás a különféle etapé-vonalakon, egész harczá­szati rendszerük olyan volt, hogy mind külön­külön irányzatban, csapattesti formákban vonultak előre, támadásuk, előrevonulásuk, oldaltámadásuk és az a bizonyos csalóka hátravonulás, a mely alkalommal Napóleon derék csapatjának meg­adták azt a nagy csapást, a melynek következ­ménye azután az Ilona-sziget lett, mindez egy hétnyelvű hadsereg műve volt, a mely egy egy­nyelven beszélő hadsereget vert meg. (Ugy van! Ügy van! balfelöl.) Igaz, hogy mi csak szürke polgárok va­gyunk, de van közöttünk pár ember, a ki katona is volt. Látjuk, tudjuk, hogy ez nem komoly indok, nem olyan indok, a melyet el lehetne fo­gadni arra nézve, hogy ha a magyar csapatoknak magyar nyelvű kommandója lenne, akkor ez a hadsereg erejét dekadencziába döntené, mert ez egy egyszerű régi czopfos példa. Olyan ez, mint a hogy a kis gyermeket ijesztgetik a mumus­sal. Az a gyerek mumust nem látott, előtte az ködszerű valami, de fél. Hát miért félnek Bécs­ben a magyar vezényszótól ? miért keU erre kijelenteni Pitreich urnak és az ő táborkaránab a delegáczió tárgyalása alkalmával, a hova a mi százmillióink mennek, hogy igenis »soha,« marad minden a régi rendszer szerint. Hiszen egy had­seregnek éj>en ugy kell fejlődnie, nemcsak az uj fegyverek beszerzésének a mohóságában, hanem egyéb szervezetében is, a hogy azt a modern világ megkívánja. Már pedig a mi közösnek ne­vezett hadseregünk sokkal erősebb lenne, ha az a morális kaj30cs fűzné a mi fiainkat ehhez a földhöz, ennek a földnek magyar királyához. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Hol marad az erkölcsi buzdítás, a mikor egy ős nemesi nevű ma­gyar katonatiszt, ha az ember társaságban ta­lálkozik és beszól vele, mindent ismer, mindent tud, hanem azt nem tudja, hogy van Magyar­ország. Tehát nem is ismerheti azt a szerves lelki kapcsot, a melyet Magyarország minden egyes gyermekének, minden igaz hazafinak éreznie kell. Ez a levezetése, t. ház, ennek. Igenis az ujonczmegajánlástól óvakodni kell és meg kell mondanom azt, hogy ebben nagy hibát látok, olyan rendkívüli nagy hibát, a melyet a hatal­mon levő kormánynak gyógyítani kötelessége. Ezek után a magyar vezényszóra vonatko­zólag még csak egy érdekes példát akarok fel­említeni. (Halljuk! Halljuk!) 1849-ben, a mikor az osztrák hadsereg Magyarországon vitézkedett, ezt irja róla az ő hadi története (olvassa): »Ha Paskievits nem jött volna ide segítségül, a ki január 19-én, kedden. valószínűleg hamarosan nem tanult, meg német kommandót, hanem bizony oroszul adta ki pa­rancsait, vájjon le tudta volna-e gyűrni akkor a nemzeti akaratot ?« (Helyeslés a néppárton és a szélsőbaloldalon.) Ilyen mumussal, ilyen pél­dával talán befolyásolni lehet a bécsi köröket, de ősi, anyagi, emberi erejét ennek a nemzet­nek, t. ház, félrevezetni nem lehet. Olyan ez, t. ház, mint az igazi termőföldbe elhullott vagy elvetett mag. Le lehet azt kaszálni, akárhány­szor akarják, de mégis csak kibújik a földből. (Helyeslés a szélsőbal-oldalon és a néppárton.) Ez a nemzeti aspiráczió Magyarországon ma minden magyar embernek, azt merem mondani, politikai különbség nélkül a szivében megvan; és pedig azért mondom, hogy politikai különb­ség nélkül, mert csak az az egyetlen indoka van a hatalmon lévő kormánypártnak is, hogy nem támogatja a nemzet túlnyomó részét, mert az neki egyelőre kellemetlen. Es ez a nemzeti aspi­ráczió, ez a nemzeti óhajtás ma még az a mag, a mely nem nőhetett ki a természetben fává, a mely — hogy ugy mondjam — ma még csak az ellenzék kertészkedő kezei közt van, a mely mindenkor lesi a pillanatot, hogy mikor ültet­heti el azt gyümölcsözőleg. (Helyeslések a szélső­baloldalon és a néppárton) B. Kaas Ivor: Elöntötte a Tisza a vetést! (Derültség a néppárton.) Holló Lajos: Meg az ecsedi láp! Udvary Ferencz: Pedig ebből a magból olyan fa nőne ki, a melynek hatalmas törzse mellett és dús lombozata alatt nyugodtan pihen­hetne meg minden magyar ember, a ki kell, hogy elsősorban a magyar érzéseket tisztelje, (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) A katonai bíráskodásra vonatkozólag is kaptunk némi garancziákat, némely Ígéreteket a volt honvédelmi miniszter úrtól. Holló Lajos: ígéreteket! Udvary Ferencz: Kaptunk bizonyos garan­cziákat, mert hiszen a politikai ígéreteket ga­rancziáknak kell vennünk normális viszonyok között. És mi történik itt, t. ház? A tapétán lévő katonai kérdéseknek talán egyik legfonto­sabb része a katonai bíráskodás, a mely talán könnyen keresztülvihető lenne és talán a kor­mánynak is egy aranyhidat képezhetne, a melyen visszavonulhatna. De mi történik? Minden egy­szerű polgári tárgyalásnál, a mikor jogok bírá­latáról van szó, egy alkotmányos államban azon elvek vannak, hogy ugymondjam czégérül ki­tűzve, a melyeket a mai miniszterelnök ur is magáévá tett, t. i.: jog, törvény, igazság, ott a nyilvánosság, szóbeliség, vagy legalább is az az eminens szükség forog fenn, hogy megértse az a deliquens, hogy miről beszélnek. Hogy lehes­sen annak a szerencsétlen közlegénynek magát védeni, mikor felette olyan nyelven ítélkeznek, a melyet ő meg nem ért. Azt mondja Kolossváry miniszter ur: »Az uj katonai bűnvádi perrendtartás tervezete egé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom