Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

393. országos ülés Í90Í katonák a azt mondják, hogy akkor pedig vége Magyarországnak, mert Magyarországot Magyarországon kivül megvédelmezni nem lehet, Magyarországot csak egységes német vezényleti és vezérleti nyelvvel biró hadsereggel lehet biztosítani és fentartani. Ezt akartam kimutatni és ismétlem, hogy a katona uraknak ezen felfogása beleütközik a modern haditudományba, taktikába és sztratégiába. (Halljuk! Halljuk! a széhobaloldahn.) A haditudományokra, stratégiai fejtegetésekre hivatkozva mutattam ki, hogy ezek meg nem állhatnak és ezt kimutatva, gondolom, joggal kérhetem határozati javaslatom elfogadását. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A zárszó joga Hellebronth Géza képviselő urat illeti! Hellebronth Géza: T. ház! A legnagyobb figyelemmel hallgattam végig az igen t. honvédelmi miniszter urnak az imént elmondott beszédét és őszintén megvallom, hogy a/ reám meglehetősen kedvező benyomást tett, nemesik tárgyilagos tartalmánál, hanem különösen azon parlamentáris és udvarias modornál fogva, a melyet ő kegyes volt beszéde végéig megtartani. Ezt annyival inkább ki kell emelnem, mert hiszen az utóbbi időben épen nem voltunk szokva onnan a miniszteri székekből ezen udvariasságokhoz, különösen épen az igen t. kormányelnök ur kegyeskedik a maga beszédeiben mindenkor nem épen válogatott szavakkal takarni el argumentumai hiányait, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Annál kellemesebben lepett meg tehát az, hogy a t. szakminiszter ur nem követi főnökének példáját, de azért, bocsánatot kérek, mégis kénytelen vagyok a t. miniszter urnak néhány kijelentésére reflektálni, annál is inkább, mert épen én voltam az, a ki egy pár kifejezésére közbeszólással is bátorkodtam élni és igy kötelességem azokat ez alkalommal meg is magyarázni. A t. honvédelmi miniszter ur mint egy nagy vivmányt és nagy nemzeti engedményt állítja fel és tünteti elénk azon törvényjavaslatot, a melyet a napokban bemutatni szíves volt, és a melyben a nemzettől 240 vagy 250 alapítványi hely megszavazása kéretik a katonai tanintézetek számára. Én igenis lelkemnek legbensőbb örömével fogadnám ezen törvényjavaslatot, ha meg volna nekünk az, a mi megvan ezen a világon minden nemzetnek, csak nekünk nincsen meg: az önálló hadsereg. (Igaz! TJgyvan! a szélsöbaloldahn.) Hogyha azok az alapítványi helyek a magyar nemzettől a magyar hadsereg részére kéretnének, arra nagyon szívesen és örömmel szavaznám meg azokat, igy azonban nagyon jogosult volt azon közbeszólásom, a midőn a multakon és a tapasztaltakon okulva, azt mondtam, hogy ennek eredménye az lesz, hogy magyar pénzen osztrák szellemű tiszteket fogunk nevelni és még az a veszteség is fog belőle származni, hogy a különben születésénél fogva KÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 1906. XXII. KÖTET. xárczius k-én, pénteken. 393 jóérzelmü magyar fiu ott abban a szellemben meg fog romlani és a nemzetre nézve el fog veszni. Appellál a t. honvédelmi miniszter ur a mi hazafiságunkra, a magyar haza iránti szeretetre, de hiszen ezt a mi küzdelmünket épen ez a hazafiság, épen a magyar haza iránti lángoló szeretet eredményezi, ugyanaz a hazaszeretet, a mely a nemzet mártírjait a múltban máglyára, vagy vérpadra vitte, ugyanaz, a mely Rákóczi katonáit vezette, a mely az 1848-iki dicső forradalmat eredményezte, ugyanaz a hazafiság lelkesíti a mi szivünket is, csak az eszközök mások, a melyekkel mi harczolunk. Legyen meggyőződve a honvédelmi miniszter ur, hogy ez a hazafiság megvan bennünk, de nincs meg és nem is lesz, de nem is kívánható, hogy meglegyen bennünk az a bizonyos hazafiság és hazaszeretet az összbirodalom iránt, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert ez iránt mi ugyan sohasem fogunk sem szeretettel, sem tisztelő rajongással viseltetni. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) A t. honvédelmi miniszter ur szemünkre veti és mintegy ránk akarja hárítani az ódiumot a póttartalékosok behívása miatt. Ezt már az ellenzéki padokról többször visszautasították. Visszautasítom én is és még csak annyit mondok, hogy legyen meggyőződve a t. honvédelmi miniszter ur, hogy sem ez a párt, sem e párt tagjai közül senki egyetlen póttartalékost be nem hivott, hanem behívta azokat a hadügyi kormány, behívta pedig nem szükségből, mert azt nem tudnák nekem bebizonyítani arról az oldalról, hogy akkor, a mikor 314.000 katonánk van a békelétszámban, a mikor háború sem újévkor nem fenyegetett, sem most nem fenyeget, ugyanakkor 14.000 embert nem tud nélkülözni a hadügyi kormány, hanem behívta a hadügyi kormány a póttartalékosokat csak azért, hogy boszut álljon a mi hazafias küzdelmünkért. (Ugy van! balfelöl. Felkiáltások jobbfelöl: Ez gyenge argumentum!) Egy ígéretet is volt szives tenni a t. honvédelmi miniszter ur nekünk, illetőleg a nemzetnek, midőn azt mondja, hogy a mikor az ujonezok be fognak rukkolni, akkor a hadügyi kormány a visszatartott katonákat haza fogja bocsátani. Ez nem ajándék, ez nem kegy, hanem törvényen alapuló kötelessége a hadügyi kormánynak és azért ne kívánjon semmi különös elismerést és semmi különös ovácziót. (Ugy van! balfelöl.) Nagyon sötét színekkel festi a honvédelmi miniszter ur azoknak a családos embereknek a helyzetét, a kik mint póttartalékosok behivattak a hadseregbe és rémképet fest a jövőről, a mely szerint, ha ez a harcz egyhamar meg nem szűnik, körülbelül 160.000 egyén édekéről van szó. Nemcsak megengedem, hanem el is ismerem azt, hogy ez súlyos argumentum, nagyon fontos és megszívlelendő a háznak minden tagja által; de egyet elfelejtett a t. honvédelmi miniszter ur, a mennyiben nem szólt 20 millió 50