Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

393. országos ülés 190b márczius 4-én, pénteken. 383 sok sorsa? Majd a későbbi időben lesz alkalom rá, hogy bebizonyítsák, hogy az, a mit eddig is a póttartalékosokkal elkövettek, világosan a törvény intencziói ellenére történt, mert a póttartalékosok berendelése a törvényben háború esetére volt tervezve, nem ilyen esetre, midőn a nemzeti küzdelem oly helyzetet idéz elő, hogy a törvényhozás az ujonczmegajánlási jog érvényesítését a kormánynak megengedni nem akarja. Ha tehát elkövették a hibát, ha a törvényt megsértették, azt reparálniok kell, de a későbbi idő igazolni fogja, hogy mind ennek semmi hasznát sem vették még katonai értelemben sem, Midőn a t, miniszterelnök ur a magyar szótárból ellenünk a képzelhető legridegebb szavakat koszorúba fűzve a ház asztalára letette, akkor hozzánk fordult, hogy most már hagyjuk abba a küzdelmet. Ugyan micsoda küzdelmet folytatunk mi és micsoda rendkívüli eszközökkel folytatjuk mi azt? Megsértjük mi a házszabályt? Nem, a házszabályokban adott joggal élünk épen ugy, mint önök élnek akkor, midőn negyvenen jönnek be tanácskozni, de midőn dönteni kell, a legfontosabb kérdésekben, elég, ha százan vannak jelen. Ez az önök eljárása szégyenére válik az egész parlamenti rendszernek. A világ legutolsó szkupcsinájában nincs már az, hogy 40 tanácskozik és 100 dönt, negyed része az egésznek, a legfontosabb törvények felett. Önöknek azonban ez kényelmes, önöknek és a kormánynak ez jó és hasznos, mert mindössze is csak száz egyént kell együtt tartani a 400-ból, hogy biztosítva legyen a kormány hatalma és politikája. Ezzel szemben mit csinálunk mi? Igénybe veszszük a szólás jogát, a mit nekünk a házszabályok adnak. A szólási jog a parlamentnek legelső joga, mert ha ez meg van bénítva, akkor a parlament nem áll többé a maga színvonalán. Azt mondják, visszaélünk azzal, hogy beszélünk. Az nem visszaélés, hogy önök kívül vannak, itt sincsenek, hanem mikor szavazni kell, a csengetésre bejönnek és szavaznak? Magára veheti az a képviselő, hogy oly kérdésben, melyet nem is ismer, szavaz azért, mert erre a kormány kényszeríti? Nem visszaélés ez a parlament erkölcsi értéke ellen? (Igaz! Ugy van! halfelöl.) És önök mégis nekünk tesznek szemrehányást, hogy fáradságos munkát teljesítünk, és miért? Nem mi magunkért, mert magunknak kényelmesebb volna a nyugalom; hanem kifejtjük azért, mert egy veszedelmes politikát látunk megfenekleni a képviselőházban, ennek megfeneklését akarjuk megakadályozni a képviselőház házszabályai által adta szólásjogunkkal, és ezt igénybe veszszük, hogy a nemzet fülébe dörögjük, hogy legyen ébren, mert veszélyben van a haza. (Igaz! Uqy van} a baloldalon.) A t. miniszterelnök ur jónak látta hozzánk fordulva abból a csokorból felénk dobálni a iegsértőbb, a legdurvább kifejezéseket, ő, a ki tegnapelőtt sértve érezte magát, hogy egy képviselőtársunk ugy beszélt az ő közjogi tudásáról, hogy az nem áll a színvonalon. Gorombasággal felelt rá a t. miniszterelnök ur, bennünket pedig tegnap tatárjáróknak, rombolóknak és efféléknek nevez, s akkor azt mondja, hogy béküljünk ki. Mindig eszembe jut az az egyszerű ember, a ki azt mondotta: mindennap háromszor ütöm pofon feleségemet, még sem akar kibékülni velem. Nemcsak az elvi kérdés az, a melyet letenni soha nem fogunk, a melyért küzdeni kötelességünk a jövőre is, de ilyen eljárás után, ilyen gorombaságok után, a melyeket fejünkhöz gördít, hogy mi rombolók és tatárjárók vagyunk, még ha csak taktikai kérdés volna ez nálunk, akkor is jogosítva vagyunk belenyúlni a politikai szótárba és azt mondani, hogy önök és a t. miniszterelnök ur ezen politikával hazaárulást követnek el. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tudom én azt, hogy sok fontos érdek vár elintézésre a képviselőház részéről. Nem is akarunk mi útjába állani semmiféle olyan kibontakozásnak, mely a nemzeti érdekek hátráltatásával nem jár. Miért volnánk mi ellene annak, hogy az országgyűlés hasznos és rendes munkát végezz m. Hiszen épen azért küzdünk, hogy hasznos, rendes munkát végezzünk és hogy azokon a terheken, melyek a nemzet kebelén elodázhatatlanul súlyosodnak, könnyitsünk. A honvédelmi miniszter ur ma is azt mondja: ereszszük keresztül ezt a törvényjavaslatot, azután a küzdelmet vegyük fel újra. Micsoda beszéd ez? Van annak a beszédnek logikája, hogy mi a küzdelmet itt ne folytassuk, mert felvehetjük más téren. Ha valaki a küzdelmet épen csak passzióból csinálja, annak szólhat ez, de nem szólhat annak, a ki nem passzióból csinálja azt, hanem a ki komolyan veszi, hogy itt békét és nyugalmat kell az országnak szerezni és e békét és nyugalmat azon az alapon kell nyújtani, a melyet maga az ország kíván, hogy nemzeti kultúrája, nyelve, jelvényei és czimere ugy, a mint egyéb köztéren, hadseregében is biztosítva legyen. Ha ezt a nyugalmat meg nem kaphatja, akkor a felelőség azoké, a kik útjában állanak annak, hogy ez a béke és nyugalom létrejöjjön. (Ugy van! balfelöl.) Molnár Jenő: Pedig láthatja, hogy Bécsben nem szeretik. Nem kapta meg a svéd jegesmedve-rendet most sem! Szederkényi Nándor: Nem vagyok tehát azon helyzetben, hogy ugy a t. miniszterelnök urnak tegnapi, mint a honvédelmi miniszter urnak mai beszédére azt mondhatnám, hogy most tehát elállók a szótól és tessék szavazni. Nem állhatok el, hanem áttérek határozati javaslatom tárgyalására. Nem állhatok el azért, mert az ujabb időben történtek még súlyosbítják a helyzetet. A helyett, hogy a delegácziók tanácskozásai után valami tisztább, valami üdébb levegő lett volna, súlyosabb, bonyolultabb, gonoszabb idők mutat-