Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

3,9.1 országos ülés 190b t. miniszterelnök ur tegnapi nyilatkozatai legkevésbbé sem alkalmasak arra, hogy megnyugvást keltsenek sorainkban. A t. miniszterelnök ur mérleget állított fel azok közt az eredmények között, a melyeket a maga álláspontjából természetesen minél kedvezőbben kiszínezni igyekezett, s azon súlyos aggodalmak között, a melyek tavaly nyáron a nemzeti küzdelemnek kellő közepette felmerültek. Beszélt a t. miniszterelnök baljóslatú híresztelésekről, a melyek akkor a nemzet aggódó lelkét nyugtalanították. Ha ő hivatkozik erre, nekem a történeti igazsághoz képest meg kell kérdeznem a t. miniszterelnök úrtól, hogy a baljóslatú híresztelések vájjon honnan származtak ? (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Ki terjesztette azokat? Ki fenyegette a nemzetet abszolutizmussal ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ki beszélt arról a szabadelvű pártnak az értekezletén, választóihoz intézett szózatokban, hogy a küzdelemnek folytatása esetén lángba borul az egész ország és a küzdőkre talán a golyónak, talán a bitónak a mártiriuma vár? Kérdezze meg a miniszterelnök ur önmagát, és akkor ezen baljóslatú híresztelések forrására rá fog találni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) De én távol állok attól, hogy lekicsinyeljem azokat a kétségtelen eredményeket, a melyek a t. miniszterelnök ur által eddig beterjesztett törvényjavaslatokban konstatálhatok. Én elismerem, hogy a katonai intézetekben a magyar tiszti helyek számára rendszeresített alapítványoknak olyan mértékű szaporításával. mint a mely a benyújtott törvényjavaslatban foglaltatik, a mi czélunk, a mi törekvésünk is előmozdittatik. Ez tagadhatatlan, és az objektív politikusnak nem szabad magát az ellenzéki hivatás betöltésében odáig ragadtatni, hogy egy kétségtelen eredményt ignoráljon. Azonban a t. miniszterelnök úrtól is méltán elvárhattuk volna ugyanezt az objektivitást és megkövetelhetjük tőle, hogy ő se kicsinyelje a mi küzdelmünknek sem lefolyását, sem czélját. Ha vannak eredmények, ugyan kérdem a t. miniszterelnök úrtól, állithatná-e jólélekkel, hogy a mi küzdelmünk nélkül az általa hirdetett politikával és a t. többségnek magatartásával ezek az eredmények valaha elérhetők lettek volna? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ne menjen a t. miniszterelnök ur a lekicsinylésben odáig, hogy azt állítsa, hogy a magyar vezényszó kérdése abszolúte semmit, vagy mindenesetre kevesebbet lendített volna a hadsereg magyarságán, mint az általa tervbe vett reformok. Mi a magyar vezényszó kérdését soha sem fogtuk fel máskép, mint hogy az a hadsereg teljes magyarságának korolláriuma, mint az összes előfeltételek megvalósításának az eredménye, és sohasem követeltük azt a t. kormánytól, a királytól, hogy a magyar vezényszót máról holnapra az előfeltételek létesítése nélkül valósítsa meg. Komoly ellenzékről komoly kormányférfi ilyent elfogulatKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXII. KÖTET. márczius í-én, pénteken. 377 lanul és jóhiszemüleg nem is állithat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) íme tehát, t. ház, ha van a küzdelemnek eredménye, ennek az eredménynek a tanulsága ránk nézve nem] lehet a küzdelemnek abbahagyása, sőt sokkal inkább az a kötelesség háramlik ránk, hogy a harczot minden személyes tekintettől tiszta fegyvereinkkel folytassuk és megvédelmezve minden talpalatnyi tért, a melyet az osztrák szupremácziától elhódítanunk sikerült, viaskodjunk tovább mindaddig, mig a a magunk katonai eszményét, az önálló Magyarország független hadseregét ki nem küzdöttük. Mi tehát a harczot programmunk megtagadása nélkül soha egy pillanatra sem adhatjuk fel, fel nem is adtuk, fel nem is hagyjuk. És jól vigyázzon a t. miniszterelnök ur, hogy az ellenzék egy része ellen tegnap bejelentett szándékainak keresztülvitelével olyasmire ne vállalkozzék, a mivel a magyar parlamentarizmusnak a végveszedelmét idézhetné fel erre a hazára. Miért is tenné ezt? A hatalom pillanatnyi megtartása érdekében? Ezzel kiszolgáltatná a messze jövendőt épen azoknak, kiket a magyar nemzet halálos ellenségei gyanánt épen ő jelölt meg. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi még bízunk a parlamentarizmusnak újjáteremtő erejében és hisszzük, hogy ha sikerül elérni azt, hogy a magyar törvényhozás a magyar nemzeti akaratnak hamisítatlan kifejezője lesz, akkor ez a nemzeti akarat a maga teljességében is érvényesülni fog. Mikor a miniszterelnök ur kérést intéz a törvényhozás egyik részéhez, talán méltó és talán helyes, hogy ezt a kérést irányában egy másik kéréssel viszonozzuk és pedig azzal, hogy ne kovácsoljon uj békót erre a nemzeti akaratra, a nemzeti akaratnak tiszta ós igazlelkü törekvéseire, ne teremtsen preczedenseket arra, hogy a nemzet törvényes követelményei legázoltassanak. (Élénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur tegnapi beszédében nagy emfázissal és méltó felbuzdulással, hogy: »a magyar nemzetnek élnie kell, a magyar nemzet élni akar és élni fog.« Talán elhiszi nekünk a t. miniszterelnök ur, hogy mi is ilyenformánhiszszük és vallják. A t. miniszterelnök ur a maga rémlátásai közepett azonban olyan útra téved, a melyen, a mikor szerinte a jövendőt akarja biztosítani, épen azt teszi ki a legnagyobb veszélynek azáltal, hogy szem elől téveszti a múltnak tanulságait. Mert ha elfogulatlan, tiszta látással nézné meg annak a könynyel és vérrel tele múltnak gyászos tanulságait, akkor nem felejthetné el, hogy hol vannak a magyar nemzetnek azon ellenségei, kik a magyar nemzet életének útjában állanak; és ha már a t. miniszterelnök ur a maga tipró kedvében csakugyan össze akarja tiporni mindazokat, a kik a magyar nemzet életének ellenségei, ám jöjjön velünk, tudja ő, ha akarja, nagyon jól, hol laknak azok a hatalmak, hol fenik elle43