Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

376 393. országos ülés 1904- márczius í-én, pénteken. a 87-iki törvény és látjuk azt, hogy a delegáczió a maga működésében ezen hatáskörét csak legutóbb is milyen eklatáns sérelmekkel hágta túl, akkor nekem kötelességem, hogy mindazokhoz, a miket Polónyi Géza t. képviselőtársam felsorolt, még egy általa meg nem emiitett és szerintem a felsoroltakkal teljesen egyenlő' sulyu sérelmet is szóvá tegyek. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalion.) Ez pedig a delegáeziónak az a ténye, hogy a közös kormánynak a közös költségekre vonatkozólag indemnitást engedett. Én a delegáeziónak ezt a jogát el nem ismerhetem. Nem ismerhetem el pártállásom szerint sem, nem ismerhetem el még az 1867 : XII. t,-cz. alapján sem. Mert hiszen, hogy a delegáczió az indemnitás megszavazásához joggal nem birhat, az kitűnik az 1867 : XII. t.-cz. 41. §-ából, a melyből világosan következik az, hogy a delegáczió költségvetési joggal nem bir, azt budgetjog nem illeti meg, mert költségvetési törvényt nem alkothat, s az általa megállapított költségvetés törvénynyé csak az országgyűlés által való megszavazás utján lehet; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen a delegáczió bizottsága lévén az országgyűlésnek, törvényalkotás jogával egyáltalában nem is birhat. (Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Világos ez. t. képviselőház, az általános parlamentáris gyakorlatból; mert hiszen senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy az indemnitás magában foglalja arra az időre, a melyre kéretik és megadatik, az appropriácziót is, az appropriáczió megadása pedig eminens törvényhozási jog, a melyet a delegáczió semmi szín alatt és semmi körülmények közt sem ragadhat magához. (Ugy van! a szelsöbaloldalon.) De, t. ház, szóvá kell tennem még egy másik jelenséget is, mely minden delegáczionális ülésezés alkalmával folyton felmerült. Ez pedig az, hogy világos sérelmével a magyar állam létének, világos sérelmével a magyar államiság egyik alapfeltételének, hogy a magyar állam minden szerve, a magyar törvényhozásnak minden orgánuma tanácskozásaiban kizárólag a magyar nyelvet köteles használni, (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) a legutóbbi alkalommal itt Budapesten, de azelőtt is és most Bécsben is elkövette a delegáczió azt a sérelmet, a mit sajnos, épen az ellenzék részéről tapasztaltunk ezúttal, hogy a delegáeziónak hadügyi albizottságában a német nyelvet használták. Ugron Gábor: Mi nem beszéltünk németül! Bakonyi Samu: Világosan megnevezem, nehogy bárkit bántson, a kit nem illet: Rakovszky képviselő ur volt. Fel kellett ezt hoznom azért, mert nekem magamnak élénk emlékezetemben van az a tény, hogy mikor az 1902. évi költségvetési törvény tárgyalása alkalmával ezt a sérelmet itt szóvá tettem, akkor ezen felszólalásomat egész erejével támogatta a t. néppárt és maga Rakovszky képviselő ur is közbeszólásaival. Akkor az a panaszunk volt nekünk, hogy a delegáczió valamelyik albizottságában, gondolom a külügyi albizottságban, Falk Miksa képviselő ur németül beszélt. Nohát, t. ház, azt a klasszikus igazságot, hogy quod uni iustum, alteri aequum, talán ugy is igaznak kell elfogadnunk, hogy quod uni iniustum, alteri inaequum. Ennélfogva akkor, a mikor mi itt a magyar nyelv jogaiért küzdünk, nem lehet eléggé elitélni azt az eljárást, hogy fent a delegáczióban a magyar nyelv jogainak világos sérelmével német nyelven jjerorálnak. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szelsöbaloldalon,) T. képviselőház! Nem hagyhatok megemlítés nélkül egy másik graváment sem. Hiszen hiába vetik szemünkre, hogy graváminális politikát folytatunk, mikor a mi kormányférfiaink közjogi felfogásának lazasága minduntalan gondoskodik arról, hogy a legsúlyosabb sérelmek egész özöne borítsa el amúgy is fogyatékos alkotmányunk hol egy, hol más terét. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szelsöbaloldalon.) Ilyen gravámen az is, a mit Holló Lajos t. képviselőtársam szóvá tett, hogy t. i. a közös miniszteri tanácskozásokon a közös külügyminiszter elnököl. Nem tudom, mi jogon elnökölhet azokon a közös miniszteri tanácskozásokon épen a közös külügyminiszter. Azért nem mellőzhetem ezt én sem, mert a t. miniszterelnök ur válaszában azzal védekezett, hogy ez a király ő Felsége megbízásából történik. Már pedig ha a törvény külön nem intézkedik arról, hogy az efféle közös miniszteri tanácskozásokon, a melyeket a törvény egyáltalán nem organizál, ki elnököljön, akkor reánk nézve irányadó egyedül a magyar törvény intézkedése lehet, a mely szerint, t. i. az 1848:111. t.-cz. 17. §-a szerint a miniszterelnök vezeti a magyar kormány tanácskozásait, ha nem ő Felsége elnököl, vagy nem az akkor még létezett nádori méltóság viselője. Megbízást tehát akármifele [olyan miniszteri tanácskozások vezetésére, a melyekben a magyar kormány részt vesz, ő Felsége sem adhat másnak, mint annak, a kit helyettesitőjéül a törvény expressis verbis megjelöl, s ha ez a méltóság betöltve nincs, csak ő Felsége elnökölhet. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szelsöbaloldalon.) Ennélfogva a miniszterelnök ur védekezése helyet nem foglalhat, és a külügyminiszter szereplése ezen közös miniszteri tanácskozások vezetésében nem vihető vissza másra, mint arra, hogy ő egyúttal a császári ház minisztere. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szelsöbaloldalon.) »Minister meines Hauses«, a mely intézményt a magyar közjog nem ismeri, és a mely intézménynek igy, per abusum életbeléptetését és fentartását nekünk a függetlenségi párt álláspontjából a leghatározottabban vissza kell utasítanunk. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szelsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, mondottam, hogy teljesítenem kell pártom megbizását azért, mert a