Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-389
290 389. országos ülés 190h január 30-án, szombaton. a kiegyezési tárgyalások megakadása mindenképen felzaklatta, felizgatta az egész közvéleményt, A képviselőház maga királyi leirattal el volt napolva. Az ellenzék abban a véleményben volt, hogy ez azért történik, mert az ország nagy hazánkfiának, Kossuth Lajosnak százéves emlékünnepét kívánja megülni és királyi elnapolással akadályoztatott meg az, hogy a képviselőházat arra az időre összehívni lehessen. Azonkívül egy véletlen ugy hozta magával, hogy a képviselőház összehívása királyi leirattal egy szomorú napra, épen október 6-ára érkezett meg, Mindezek a körülmények és ennek a palotának pedig fényessége és pazar volta, mely az ország állapotával éles ellentétben volt, különös hangulatot idézett elő mindenkiben mindjárt az első ülés napján. Mikor az első ülésre összegyültünk, a sajtóban már előre vetette árnyékát az ellenzék fellépése, és csakugyan be is következett az a szomorú helyzet, hogy az első ülés. melyet e fényes teremben tartottunk, olyan véghetetlen zajosan és a magyar parlamentarizmus szempontjából olyan végtelen szomorúan folyt le. Elmaradt a felavató zsolozsma és a helyett volt rettentő botrány. Erről az ülésről nem azzal a megnyugvással távoztunk, hogy a bajnak a végén vagyunk, hanem azzal a tudattal, hogy annak csak elején tartunk. Ha a dolgokat ezen időponttól veszszük szemügyre, látnunk kell, hogy már akkor az obstrukcziónak teljes mértékű előkészültsége, — hogy ugy mondjuk — konyhája megvolt, — bocsánat a hasonlatért — hogy megvolt a főkonyhamester, megvoltak a főkukták, megvoltak a kukták, a kik már aznaji meg is tették kötelességüket olyannyira, hogy mindnyájan elképedtünk azon, hogy mennyire jól tudták utánozni az osztrákokat. Az osztrák mintát ide áthozni, az én felfogásom szerint, mindenesetre szerencsétlenség volt. Lehetett volna más fegyverekkel élni és ezt az országot ilyen hosszú vajúdástól megmenteni. Vonjuk le már most a megtörtént eseményekből a következtetéseket és állapodjunk meg egy bizonyos ponton arra nézve, hogy regisztrálva az összes nagy kérdéseket, (Halljuk! bal felöl.) mintegy kiinduló pontul szolgáljon e szerencsétlen időnek ezen végstádiuma. Mert én ugy képzelem, t. képviselőház, hogy ez a helyzet igy tovább nem tarthat. Ezt ugyan már igen sokszor éreztük s el is mondtuk, hogy most már a dolgot igy tovább folytatni nem lehet, de én azt hiszem, hogy a helyzet ma már csakugyan annyira megérett, hogy itt a békés kibontakozás nemcsak lehetséges, hanem egyenesen szükséges is. Az erre szolgáló eszközt akár pártközi konferencziának, akár egyezménynek, akár megbeszélésnek nevezzük, az teljesen mindegy ; a fődolog az, hogy a békés kibontakozásra vonatkozó megállapodás létrejöjjön. Hogy ez lehetséges, erről való meggyőződésemnek indokait leszek bátor szerény tehetségem szerint röviden előadni. (Halljak! Halljuk!) A föntebb emiitett kiindulási ponton kezdve be fogom bizonyítani, hogy az obstrukcziő tulajdonképen nem a katonai kérdés körül keletkezett. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ennek az egész obstrukcziónak tulajdonképeni oka — bár megengedem, hogy utóbb egészen más térre vitetett — föltétlenül semmi más, mint az, hogy a kiegyezést Ausztriával nem tudtuk megkötni. Ez volt oka annak is. hogy a közvélemény odakünn tagadhatatlanul az obstrukcziő mellé állott, Indokolni fogom, hogy meggyőződésem szerint épen e főkérdésekre vonatkozólag ma, azt lehet mondani, hogy teljesen kikészített állapotokkal állunk szemben és hogy ennek következtében csak a pártokon múlik — a melyek ugyan közjogilag nem léteznek, ezt elismerem, de a tegnapi határozat bizonysága szerint nagyon is léteznek — hogy nagyobb nehézségek nélkül megegyezzenek. Ez igen nehéz és válságos helyzetben a többség feltétlen akaratának hangoztatásával szemben oda kell állítani azt a nagy közérdeket. Ilyen pillanatban, a midőn a békés kiegyenlítés lehetségesnek látszik, amidőn az által a többség prestíge-e sem szenvedne, a békés kiegyezésnek módjait legalább is megkisérleni kell. Első feladatomnak tekintem azt, hogy ennek az obstrukcziónak tárgyilagosan a szemébe nézzek. Erre vonatkozólag ki kell jelentenem, — a mi ugyan nem tartozik ide, de azért mégis felemlítem — hogy egyéni szempontból a szabadelvű pártból való kilépésemnek egyik főindoka tulaj donképen az volt, (Halljuk! Halljuk!) hogy egy bizonyos adott pillanatban mindenféle néven nevezendő korlát és pártfegyelem nyűge alól felszabadítva, erre a kérdésre vonatkozó indokaimat elmondhassam. (Halljuk! Halljuk 1 ) Az obstrukcziónak ugy politikai, mint gazdasági szempontból való mérlegelése tekintetében hallottunk és olvastunk sokat; vagy pártszemüvegen át tekintették azt, vagy ha a pártszempontoktól el tudtak tekinteni, tárgyilagos szempontból is. Ezen ötnegyed évi korszak bizonyos időpontjában még a szabadelvű pártnak is be kellett ismernie azt, hogy ezen obstrukcziónak bizonyos eredményei vannak. Bizonyos időpontban megtört az úgynevezett nagy obstrukcziő, de megmaradt a fiók-obstrukczió. Ennek megítélésére most nem vállalkozom, utóvégre is ez most nem játszik fontos szerepet. Csupán azért, hogy magamat megértessem, leszek bátor az obstrukczióról általánosságban nézeteimet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Sokszori ismétlésekbe nem akarok bocsátkozni, de bizonyos dolgokat mégis fel kell említenem, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) rá kell utalnom arra, hogy nagy, hosszú, történeti indoka ez obstrukcziónak csakugyan az a háromszázötven év, a mely elmúlott
