Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

389. országos ülés ÍWk január 30-án, szombaton. 291 és a melyben ez a katonai seb mindig fel-felujult. Arról az oldalról számtalan történeti esemény hozatott fel igazolásul, de ezekbe én abszolúte nem akarok belebocsátkozni; csak felemlítem, hogy közjogi helyzetünk hozta magával azt, hogy gazdaságilag bizonyos tekintetben gyarmati helyzetben voltunk, másodszor, hogy a zsoldos hadsereg — mert annak kell azt nevezni 1867-ig — mindig összeütközésben volt a nemzet érzületével. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Erre vonatkozólag csupán egyetlen igen érdekes adatot ismétlek, a mely leginkább megvilágíthatja e tekintetben a helyzetet: hogy t. i. azok a czélszerüségi szempontok a hadsereg egységességére vonatkozólag nem olyan nagyon mérvadók ám. Mert hiszen a Habsburg-dinasztiának, a mi szeretett uralkodóházunknak egyik legnagyobb hadvezére, Savoyai Eugen, [mint Szemere Miklós t. képviselőtársunk beszédében emiitette, már megmondta, hogy a Habsburg-dinasztiának legczélszerübb lett volna négy néphadsereget teremteni, és pedig egy magyart, egy németet, egy csehet és az akkori idő körülményei folytán egy vallont. T. képviselőtársaim, én azt hiszem, hogy igy fogva fel a kérdést, az nem volna szerencsétlenség, hogyha ez az, egyesség ilyen formában megbolygathatnék. Én ugyan nem vagyok ennek hive, nem is proponálom ezt, de mégis igazat adok gróf Andrássy Gyula t. képviselő urnak, hogy valóságos babiloni állapot ez, és óriási baj az ellenség előtt, hogyha az a tiszt nem érti meg az altisztet, az altiszt meg a legénységet. Ez utóbbi természetesen a legnagyobb baj. De ennél a kérdésnél sem akarok sokáig tartózkodni, hanem felemlítem, hogy legközelebbi okát annak, hogy a katonai kérdés ez idő szerint ilyen formában lépett fel, abban látom, hogy Magyarország intelligencziájának 37 nemzedéke szolgált ebben a hadseregben. Itt az Andrássy- és Deák-féle hagyományok nem elég erősek arra nézve, hogy azt a bajt megszüntessék, a melyet a hadsereg, mint féligmeddig idegen test okoz, a mely teljesen képtelen a magyar viszonyok megértésére. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ez a szellem minden pillanatban összeütközött azzal a fiatalsággal, mely főkép ezért nem szeretett szolgálni a katonaságnál. Az igen t. miniszterelnök ur hivatkozott arra, hogy ő is szolgált s e szellemet nem tapasztalta. Ez természetes, hogy a miniszterelnök ur ezzel a szellemmel nem találkozott, mert az, ő különleges helyzete ezt ugy hozta magával. Én Boszniában szolgáltam mint tartalékos tiszt, és az első napon — ezt kötelességem elmondani — a mikor együtt táboroztunk és megértük az ebédelés pillanatát, akkor a tisztikarnak egy nagyon előkelő tagja annyira megsértette magyar érzelmeinket, hogy mi, 12 tartalékos magyar tiszt, összenéztünk, felálltunk s otthagyva a tisztikart az egész hadjárat ideje alatt a mi feljebbvalóinkkal csak tisztán hivatalosan érintkeztünk. Holló Lajos: Háborúban is! Smialovszky Valér : Ez — bocsánatot kérek, hogy ezt az erős kifejezést használom, de nem találok gyengébb kifejezést — bizonyos tekintetben struczpolitika, mikor azt mondjuk, hogy ezeket nem látjuk. (Ugy van! balfelöl.) Magyar politikusnak feltétlenül azon az állásponton kell lenni, — a mint, hála istennek, ma nincs már más álláspont ebben a házban — hogy ezen a szellemen kell elsősorban változtatni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ne vegyék szerénytelenségnek tőlem, ha felemlítem, hogy a kilenczes bizottságnak egy propozicziót tettem arra vonatkozólag is, hogy követeltessék meg a hadseregben, legalább annak törzskari részében' a magyar közjog ismerete. Nem politikát akarok én a hadseregbe bevinni, távol legyen tőlem e gondolat; de igenis azt akarom, hogy az a törzstiszt, a ki ebben az országban annyi és annyi esztendeig lakik, tudja, hogy itt Magyarországon van. (Helyeslés a baloldalon.) Én azt tartom, hogy az elmúlt ötnegyed esztendő, annak daczára, hogy. meddő volt, teljesen el nem kárhoztatható. Én az obstrukcziót nem kívánom elitélni; tegye azt meg a történelem. Ha még a gazdasági kérdést is hozzáveszem, erre vonatkozólag is nagyon röviden kijelentem, hogy a tények bebizonyították, hogy hála Istennek, két jó termés még azt a nagy bajt is kihevertette némileg, a mely abból eredt, hogy öt vagy hat esztendeig nem tudtuk a kiegyezést megkötni. Az obstrukczióból eredő bajok csak megtetőzése annak a gazdasági kárnak, a melynek főindoka alapjában s tulajdonképen az osztrák obBtrukczióból eredő körülmény : a kiegyezésnek létre nem jötte. Én ezt az ötnegyed esztendőt egy igen nehéz, nagy vajúdásnak és egy igen nagy, nehéz iskolának tartom, a melyből a tanulságokat mindnyájunknak le kell vonnunk. (Ugy van! Ugy van! és helyeslés a baloldalon. Egy hang a jobboldalon: Ausztriában is!) Igen. A nemzet apraja-nagyja a magyar közjogot vérébe vette fel az idők folyamán, és azt hiszem, ebből baj nem lehet. Ha tekintem az ausztriai viszonyokat, látom, hogy ott a legerősebb ellentétek merültek fel, és a legerősebb akczió indult meg ellenünk, de ezt én természetesnek tartom, mert hiszen ők oly légkörben nevelkedtek, hogy nem tudják másképen; felfogásuk egészen más, de a törvényeik is mások, így tehát, ha ők ugy gondolkoznak, a mint gondolkoznak, ezt én csak természetesnek tartom, és ha keressük az okot máshol, hogy ily törvények odaát létezhetnek, akkor én önmagámra vetem a követ, mert azt hiszem, mi voltunk az okai, hogy annak idején be nem avatkoztunk, s hogy esetről-esetre nem tiltakoztunk. 37*