Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

264 387. országos ülés 190í január 28-án, csütörtökön. hadsereg vezérleti és vezényleti nyelve feletti rendelkezési jog nem a nemzeté, hanem tisztán ő Felségéé. Ezt a hadiparancsot nem volt szabad szó nélkül hagyni. Kellett, mondja Polónyi képviselő ur, hogy ezen hadiparancs hatályon kivül helyeztessék és a nemzetnek valóságos joga ezen chlopyi hadiparanescsal szemben restauráltassák. (Derültség a szélsöbaloldáloti.) Ezért tartották szükségesnek ezt a határozati javaslatot beadni, mert ha kimondja az országgyűlés, a mi a határozati javaslatban benn van, hogy Magyarországon minden jognak a forrása kizárólag a törvényhozás utján megnyilatkozó nemzeti akarat, akkor a vezérleti és vezényleti nyelv is nemzeti akaraton alapul; az határozza meg; ennek a forrása sem lehet tehát más, mint a nemzeti akarat. Ebben van az értéke a mi határozati javaslatunknak, mondja Polónyi képviselő ur; mert a határozati javaslat szerint az nem egyszerűen formula, hanem egy közjogi aktus, a mely a chlopyi hadiparanescsal szemben megállapítja azt, hogy a vezérleti és vezényleti nyelvnek a megállapítása nem lehet felségjog, hanem kizárólag csak a nemzet joga. Vita tárgyát képezte előbb — ezt szintén Polónyi képviselő ur mondja — hogy az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-a mit tartalmaz. De ezen határozati javaslat elfogadása után ez nem lehet többé vitás kérdés, mert nem lesz Magyarországon többé egyetlen egy magyar ember, nem lehet magyar ember, a ki ne mondja és el ne ismerje, miszerint a nyelv megállapítása tisztán a nemzet joga. Mindezt így elmondva, a mint Polónyi képviselő ur elmondotta, nagyon szépen hangzik és ha így volna, nagyon gyönyörű volna, csakhogy a miniszterelnök ur akkor nyomban, rögtön megmondotta, hogy nagyon csalódik Polónyi képviselő ur és minden feltevésében téved; hiszen az a határozati javaslat »sem a chlopyi hadiparanescsal nincsen ellenkezésben, sem az én álláspontomat nem tagadja meg.« B. Kaas Ivor: Ez a kétsziaüség. így is magyarázzák, meg amúgy is! Csávolszky Lajos: A miniszterelnök ur nagyon világosan és érthetően megmondotta azt, hogy ő azt a határozati javaslatot miért fogadta el, mert azt mondja a miniszterelnök, hogy az Magyarország közjogára vonatkozólag csak kardinális alaptóteleket tartalmaz. Ha tehát a függetlenségi párt örömét találja benne, hát miért ne szavaznám meg én is. (Derültség a jobboldalon.) De rögtön, mindjárt két dolgot tartok szükségesnek megjegyezni. Az egyik dolog, a mint akkor mindjárt kijelentette, az, hogy azon határozati javaslat mellett megállhat a chlopyi parancs egész teljességében. Annak kifejezései nincsenek ellentétben a határozati javaslat tartalmával; a másik pedig az, hogy a határozati javaslatból nem szabad és nem lehet fegyvert kovácsolni az ő álláspontja ellen, a mely pedig az, hogy ő Felségének joga van a nyelv felett határozni. Itt azt mondja a miniszterelnök ur: »Ez a határozati javaslat semmiféle változást nem idézett elő«. Ez tiszta, világos beszéd, a mely után, ha nem ámítjuk magunkat és nem akarunk másokat ámítani, Polónyi képviselő urnak rögtön a függetlenségi pártkörbe kellett volna mennie, alarmiroznia kellett volna ott a tagokat, hogy íme: minden feltevésünkben csalódtunk, gyerünk vissza a hareztérre. De ő nem ezt mondta, hanem ugyanakkor egy kérést intézett a miniszterelnökhöz, hogy: az Isten szerelmére mondjon valamit, a mibe belekapaszkodhatik, mert meg kell magát nyugtatni. A miniszterelnök ur szíves volt neki kérését teljesíteni és azt mondani, hogy: jól van, nem bánom, mondjuk ki, hogy az 1867. évi XII. törvényezikk 11. §-ában nincs eldöntve, hogy a Felséget vagy a nemzetet illeti-e a jog. Hagyjuk ezt nyilt kérdésnek ; majd megvitatjuk; szívesen belemegyek a vitatkozásba, a mikor arra alkalom lesz. T. i. a választások után. Ebbe aztán Polónyi képviselő ur megnyugodott, mert neki minden áron megnyugvás kellett, hogy indokolhassa leszerelését, (Ugy van! balfelől!) Pedig nem igaz, a mit a miniszterelnök ur mondott, hogy az nyilt kérdés. Bánk nézve lehet nyilt kérdés, de nem ő rá nézve, mert ő már eldöntötte magára nézve. A kilenczes bizottság határozatának 9. §-ában ki van mondva, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. 11. §-a szerint ő Felségének joga van a nyelv felett rendelkezni. Ez a miniszterelnök ur programmjában benn van. Igen ám, mondja Polónyi képviselő ur, de a szabadelvű pártnak a határozata nem országos határozat, ez csak párthatározat; nem mondhatjuk, hogy ez a törvényhozásban megnyilatkozott nemzeti akarat. Az aztán az érdekes, a mi erre következik. Azt mondja erre a miniszterelnök ur: majd az lesz; én majd megkísérlem bebizonyítani, hogy igenis, a törvényhozásban megnyilatkozott magyar nemzeti aka rat folyománya az, hogy ő Felségének fejedelmi jogai kiterjeszkednek a vezényleti és vezérleti nyelv megállapítására is. Majd megkísérli annak bebizonyítását alkalmas időben — természetesen a választások után, az uj parlamentben. Mindezekből világosan látszik, hogy, a mit a függetlenségi párt nevében Polónyi Géza képviselő ur a miniszterelnök úrtól magyarázatul remélt, arra megkapta a tiszta, világos feleletet. De ezt sem akarja Polónyi Géza megérteni, mert neki szüksége van az önámitásra, szüksége van arra, hogy elámítsa önmagát és másokat azért, hogy a leszerelés indokolva legyen. Ilyet nem látott még a világ soha, hogy az ellenfelemnek ne higyjem el azt, a mit világosan mond, hanem magyarázgassam, hogy bizonyára máskép értette, hogy jobbnak tartsam őt, mint a hogy maga tartja magát, csak azért, hogy ürügyet találjak arra, hogy őt védelmezzem.