Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

387. országos ülés 19()í január 28-án, csütörtökön. 265 Gróf Apponyi Albert képviselő ur világosan előadta és kimutatta itt, hogy nem is szükséges annak bővebb fejtegetésébe bocsátkozni, hogy a közös hadügyminiszter ur, mikor nyilatkozatait tette, ellenkezésbe jött a törvénynyel, a szabadelvű párt programmjával, a kormány nyilatkozatával, a miniszterelnöknek a király nevében tett Ígéreteivel. De az a csodálatos, hogy gróf Apponyi Albert mégis azt mondja, hogy hagyjuk abba a harczot és türelemmel várakozzunk. Meddig várjunk? Egy vagy két esztendeig? Mert hiszen ezen Ígéretek teljesítésére nincs _ határi dő kikötve. És hiszi-e valaki ebben az országban azt, hogy mikor Bécsben, ugy a íteichsrathban, mint egyebütt megteszik azokat a kijelentéseket, a melyeket ismerünk, hogy akkor azok az Ígéretek ugy létesülnek, a hogy gróf Tisza István ur bejelentette ? Soha! Vagy hiszi-e azt valaki, hogy ha gróf Tisza István miniszterelnök ur nem bírja majd ezeket az ígéreteket beváltani, majd ide fog jönni és azt mondja: uraim, nem voltam képes keresztülvinni ígéreteimet, én tehát beadom lemondásomat, méltóztassék tovább küzdeni és tovább harczolni ? Soha! B. Kaas Ivor: Soha! Soha! Tallián Béla földmivelésügyi miniszter: Nagyon téved! (Zaj. Elnök csenget.) B. Kaas Ivor: Majd módosítják a programmot! Csávolszky Lajos: Nem szükséges az sem, hogy módosítsák a programmot, mert az adott szó meg nem tartása által ütött sebre a miniszterelnök már megtalálta a ílastromot. Ennek a flastromnak a neve: az ország érdeke. Mikor megdicsérte a közös hadügyminiszter beszédét, a miniszterelnök ur az ellenzék zúgására azzal felelt, hogy az ország érdekében cselekedte, mikor helyesléssel fogadta ezt a beszédet. Az ország érdeke! Mindig ezzel jön elő, az ország érdekében engednünk kell, az ország érdekében nem szabad a húrokat túlfeszíteni, az ország érdekében le kell mondanunk jogainkról, az ország érdekében ma-holnap eladjuk a hazát. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Aztán miért várjunk, t. képviselőház ? Eddig is a várakozással tettük tökre Magyarországot. 1875-ben általános volt a vélemény, hogy most Tisza Kálmán miniszterelnök lett, a balközép vezére, várakozzunk, elég az, hogy Tisza Kálmán hatalomra jutott, hadd melegedjék meg egy kissé, majd megszerzi a nemzet jussát. Nohát, vártunk 15 esztendeig, és látjuk, hogy szerezte meg a nemzet jussát. O volt ki hirdette hét éven keresztül, hogy a hadsereg egységében a magyar állam önállóságának sirját látja, s mindenki várta, hogy ezen bajokon Begiteni fog. De egy lépést sem tett. Hát már most megint várjunk? Hiszen a mi várakozásunk csak vakmerőségre buzdítja azokat; minél tovább várunk mi, annál vakmerőbbek lesznek ők, és minél gyengébbek irípvn. NAPLÓ. 1901—1906. xxn. KÖTET. vagyunk-mi, annál erősebbek lesznek ők. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) A küzdelem leszerelése itt harczot jelent ott. Mert mit várhatunk mi onnan, a hol nem azt nézik, hogy mi van a törvényben, hanem azt, hogy^mi van a katonai szolgálati szabályzatban ? Őket nem a törvény kötelezi, hanem a katonai szolgálati szabályzat. (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon. Felkiáltások a baloldalon: Ráérünk!) Polónyi Géza képviselő ur utolsó beszédére legyen szabad nekem néhány megjegyzést tennem. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Polónyi képviselő ur tegnapelőtti beszédében három dolgot egészen tiszta világításba helyezett. Az egyik az, hogy az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ának tartalma szerint ő Felségének nincsen joga a magyar hadseregben a német vezényleti és szolgálati nyelv fentartására. Nincsen joga azért, mert azt határozottan tagadásba kell venni, mintha a 11. §-ban a nyelv feletti rendelkezési jog is benn foglaltatnék. Ez nincsen benne, és azok is, a kik ezt elismerik, de mégis hozzájárulnak olyan intézkedéshez, a mely helyesli a német vezényszó fentartását, azok az 1867: XII. t.-czikk 11. § ával homlokegyenest ellenkező dolgot cselekszenek. A másik, a mit tisztába hozott, az, hogy a magyar nyelv az állam szuverenitásának olyan attribútuma, a melyről lemondani, a nélkül, hogy magáról az állam szuverenitásáról is lemondanának, nem is lehet. A harmadik pedig az, hogy az ellenzéki képviselőnek nem szabad magától elhárítani azt a kötelességet, hogy egy létező törvénynek — melyet nem ugy hajtanak végre, a mint azt a nemzet érdeke kívánja — szigorú végrehajtását minden körülmények között követelje. (Ugy van! (Ugy van! a baloldalon.) Holló Lajos: Theoria és praxis: nagy különbség ! Csávolszky Lajos: Ha ezt a három dolgot tisztába hozza Polónyi képviselő ur, már most azt kell kérdeznünk, miért nem teljesiti hát ő is ellenzéki képviselői kötelességét, és miért nem követeli ő a létező törvény végrehajtását azért, hogy a magyar állam szuverenitása megmentessék? Mert, t. képviselőház, egyfelől fenhangon azt hirdetni, hogy nyelv nélkül nincsen állami szuverenitás, és hogy az ellenzéki képviselőnek kötelessége helytállani, s a létező törvények végrehajtását követelni; hirdetni továbbá, hogy az 1867: XII. törvényczikk 11. §-ában benne van a nemzetnek azon joga, hogy nyelve felett rendelkezzék, s másfelől azután mégis az ellenkezőt cselekedni, az ellenkezőt tenni: ez nem komoly politika,ez ámítás. (Ugyvan! Ugy van! a baloldalon.) De, t. ház, Polónyi képviselő ur nemcsak azt teszi, hogy a kormány támogatására megy, hanem támadja azokat, a kik vele együtt küzdöttek, támadja azokat, a kik teljesitik, — ő szerinte is — ellenzéki képviselői kötelességüket. 34 ;