Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-386

228 386. országos ülés 19ük január 27-én, szerdán. keztében, azon különböző természetű hatalmaknak politikája következtében, a melyek századokon keresztül széttépték Olaszországot és arra törekedtek, hogy az olasz népnek különböző kis államaiban csak saját vidékük állami önérzetét ébresszék fel: azok csak annak a kis országrésznek történetét tanították és gondosan igyekeztek a déli olaszba, a nápolyiba beleiktatni a gyűlöletet az északi olasz, a toskánaí iránt. Az egységes nemzeti hadseregnek az intézménye az, a mely a politikai méregkeverők által különböző részeire bontott Olaszországban a mérget kiküszöbölte és az egységes nemzeti érzületet, gondolatot, felfogást, hazafi készséget megalkotta. Hol volna Magyarország, hogyha 1868 óta itt egy külön magyar hadsereg lett volna magyar nyelvvel? Ott volna-e még Magyarország most is, hogy a népoktatás körében azzal küzködjék, hogy a néptanítók megtanuljanak annyit magyarul, hogy a magyar nyelvet tacitani is tudják? Hogyha magyar katonai szolgálati nyelv volna a hadseregben, akkor az a katona már azért is, hogy a hadseregben hamarébb végezhesse a maga szolgálatát, hogy pontosan megfelelhessen kötelezettségeinek és onnan mielőbb elszabadulhasson, megtanulná a magyar nyelvet és akkor akár az a felvidéki tót, akár a délmagyarországi vagy erdélyi oláh magával vinné katonai szolgálatából a haza fogalmát. (Taps balfelöl.) Lehetetlen, t. ház, hogy még a mostani hiányos szervezetében is a hadseregnek ne lássuk meg a különbséget, hogy mennyire más a gondolkodása annak a nemzetiségi katonának, a ki a honvédségtől került ki és annak, a ki a közös hadseregnél szolgált. A ki a honvédség köréből került ki, az büszke arra és magyarnak vallja magát; a ki a közös hadseregből, az mosolyog a magyarságon, folytatja saját nemzetiségi üzelmeit, mert ő a császárnak az embere és nem a királyé. (Igaz! Ugy van! bal felöl) Mire kell törekednünk ? Elismerem, hogy az európai nagy államok mind nagyobb és nagyobb hadseregeket szerveznek. Nagyobb és nagyobb hadsereget kell, hogy mi is szervezzünk. Elismerem, hogy Magyarországnak eminens érdeke az, hogy jó és erős hadserege legyen, sőt Magyarországnak nagyobb érdeke, mint Ausztriának, hogy nagy, erős és győzhetetlen hadserege legyen. Mert hogyha a hadsereg vereséget szenved és hogyha a birodalom felbomlik, akkor az osztrák tartományok csatlakozhatnak fajrokonaikhoz. De nekünk nincs kihez csatlakoznunk: mi a Habsburgok trónjához vagyunk lánczolva és nem tudom, hogy ők azért-e, mert látják, hogy mi máshoz nem fordulhatunk, másért nem küzdhetünk, nekünk velük kell élni, velük kell halni, azért nem veszik figyelembe vagy számításba a magyar nemzetet? (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Olyan ez, mint a ki bántalmazza a feleségét, az ő hitestársát és megkíméli, kényezteti a cselédeket, mert a cseléd felmondhat, de a feleségnek tűrnie kell. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Hogy gondolom én, hogy Magyarorország megfelelhet önvédelmi feladatainak? Akként, hogy nekünk már a népnevelésben gondoskodnunk kell arról, hogy a katonaság kiképeztessék. A katonaképzést melléktanitásképen összes iskoláinkba be kell vezetni, ugy, hogy az az ifjú a maga értelmiségi fokának megfelelő katonai kiképzést nyerjen a polgári iskolákban. Ha a népiskolákban ötven kérdésben és feleletben megtanulja az a gyermek azt, a mit egy közembernek tudnia kell, ha a néptanitó megismerteti a fegyver alkatrészeit, ha a fejlődöttebb iskolás gyermekek légpuskával megtanulnak czélozni és lőni és a polgári társadalom a maga intézményeivel, czéllövő intézményekkel, a melyeket az állam is támogat, folytatja az oktatást ott, a hol az iskola elhagyta, akkor megszűnik ez a mostani terhes és terheket szaporító eljárás, hogy a katona tisztán csak a kaszárnyában nyeri kiképzését, előismeretek nélkül és megszűnik az äz állapot, hogy a kiképzés olyan rendkivüli hosszú időt vegyen igénybe, mint ma. Ha azok a gyermekek megtanulják a katonai módon való járást, mozgást, fordulatokat, akkor, midőn katonának mennek, könnyű lesz őket továbbképezni és fejleszteni. És igazán helyesen szervezett államban a hadsereg nem is kellene, hogy egyéb legyen, mint a már katonailag előbb képzett ifjúság tökéletesebb kiképzése, taktikai használatra való begyakorlása, fegyelemhez szoktatása és megedzése. Az, hogy elejétől fogva képezzék ki a kaszárnyában a katonát, elpazarlott idő és túlságos sok költség. Engedje meg a t. ház, a nélkül nagyszámú hadsereget Magyarország a maga segítségével fentartani nem tud, ha a nemzeti iskola egyúttal elő nem készíti a katonát. De most ki lehet közöttünk az a balga, a ki azt mondja, hogy azért, mert a hadsereg törvény ellenére német szolgálati nyelvet tart fenn, nagy küzdelemmel szervezett, fentartott, csak gyengén előbbre vitt közoktatásügyi intézményeinket mi a német nyelv kedveért elnémetesitjük és a német szó tanításával beszennyezzük? Ez annyi volna, mint a nemzeti czéloktól és feladatoktól eltérni és ezen eltérésünkben nemcsak a felsőbb társadalmi rétegeknek engedni meg, hogy idegen nyelveket használjanak és annak hatalmába adják át lelküket, de belevinni azt a nép körébe is. Es azt kérdem én, hogy ha bevinnők a nép körébe, hogy németül tudjanak, kinek használnák vele? A Habsburgoknak ? Nem, a Hohenzollerneknek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mert abban a pillanatban, a melyben német nyelvre, német tudásra, a német nyelv eltűrésére oktatjuk ki az alsóbb néprétegeket, hogy ez beiskolázva nála szokássá válnék, akkor jöhetnének a Hohenzollernek is és uralkodhatnának ezen az országon. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon. Zaj. Elnök csenget)