Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-384
168 384. országos ülés 1904 január 25-én, hétfőn. gyobb tisztelettel és őt védve beszéltem róla. (Ugy van! ügy van! balfelöl) Itt vannak pártfeleim, kérdezzék meg őket: mindig azt mondtam, hogy Polónyi korrekt, tisztességes uri ember. Elismerem most is, bogy igy van; de ha a gyanúsítások terére lépünk, minthogy kitanultam nála, (Derültség a baloldalon.) majd én is szolgálok. (Derültség a baloldalon.) Hogy visszatérjek a dolog érdemére, Polónyi képviselő ur egyszer ugy nyilatkozott arról a bizonyos vasárnapi összejövetelről — megmondtam már régen Kaas képviselő urnak, de engedelmet kérek, azt a tényt nem hagyom elhomályosítani, — hogy igenis ezen alkalommal a kérdés elsősorban az volt, meg tudunk-e egyezni a czél tekintetében. S miután abban a tekintetben megállapodásra jutni nem tudtunk, minden párt számára fentartottuk az akcziószabadságot. Ez határozottan nem áll. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tanukra hivatkozhatom : Szederkényi Nándor, b. Kaas Ivor, Lengyel Zoltán, Leszkay Gyula és Tóth János képviselőtársaim meg én voltunk jelen azon az értekezleten. Azzal hivtak bennünket össze, hogy miután itt vannak a parallel ülések, beszéljük meg a technikai kérdéseket. Lengyel Zoltán: A technikai obstrukczió módozatait! Zboray Miklós: Midőn megjelentünk, Polónyi előrebocsátotta, hogy a lapok ugy irják, hogy ő az obstrukczió feje. Nehogy gyanúsításoknak legyen kitéve, ő addig obstruál, míg a parallel ülések rendbe nem hozatnak, mert ő kivihetetlennek tartja a dolgot. Azonban most, minthogy a kaszinóban gróf Tisza István azt említette, hogyha az ő személye áll útjában a kibontakozásnak, félrevonul: jó lenne, ha megbeszélnők ezt a dolgot, és ha megállapodásra tudnánk jönni, e szerint hangolnék a pártokat, En voltam, a ki legelőször felvetettem a kérdést, hogy bocsánat, de ugy tudom, hogy taktikai kérdésekről beszélünk, ez pedig egy második programmalakitás volna. Tisztázzuk a dolgot. Én belemegyek abba is, ha rákerül a sor, de ugy vélem, ez fekszik most legközelebb és erről volna szó. Abban a nézetben voltunk mi valamennyien, annál is inkább, mert én is kijelentettem, a többiek is, hogy az egész ellenzéknek van két pontja, a mely összefűzi őket, az egyik, hogy a gróf Tisza Istvánnal életbelépett régi rendszer megbuktattassék, a másik pedig, hogy a házszabályokon ejtett sérelem orvosoltassék. Ha ez megtörtént, akkor beszélhetünk a továbbiakról, mert az egyik talán meg fog elégedni, hogy tiz év alatt hozassék be a magyar nyelv, a másik öt évet fog kívánni, a harmadik meg más dolgokat követel. Nem tudunk esetleg ebben megegyezni, pedig szükség van arra, hogy valamennyien egyesült erővel működjünk. Tóth János is igy nyilatkozott, ő is azt mondta, hogy barczolni kell, ő ugy látja, mert elveszni becsülettel a csatatéren többet ér, mint szégyenszemre vesztegelni. (Felkiáltások a jobboldalon: Tóth János mondta/) B. Kaas Ivor: Ezt mondta! Zboray Miklós: Akkor Polónyi Géza képviselő ur szemrehányást tett nekünk. Azt mondta, hogy rosszul csináltuk a dolgot, nekünk nem lett volna szabad megengednünk, ha kell, testünkkel kellett volna megakadályoznunk, hogy a parallel ülések indítványa keresztül menjen. Azt mondtuk, hogy adott volna módot, eszközt, lett volna itt, mi nem tudtuk a módját, ha ő tudja, hát mondja meg. De a módot ő sem mondta meg, csak kárhoztatta, hogy mi megengedtük. Végre belátta, hogy programmalakitásba nem megyünk bele azon az értekezleten, a melyen taktikai kérdések, a technikai obstrukczió megbeszélése czéljából jöttünk össze, és akkor aztán előállt és azt mondotta: »El vagytok-e szánva arra, hogy véretekkel is megvédelmezitek, a mit csináltok? (Derültség a baloldalon.) Mert én már régi bajnoka vagyok az obstrukcziónak, tudom, hogy spadassinekkel is fognak ránk támadni és vérünkkel is kell esetleg fedezni művünket.« Mi azt mondtuk, hogy igen. »No hát ha igy van, akkor egyet mondhatok: napirendhez nem engedjük a kormányt jutni, ez a jelszó, e mellett maradunk.« Lengyel Zoltán: Soha jegyzőkönyvet nem engedünk hitelesíteni! Zboray Miklós: Megállapodtunk, hogy a kormányt nem engedjük napirendig jutni. Lengyel Zoltán még előállott és a technikai obstrukczió egypár módjáról akart beszélni. Polónyi Géza képviselő ur azt mondta, no csak csináljuk, én is ott leszek! Mikor menni akartunk, még azt mondotta: Előre is kijelentem, hogy holnap egy és két óra közt valószínűleg nem leszek a házban, de ti csak csináljátok. Lejöttünk, elmentünk, a Kossuth Lajos-utcza sarkán váltunk el azzal, hogy napirendet nem engedüok. Másnap, hétfőn egy és két óra között Kossuth Ferencz megtette ismert Javaslatát. (Mozgás.) Rakovszky István: És hol volt akkor a koma ? (Derültség.) Zboray Miklós: Lehet akkor azt állítani, a mit Polónyi Géza képviselő ur állit, hogy ő nem hagyja elhomályosítani a dolgot és azt mondani, a mit másik beszédében állit, nem akarom annak felolvasásával untatni a házat, hogy én leszereltem már ott? Bocsánatot kérek, azt nem mondhatja. Hallgattam idáig, de most már nem hallgatok, nem én szereltem le, ő szerelt le. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Áttérek most Polónyi Géza urnak szombati beszédére, annak különösen arra a részére, a mely velünk, néppárttal egyénenkint és^ összességében foglalkozik. Mivel kezdi a t. képviselő ur ? Kezdi azzal, hogy a tiszteletreméltó néppárttal akar foglalkozni, és elmondja, hogy {olvassa): »A tiszteletreméltó néppárt, mikor a felemelt ujonczíétszámra vonatkozó javaslat a
