Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

154 3*4. országos ülés 190b január 25-én, hétfőn. kat, ugy látszik, eloltotta a miniszterelnök urnak nagyon is hűvös beszéde. És ugy látszik, hogy a hadügyminiszter urnak utólagos korrekcziója is hozzájárult volna ehhez, hogy ő egyáltalában nem érintette a Staats-Sprache-et, az állani nyelvét, mintha már azt érinteni is lehetne. És mi még köszönettel tartozunk, hogy a mi nyelvünknek, mint állami nyelvnek a jogosultságát, habár egy utólagos korrekczióval is, elismerik. Előadtam azon körülményeket, a melyek engem a párt elhagyására kényszeritettek, ós előadtam azért, hogy megczáfoljam azon állítást, mint hogy ha én azért léptem volna ki a pártkörből, hogy az obstrukczióhoz csatlakozzam. Nem azért léptem ki, hiszen csatlakozni nem lehet ahhoz, a mitől az ember el sem vált, (Élénk helyeslés balfelől.) Én mindig azt vallottam, és mondjon nekem akárki akármit, de fájdalom, az ugy van, hogy a jelenlegi alkotmányos viszonyok csupán csak egy czélnak a szolgálatát és egy akaratnak az érvényesülését engedik meg; mondanom sem kell, hogy miféle czél és miféle akarat ez, mert azt hiszem, hogy mindnyájan tudjuk és a mi ezzel a czéllal ellenkező irányban halad, a mi ezzel az akarattal nem egyezik meg, a mi ennek az akaratnak nem felel meg, előre is kimondják, hogy az lehetetlen. És lehetnek ott szentesitett törvények százával, lehetnek a józan okosság és politikai bölcseség érvei ezrével: az mind nem ér semmit. így válik a törvényesség kérdése hatalmi kérdéssé, (Ugy van! Ügy van! bal felöl.) a jog ereje pedig egyfelől sivár opportunizmussá, másfelől pedig, hogy ha épen muszáj, kelletlen kényszerré. Ki meddig birja? Kinek mire és mennyire van szüksége ? íme az obstrukczió forrása és az obstrukczió logikája. Ugyan mi más eszköz volna a kezünkben, ha valamit ki akarunk vinni, ha csak egy lépéssel is előre akarunk menni ? Hiszen eddig biztunk és joggal bíztunk a királyi jóakaratban, de hát néha arról is meg kellett győződnünk, hogy ez a jóakarat, ha meg is van, egészen szabadon ez Bem érvényesülhet. Ennek oka elsősorban a mi nagyon különös állami alakulatunk. Nehogy azt higyje valaki, hogy az u. n. osztrák- magyar monarchiában bennefoglaltatik a magyar királyság. Ezt mi is tagadjuk, mert a magyar királyság egy egészen külön dolog, az osztrák-magyar monarchia pedig megint egy egészen külön dolog. A kettőnek teljesen különböző és ellentétes érdekei vannak, így pl. az osztrák-magyar monarchia a magyar királyságtól pénzt és katonát kér; a magyar királyság pedig kéri az osztrák-magyar monarchiától jogait, kéri az eszközöket erejének teljes kifejtésére. Nos hát itt van, t, képviselőház, az a bizonyos cserekereskedés, a melyre az igen t. hadügyminiszter ur, Pitreich lovag ur is hivatkozott. Ha már most az üzlet nem sikerül, beáll természetesen az obstrukczió, mert hiszen ingyen — ha már kereskedés és ha már a hadügyminiszter ur is igy jellemezte ezt — semmiféle kereskedő nem ád. Ha cserekereskedést lát a hadügyminiszter ur, akkor az obstrukczión sincs mit csodálkoznia, mert hiszen ez az obstrukczió nem egyéb, mintegy alkudozás, az igaz, hogy a jelen alkalommal igen hosszura nyúlt alkudozás. (Ugy van! a baloldalon.) Ez tehát az én véleményem az obstrukczióról, a melynek jogosultságát azonban rendes parlamenti viszonyok és körülmények között el nem ismerem, de a mely mint hatalmi eszköz más erősebb hatalmi eszközökkel szemben az egyetlenegy, a mit sikerrel vehetünk igénybe (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) a nemzeti jogok védelmére, a nemzeti jogok kivivására, de azt is megjegyzem, hogy csakis erre a czélra vehetünk igénybe. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) B. Kaas Ivor: Azonkívül csak a lemondás! Bedőházy János : És miután, t. képviselőház, a múlt évi november 19-ike óta, mikor az ujonczlétszám megállapítását czélzó törvényjavaslat ellen — ma már törvény — felszólaltam, egészen a mai napig, a midőn az ujonczmegajánlást czélzó törvényjavaslatot utasítom vissza, semmi változást az állapotokban nem látok, ennélfogva fenn kell tartanom akkori álláspontomat. (Helyeslés a balodalon.) Hogy mi volt akkori álláspontom, ennek ismertetésére szabadjon a következőket akkor tartott beszédemnői felolvasni: »Előre kijelentem, t. képviselőház, hogy nem tartozom azok közé, sőt talán nincsenek is olyanok, és csak ráfogások volnának, a kik ezt az ellentállást minden czél, az eredmény minden reménye nélkül magának a harcznak kedvéért akarnák folytatni. Azok közé tartozom, a kik mindig keresték és keresik ma is a kibontakozás módját, de ugy, hogy a nemzet ügye. a nemzet becsülete és joga csorbát ne szenvedjen, ugy, hogy e megoldás nem annyira a pártnak, a melynek soraiban ülök — vagy akkor ültem s tulajdonképen ma is ott ülök — diadalát jelentse, mert azt mellékesnek ítélem, hanem ugy, hogy a nemzet álláspontjának győzelme legyen*. (Helyeslés a baloldalon.) Ugyancsak a miniszterelnök úrral szemben azt mondtam: » Nehogy azt véljék, hogy most gr. Tisza István ellen indul ez az akczió, a melyet itt némelyek szeretnék uj akcziónak nevezni, pedig hát nem az, ez csak folytatása az év elején felvett küzdelemnek. Hiszen a tegnapi nap megmutatta, hogy ott, a hol a miniszterelnök a nemzet jogosan fellázadt közvéleményét* — megjegyzem, akkor válaszolt a miniszterelnök ur Körber nyilatkozatára — »megnyugtató nyilatkozatot, kijelentéseket tesz; a midőn szavaiban a nemzeti önérzet nyilatkozik meg: hívják bár azt a miniszterelnököt gr. Tisza Istvánnak, és legyen bár valaki innen erről az oldalról bármiképen is preokupálva a Tisza-név iránt, azt hiszem, hogy az ilyen kijelentés és. magatartás a