Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

.3<S4. országos ülés 1904 január 25-én, hétfőn. 155 magyar ellenzék részéről mindig elismeréssel fog találkozni. Nem a személy határoz, legalább előttem nem, hanem határoz ez az áldatlan ál­lapot.^ Én most azt kérdem, hogy változott-e vala­mit azóta ez az állapot ? Miben tudjuk kimu­tatni a magyar álláspont győzelmét ? Uj harcz e az, a mely folyik, avagy az egy év előtt meg­kezdődött harcz folytatása? Ugyanaz az állapot van most is, a mely kerek egy évvel ezelőtt volt; ugyanaz a harcz, csak az emberek lettek gazda­gabbak ennek az áldatlan esztendőnek tapasz­talataival. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Azt mondják, hogy nem vagyok következe­tes, mert gr. Tisza István úrral szemben ime folytatom a harczot, pedig csak a régi harczot, holott gr. Apponyi Albertnek kész voltam még az őszszel leszerelni. (Halljuk! a haloldalon.) Mielőtt a leszerelés történetére rátérnék, legyen szabad két dolgot megjegyeznem. Először is a lefolyt évben minden eszes, a kibontakozás felett gondolkozó ember, és ép ugy a dolgok össze­gabalyitásán dolgozó urak is (Igaz! a halolda­lon.) mind következetlenek voltak, illetve a kik nem gondolkoztak, a kik vakon követtek vala­kit, csak azok voltak következetesek. Másodszor ha általában szó lehetett, ha szó volt gróf Apponyi Alberttel szemben a leszerelésről, valójában nem tudom megmagyarázni magamnak azt, hogy mi rettenetes dolog volna inkább megbízni gróf Apponyi Albertben, mint gróf Tisza Istvánban. Anélkül, hogy én gr. Tisza István miniszterelnök urat kicsinyelném, ő kormányzati pályája kezde­tén áll még és úgyszólván még csak nagyreményű ifjú, (Derültség a baloldalon.) a közéletben gróf Apponyi Albert múltja által mint a politikai becsületesség és tisztesség eszméjének a képvise­lője áll előttünk, ós midőn a nemzeti aspirá­cziók megvalósitásáról van szó,' midőn egy hosszú politikai küzdelem gyümölcseinek megérlelődésé­rőí van szó, midőn épen a gróf Apponyi Albert programmjának megvalósítása van kérdésben, semmi különöset nem látok benne, ha az ember ő iránta nagyobb bizalommal viseltetik, hogy minden valószínűség szerint inkább meg fogja a saját ^programmját valósítani, mint bárki más. Én gróf Apponyi Albert igen t. képviselő­társamat, a ki akkor még házelnök volt, egy­izben Sebess Dénes, Szentiványi Árpád és Ivánka Oszkár képviselőtársaim jelenlétében megláto­gattam és beszélgettünk a kibontakozásról, a mit akkor is óhajtottam és ma is óhajtok. De hogy leszerelésről lett volna szó, azt határozot­tan tagadom. Különben ez nevetséges beszéd is. mert nekem a leszerelési alkura senkitől man­dátumom nem volt. A »Pesti Hirlap«-ban meg­jelent közlemény nem volt tollba mondva, ha­nem ugy nagyjában megfelelt a valóságnak. A mit a pártközi konferencziära nézve akkor mondtam, az igenis az én nézetem volt, a mi pedig a kibontakozást illeti, az nagyjában, ugy a hogy megíratott, szintén az én nézetem volt és most is az. Mit is mondtam én akkor? (Olvassa): »Véleményem szerint nincs kizárva, sőt valószínű, hogy a függetlenségi párt a czimerkérdés megoldásával, az Apponyi-fóle me­morandumban foglalt vívmányok teljesítésével, a katonai oktatás nemzeti irányban való reform­jával, végül a katonai bűnvádi judikatura gyors megoldásával az ország békéje javára egyelőre beérné és tiltakozás daczára sem folytatná az obstrukcziót A magyar vezényszó kérdésében csak azt tartanám szükségesnek, hogy a párt­közi konferenczia kijelentse és ehhez a ház is hozzájáruljon, hogy a magyar vezényszó nem képez felségjogot, hanem az a felett való intéz­kedés a 67-es törvények keretébe tartozik. Ha most le is mond a nemzet e jogos kívánalomnak kielégítéséről, ezt csak azért teszi, hogy elő­segítse a konfliktus megoldását, a mely a korona és a nemzet között mindig élesebb lesz.« Én ezt mondtam akkor is, ezt mondom ma is. Hol van ebben következetlenség, azt nem tudom. Lukáts Gyula: Mi is ezt mondtuk és mégis itt vagyunk! Holló Lajos: Hol vannak rendezve a jel­vények ? Bedóháry János: Ha gróf Tisza István mindezt készen hozná és rendezné, akkor azt látnám, hogy a magyar álláspont győzött. Lukáts Gyula: Ideje sem volt rá! Adjanak neki az urak időt, hogy vagy megtartsa igére­tét, vagy megcsaljon bennünket! (Nagy zaj bal­felöl,) Holló Lajos: A kelepczéből nem szabad ki­ereszteni. Várady Károly: Itt a ház asztala, mindig leteheti. Bedőházy János: De hát erről ne be­széljünk. Ott van még a hadügyminiszter urnak a nyilatkozata. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez szerintem teljesen illuzóriusá teszi, hogy azt a keveset is, a mit gr. Tisza István kilátásba helyezett, megvalósíttassuk. Különben én gróf Tisza Istvánnak sem mondtam egyebet a magyar vezényszóról és nem gondolkozom máskép ma sem a katonai nevelést illetőleg. Ezt a legfőbb feltételnek tartom ugyanis, a melyet ki kellene kötni az ujonczmegajánlási Javaslat feltételei között. Én azt mondtam: »Altalános czélokat tekintve sohasem gondoltam arra, hogy erről az oldalról — a függetlenségi pártról beszé­lek — valamelyes programm terjesztessék elő, a melyben pontonkint fel legyenek sorolva mind­azok a követelmények, a melyek az elmondott beszédek során itt e padokon felvettettek, mert ha ez lett volna a czélunk, akkor nekünk első pontunk az önálló külön magyar hadsereg lett volna, a mi azután a többi ^ontozatokat telje­sen feleslegessé tette volna. Épen ezért a magam részéről a küzdelem sikere tekintetében nem találtam czélravezetőnek főbb követelményeket állítani oda, és különösen ebben a küzdelemben 20*

Next

/
Oldalképek
Tartalom