Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-366

m 366. országos ülés 1903 deczember 30-án, szerdán. hiszen magának a nemzetnek tényleg legfontosabb, mindennapi közege a nyel?; teljes lehetetlen tehát, hogy a nemzeti nyelv jogát a királyra ruházhassa a nemzet. Azonban, ha akadna is olyan botor nemzet, a mely ezt megtenné, kétségtelen — sokan elmondották már, én csak ismétlem — a felség intézkedésének nemzeti tartalommal kellene birni, s még ha a nyelv felségjogot is képezne, a fejedelemnek akkor sem volna joga ahhoz, hogy bármely intézményben, legkevésbbé pedig a hadsereg intézményében a nemzeti nyelv helyett egy idegen nyelvet hozzon be. (Helyeslés a baloldalon.) Ha tovább megyünk és tovább kutatjuk e tekintetben a bizonyítékokat, t. képviselőház, azt találjuk, hogy nemcsak a jelen parlamentnek, de a megelőző parlamentnek is elsőrangú kitűnőségei fejtették ki ezen álláspontot és igazolták azt, hogy a nemzeti nyelv felségjog nem lehet. Nem szükséges, hogy felsoroljam ezeket. de úgyszólván minden párton voltak férfiak, a kik est kijelentették, mert hiszen van szerencsém csak tízéi] Kálmán volt miniszterelnök urnak itt a nyáron elmondott beszédére hivatkozni, a ki akkor, a midőn gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunk után felszólalt, maga sem vonta kétségbe a nemzetnek ezt a jogát és csak a czélszerüségi szempontokat emlegette. A volt szabadelvű pártiak, az u. n. disszidensek is hasonlóképen nyilatkoztak; a volt nemzeti párt tagjai is ezt az álláspontot vallották magukénak, úgyszintén Ugron Gábor t. képviselőtársunk, valamint a Kossuth-párt legkiválóbb jogászai is, szóval meg lehet állapítani, hogy a nemzeti nyelv kérdésében és arra nézve, hogy a hadsereg nyelvének megállapítása nem képez felségjogot, a háznak kitűnőségei is legalább ezen év folyamán egyetértettek. De ha a közjogi irodalmat veszszük tekintetbe, azt a közjogi irodalmat t. i., a melynek tekintélye van: talán az egy Beksics Gusztávot kivéve minden iró azon közjogi állásponton van, hogy a nemzeti nyelv kérdése nem képezhet felségjogot, és ezt az 1867: XII. törvényczikkbe sem lehet belemagyarázni. Arra nézve, hogy ez nem foglaltatik az 1867 : XII. törvényczikkben, van még egy további klasszikus bizonyítékom, és ez az, hogy eddig mindenki, a ki azt merte állítani, hogy az 1867-iki törvényben a magyar nyelv dolga mint felségjog szerepel, a legnagyobb mértékben ingadozik; egyetlenegy sincs közöttük, a kinek álláspontja sziklaszilárd volna. Rámutatok itt magának a fejedelemnek álláspontjára, hogy az miként ingadozik ugy most, mint azelőtt; rámutatok a t.- szabadelvű párt és azon két férfiú álláspontjára, a kik ez ügyben felszólaltak: gróf Andrássy Gyula és Tisza István állásfoglalására, a kik azt állították, hogy igenis a nemzeti nyelv kérdése felségjog. T. ház! Ez a kérdés legalább is törvónymagyarázati kérdés, és ha a felséges urnak az a felfogása, hogy neki felségjogát képezi a szolgálati nyelvnek a hadseregben való meghatározása, akkor ő a törvényes formákhoz folyamodnék, a melyekhez ilyen esetekben kötelessége nyúlni, és akkor ide, az országgyűléshez — nem ugyan leiratot, mert ez a kifejezés politikai szótáromban nincs benn, — hanem átiratot intézne, a melyben azt mondaná, hogy: »ez igenis királyi felségjog; én ehhez ragaszkodom; követelem, hogy ezt az ország is elismerje, mert nekem adományozta az országgyűlés ezt a jogot.« De a fejedelem ezt nem tette, hanem egy nyalka huszár hadtesthez fordult Chlopyban, és ahhoz intézett egy Handbilletet, hogy ime ő, a felséges ur ezen kérdésben igy és így gondolkodik. És a midőn erre az ország közvéleménye felzúdult, akkor megint formátlanul. helytelenül — a mint Ugron Gábor t. képviselőtársam ezt tegnap itt igen szépen kifejtette — egyik volt miniszteréhez intézett egy Handbilletet, a melyben ismételte téves álláspontját. íme, minő ingadozásra vall a fejedelemnek ezen eljárása! A ki meg van arról győződve — ha fejedelem is — (Halljuk! Halljulc! balfelöl.) hogy neki királyi felségjoga van, az forduljon bátran és egyenesen a nemzetgyűléshez, mondja szemébe azt, és ekkor igenis megfeleltünk volna rá. De igy téves utakon jár, az ilyen intézkedéseknek semminemű közjogi érvényük nincs, mert pátensekkel, leiratokkal Magyarországon kormányozni, közjogi tényeket megállapítani nem lehet! A fejedelemnek ezen eljárása is csak azt mutatja, hogy a hadsereg vezényleti nyelvének megállapítására vonatkozó felségjogáról táplált véleménye és álláspontja nem határozott, hanem ingatag. De nézzük, t. ház, hogyan áll a szabadelvű párt ezen kérdéssel szemben ? Itt van gr. Apponyi Albert t. képviselő urnak június 22-iki beszéde, a melyben ő a nyelv kérdésére hosszasan kiterjeszkedett és a következőket mondta. Csak röviden fogom szavait idézni, nehogy a t. ház türelmét hosszú ideig fáraszszam (olvassa): »Az a közjogi teória pedig, hogy a magyar nyelv érvényesülésének követelésében, azon határok kijelölésében, melyekben a magyar nyelv érvényesülhet, a törvényhozás többi tényezőinek, tehát nekünk is beleszólásunk nincsen, megdőlt.« Ezt konstatálta. »Igaz! Ugy van a jobboldalon. Ezen teóriának vitatását ebben a vitában nem hallottuk és, gondolom, nem is fogjuk hallani és az a jogi meggyőződés, a melyet akkor az ellenzéki padokon, t. i. 1889-ben kifejtettem, gondolom és hiszem, ma már általános. Élénk helyeslés a jobboldalon.« És mikor befejezte gr. Apponyi Albert a beszédét, akkor a napló szerint a következő dolgok történtek: »Többször megújuló zajos helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot tömegesen üdvözlik. Zajos felkiáltások: Éljen Apponyi!« Akkor, jól emlékszem, a t. szabadelvű pártnak 150 tagja, de talán több is volt jelen, riadó lelkesedéssel harsogva üdvözölte gr. Apponyi