Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

377. országos ülés lWk január 16-án, szombaton. 367 hanem szaporán és kíméletlenül bírságol; s végül a községi jegyzők préselnek és zaklatnak mindenkit, a kit csak tudnak. Egyszerre azután csak lázong és forrong az egész falu, utána pedig az újságok azt irják, hogy ezt lelketlen agitátorok okozták. Mert most Temes megyében több faluban egyszerre kitört a forrongás és lázongás, azt mondják, hogy a maczedóniai és szerbiai agitátorok okozták. Pedig nem igy van. A ki csak kissé foglalkozik a nép psychológiájával és figyeli a jelenségeket, s azoknak nemcsak a felszínét, hanem a mélységében is kutat, az tudja, hogy az agitáczió mindig csak következmény; oka más, mint különösen most Temes megyében az oka az, hogy általános az elégedetlenség, a mely abból eredt, hogy a korrupczió, a mely a régi rendszerben gyökerezett, még mindig talál bőséges táplálékot a mostani tisztviselők működésében. így nem gyarapodhatik a nép sem erőben, sem vagyonban, sem hazafias érzésben, sem bizalomban, igy csak sülyedhet és romolhat. Azonban ezzel nem törődnek Temes megyében, ellenkezőleg, az olyan községi közeget, a kinek ilyen a működése, mint ezé a sósdi jegyzőé, a temesmegyei közigazgatási testületben mint érdemes tagot tisztelik, mert a megyeházán azt mondják és azt hiszik, hogy csak az ilyen jegyző tudja a népet féken tartani és csak az ilyen jegyző tudja az adókat behajtani még ex-lex állapotban is. Ez pedig Temes megyében igen nagy érdem, még jutalmat is remélhet az ilyen jegyző. És hogy, t. képviselőház, az ilyen jutalmazás tényleg be is következik, azt be is bizonyítom egy példával. (Halljuk t Halljuk! a baloldalon.) Kerületem egyik községében történt az eset, a melyet egész röviden leszek bátor elmondani. Nekem először maga az érdekelt fél jelentette be ezt az esetet, de én nem akartam elhinni és azért ujabb adatokat kértem tőle, sőt még ezzel sem értem be, hanem egy másik, nem érdekelt és intelligens embertől is szereztem be magamnak erre vonatkozólag adatokat, s ezekből azt láttam, hogy minden tekintetben igaz volt az, a mit az illető nekem elpanaszolt. A község neve, a melyben .ez az eset történt: Sziklás; egy szegény oláh falu, a hol most, illetőleg, helyesebben, még mindig az a jegyző basáskodik, a kiről itt már egyszer beszéltem, s a kiről elmondottam, hogy ez olyan jegyző, a ki már közönséges lopásért be volt csukva; mondom, még mindig ott van ez a jegyző abban a faluban és pedig azért, mert az ilyen ember szolgálatkész minden tekintetben, az ilyen embert tartják Temes megyében alkalmasnak a jegyzői hivatalra. Körülbelül egy évvel ezelőtt Torontálból, Csatádról, költözött oda egy fiatal borbélymester, hogy ott megtelepedjék, Ez a falu szegény, és igy a mesternek rosszul ment a dolga; a mit magával hozott és a mije volt, lassankint eladogatta, elfogyasztotta. Végül nem volt semmije sem, csak téli eleségül vagy két-három zsák búzája és krumplija, és a legszükségesebb két-három bútordarabja. Semmi egyebe. Belátta ez a szegény mesterember, hogy ebben a faluban nem maradhat, mert különben családjával együtt tönkre megy. Elhatározta tehát, hogy visszaköltözik régi lakóhelyére. Eogadott is egy kis szekeret; arra ráfért mindene, az asszony, a gyerekek, egy asztal, egy-két szék, s az a két-három zsák téli eleség. Megindult tehát egy szomorú napon el a faluból. Útja épen a községháza előtt vonult el, és a mikor ez a szegény ember ott elhaladt, az épen kint álló jegyző meglátta őt. Rögtön utána küldte a községi szolgákat azzal, hogy hozzák vissza ezt a mesterembert mindenestül. A mint visszahozták, a jegyző nyomban — se szó, se beszéd — leszedette a szegény ember összes holmiját a szekérről, bevitette a kö^ségházára azzal a kijelentéssel, hogy mind ez a holmi ott marad adó fejében, ő pedig családostul mehet oda, a hova akar. (Mozgás a baloldalon.) Nyegre László: Fel kellett volna jelenteni, az illetékes fórumnál! Lendl Adolf: Hogyha az ilyen elmegy a megyeházára, kidobják, meg sem hallgatják őt, azért mondom el én itt. Hiába siránkozott és tiltakozott ez a szegény ember; hiába emlegette, hogy még alig lakott abban a faluban, még ki sincs vetve reá az adó, hiába hivatkozott az ex-lexre, hiába arra, hogy a szegény ember utolsó holmiját és utolsó falat kenyerét elvenni nem szabad; a jegyző mindezzel nem törődött, hanem áthivatta a falubeli korcsmárost és ez ott nyomban, liczitáczió nélkül, 16 forintért megvette annak a szegény embernek a holmiját, mert ez — állítólag 16 forint adóval tartozott. Issekutz Győző: Ez lehetetlenség! (Mozgás a baloldalon.) Lendl Adolf: Még különb dolgokat fogok elmondani; tessék csak meghallgatni! (Halljuk! balfelöl.) A jegyző azntán, hogy eljárását feljelentés esetére takarg községi írnokkal hamis jegyzőkönyvet akart felvétetni a meg nem tartott árverésről, de a községi irnok — és ez Temes megyében nagy dolog — ebben az esetben megtagadta az engedelmességet! Ha a vizsgálat erre vonatkozólag el fog rendeltetni, a mire kérem az igen t. belügyminiszter urat, akkor kérem a Csatádon lakó Paulus Miklós mesterembert kihallgatni, továbbá azt a községi Írnokot, a kinek Zihor Nestor a neve, és még néhány a falusi lakosok által megnevezett tanút. Ha tetszik, Írásbeli adatokkal is szolgálhatok. Igy hajtják be az adót Temes megyében most is mindenfelé, és azt méltóztatik hinni, hogy az ilyen jegyzőket, ha ilyesmi kisül, megbüntetik ? Dehogy; megjutalmazzák őket azért, mert azt tartják róluk, hogy ők a haza