Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

anuár 16-án, szombaton. 366 377. országos ülés WOí j czéljából az állandó igazoló bizottságnak adatik ki, A legközelebbi ülést illetőleg javaslom, hogy a ház mondja ki, hogy legközelebbi ülését holnapután, hétfőn délelőtt 10 órakor tartja és annak napirendjére kitűzi a ma is napirenden volt ujonczmegajánlási törvényjavaslatot, valamint az azzal kapcsolatos jelentéseket. Hozzájárul a ház? (Igen!) Ugy ezt határozatikig kimondom. Következnek az interpellácziók. Szőts Pál jegyző: Lendl Adolf! Lendl Adolf: T. képviselőház! Ismét temesmegyei állapotokról kívánok szólani, hogy a t. miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez intézendő interpellácziómat kellőképen megokolhassam. Olyan állapotokról, a melyek immár tűrhetetlenné kezdenek válni és igen gyakran ismétlődő visszaélésekből fejlődnek ki, azért tartottam szükségesnek, hogy ismét felszólaljak. A közigazgatási tisztviselők, illetőleg községi jegyzők visszaélései azok, a melyeket néhány példa felsorolásával akarok megvilágítani. A »Temesvári Hirlap« már néhány nappal ezelőtt ismertette a sósdi jegyző basáskodó módját, hogy miként hajtja be az adót, most, ex-lex és télviz idején, még pedig az állami adókat is, A nevezett lap oly élénk színekkel festette meg az ottani nyomorúság képét, a melyet a jegyző okozott, hogy mindenkinek, a ki a szenvedők sorsa iránt némi kis^ jóindulattal bir, önként érdeklődnie kellett. Én is tudakozódtam a részletekről és megtudtam megbízható forrásból, hogy a nevezett lap adatai nemcsak hogy nem túlzottak, hanem sok tekintetben meg sem közelitik a valóságot. Ez a jegyző deczember közepe táján végrehajtásokat foganatosított és transzferálásokat rendelt el. A községi végrehajtó zsandárokkal beállított az elszegényedett kisgazdák házába és a legkíméletlenebb módon hajtotta végre a jegyző parancsait. Különösen kiválogatta az igás ökröket, mert ezeket azon a vidéken legkönynyebben lehet értékesíteni, de nem hagyta meg a szegények hágaiban a törvény által védett egyetlen tehenet sem, sőt csekély összegű, néhány koronányi adótartozás biztosítására nem az odakínált kisebb állatot, borjut, vagy disznót foglalta le, hanem mindig az ökröt, vagy tehenet, mert ezt sajnálja a nép leginkább. Lefoglalta ezeket az igás állatokat azért, mert Végvárott másnap vásár volt, és ott azonnal el is akarta adni az állatokat. Mindjárt útnak is indította az így összefoglalt kis csordát; siránkozva, jajgatva futottak utánna az asszonyok és gyermekek, a férfiak pedig tiltakoztak az ilyen eljárás ellen. De hiába, mert csendőri fedezettel haladt a karaván Végvár felé. Némelyek a foglalást szenvedők közül hamarosan összekéregették szomszédaiktól, rokonaiktól azt a pár koronát, a mely terhükre volt írva, és azután utána futottak a karavánnak, hogy még lehetőleg az országúton érjék utol. Azután ott, az országúton váltották vissza ökrüket, tehenüket olyanformán, hogy az országúton rendeztek be a hajtsárok hamarosan egy kis fiókadóhivatalt és ott fogadták el az adóra eső részletfizetéseket. Hogy milyen módon számolták azután el a pénzt, vájjon az helyesen, rendben történt-e, azt a vizsgálat kideríthetné abban az esetben, hogyha az a vizsgálat igazságos és eléggé körültekintő leend. A kik azonban az országúton már utol nem érték az állam szolgálatába vonuló karavánt, mert nem tudták elég gyorsan azt a kevés pénzt összeszedegetni, azoknak már odaveszett az ökrük és tehenük, mert potom áron eladták már másnap a nyilvános vásáron. Azonban nemcsak az igavonó állatokat, nemcsak a teheneket foglalták le ilyen módon a faluban, hanem azoktól, a kiknek nincsen állatuk — pedig Temes megyében be sok kisgazda van már manapság, a kik minden állat nélkül nyomorognak — azoktól lefoglalták az utolsó bútordarabokat, az ágynemű utolsó párnáját, a széket, az egyetlen asztalt, az ágyat, mindent és mindent, ugy, hogy most a puszta hideg földön hevernek a családok. De elvitték tőlük az eleséget is, azt a kis búzát, kukoriczát, burgonyát, mindent, a mi téli eleségül szolgálhatott volna és a miből eléldegélhettek azok a szegény emberek. S mindez az 1903-ik évi adótartozás fejében is történt, az ex-lex-re, a télre való tekintet nélkül, a szegényeknek utolsó és okvetlenül szükséges kis javát védő törvényes rendelkezések ellenére és az előirt formák betartásával nem is törődve. A jegyző parancsolta igy és a többi szolgálatra kész egyén hajtotta végre. Hogy a nép egy kissé anyagilag megerősödve, jobban élve könnyebben fizethesse adóját, azzal ott nem törődik senki sem, de annál többen vannak olyanok, a kik folyton és folyton a legkülönbözőbb módokon préselik a szegénységet. Többi között ugyancsak ott Sősdon lefoglalták egy embernek a csöves knkoriczáját is, egy olyan embernek a termését, a ki az 1903-ik évre minden néven nevezendő köztartozásait már kifizette; s mégis lefoglalták tőle a termést; de mivel ez az ember ügyvédet fogadott és feljelentéssel élt, azért hamarosan vissza is adták neki a kukoricza-termést, de kitűnt, hogy a kukoriczának mennyisége egy kissé megcsappant. így szenved a nép Temes megyében, lassankint elpusztul, vagy tűri ezt, a mig fel nem zúdul, vagy a mig kivándorolni nem kénytelen. Minden nap látjuk ezeket a veszedelmes jelenségeket fokozódó arányokban, elszomorító és elmérgesitett tüneteiben, s mégis folyik a zaklatás ott a perifériák falvaiban és türelmesen nézik ezt a czentrumokban, (Tjgy van! Ugy van! bálfelöl.) A főispán nem látja, hogy mi történik a megyében, az alispán nem győzi a felebbezett Ítéleteket, határozatokat úgynevezett indokaiknál fogva helybenhagyni; a főszolgabíró nemcsak hogy ügyesen jelentgeti a hibákat és bajokat,