Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

577. országos ülés 1904- január 16-án, szombaton. 363 miniszterelnök ur arról, hogy a magyar nemzet engedelmessége királya iránt mindig különbözött más nemzetek királyhűségétől és lojalitásától. Ebben tökéletesen egyetértek a miniszterelnök úrral, de 6' nem fejtette ezt ki és nem folytatta ezen gondolatmenetét. Nem mutatott rá arra, hogy a magyar nemzetnek lojalitása mindig a legszorosabb kapcsolatban áltott a magyar alkotmány, a magyar törvények tiszteletével és az azokhoz való ragaszkodással. A magyar királyok iránti hűség és ragaszkodás ezzel nem állott ellentétben, hanem inkább vele járt, mert azt a nimbuszt, azt a hódolatot, a melyet a királynak mindig megadott, az alkotmány biztosította a király részére, az alkotmány megtartása tette szentté a király személyét a nemzet előtt. Abban azonban a nemzet mindig következetes maradt magához, hogy lojalitása és királyhűsége sohasem ment odáig, hogy alkotmányából valamit, csak egy hajszálnyit is engedett volna. A miniszterelnök ur egyszerűen konstatálja azt a tényt, hogy vannak, a kik nem képesek megérteni a magyar nemzeti jogfejlődésnek ezt a specziális menetét és a kik nem képesek megérteni azt a különbséget, mely a magyar nemzetben megnyilatkozó lojalitás és más nemzeteknek lojalitása, a hűbéres szolga engedelmessége között van. Természetes, hogy nem képesek megérteni azért, mert fájdalom, mindig akadtak a magyar nemzet körében is olyanok, a kik a hűbéres szolga engedelmességével (Ugy van! balfelöl.) a csúszásmászásban, a hizelkedésben, a jogokról való lemondásban, még a legalázatosabb lakáját is a császároknak túlliczitálni iparkodtak. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Ha akadtak ilyenek és ilyenek vették körül az uralkodókat, akkor természetes, hogy az uralkodók saját álláspontjuk megtartására és kényelmi szempontokból is ezeket kegyelték, támogatták, emelték. így történhetett az, hogy történelmünk egynéhány század óta számtalan példáját mutatja annak, hogy nálunk mindazok, a kik erkölcsileg silányabbak és gyöngébbek, ellentállásra képtelenebbek voltak, a kik a hízelkedésre, a hajlongásra, a jogfeladásra mindig kaphatók voltak: emelkedtek, gyarapodtak, és hogy ezek czimeket, kitüntetéseket, magas állásokat, vagyont és hatalmat tudtak a maguk részére szerezni. Ellenben azok, a kikben volt férfias bátorság, önérzet, határozottság, őszinte ragaszkodás az alkotmányhoz és csakis ennek keretén belül ragaszkodás a királyhoz, el tiportattak, elnyomattak, üldöztettek és ezek odaállittattak mindig, mint veszedelmes, mint rebellis elemek, a kiktől a trón, a király és királyság érdekeit meg kell védeni. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy az uralkodónak és az uralkodó háznak azok teszik a legjobb szolgálatot, a kik közte és a nemzet között minden félreértést megszüntetni igyekeznek, (Ugy van! balfelöl.) a kik nyilt, világos és őszinte képet állítanak eléje és a kik fáradságot vesznek maguknak arra, hogy megszüntessék azt a bizalmatlanságot, a mely a múlt idők keserves küzdelmeiből keletkezett és a mely bizonyos emelkedési törekvések biztosítására a legutóbbi időkig is fentartatott. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Nem tesznek jó szolgálatot a dinasztiának azok, a kik támogatják őt abban a politikában, hogy a magyar nemzet jogos követelései kielégítésének útjába ő álljon hatalmával és fényével és ezáltal egy állandó elégedetlenséget, egy állandó keserűséget és bizalmatlanságot tartson ébren a nemzetben, a mi az állam erejének megerősítésére semmi esetre nem szolgál. (Ugy van ! balfelol.) Szerencsétlensége volt ennek az országnak az, hogy mikor nagyobb küzdelmek árán a nemzet jogainak bizonyos részét kivívhatta és biztosíthatta, a mikor elérkezett a kibékülési és kiegyezési időpont, a mikor a küzdelemnek az eredményeit törvénybe iktatni és intézményekkel biztosítani lehetett: ez a kiegyenlítés sohasem őszintén, sohasem azzal az akarattal és elhatározással történt, hogy minden félreértésnek kizárásával valóban biztosittassék az, a mi a nemzet felfogása szerint a nemzet aspiráczióját kielégíti, a mi a nemzetnek és az állam erejének megerősítésére vezet. így történt ez 1867-ben is. Ennek következménye az, hogy, mint beszédem elején rámutattam, 1867 óta folytonosan, de különösen az 1875 iki fúzió óta megvolt az osztrák czentralisták részéről az a törekvés, hogy az 1867-iki kiegyezésben lefektetett nemzeti vívmányok megint osztrák irányba visszacsináltassanak. (Igaz! a baloldalon) Ezen törekvések ellen küzdött gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam és az ő pártja körülbelül 20—25 esztendőn keresztül, ezen törekvések ellen küzdöttünk mi a háznak ez oldaláról. Ha pedig azt látjuk, hogy ezek a törekvések azért, mert Magyarország bizonyos politikai tényezőiben és köreiben támogatásra találnak, — akár öntudatos és ekkor rosszhiszemű támogatásra, akár bizonyos lanyhaság következtében öntudatlan támogatásra — mindenesetre nemcsak hogy ki nem küszöböltettek, de érvényesültek annyira, hogy most már bizonyos jogosságot és elismerést köveiéinek a maguk részére, ezekkel szemben igenis szükség volt, t. képviselőház, egy olyan nagyobb ellentállásra, a mely, megengedem, rendkívüli eszközöknek igénybevételét tette szükségessé, de a rendkívüli eszközök igénybevételét jogosulttá is tette ebben az esetben az, hogy a normális parlamenti küzdelem hosszú időn át nem bizonyult elég erősnek az ily törekvések feltartóztatására. Most pedig, mikor a tegnapi ülésben gróf Apponyi Albert t. képviselő ur felállott és egy fényes, közjogilag is magas színvonalon álló beszédben kimutatta azt, hogy a közös hadügyminiszternek az osztrák delegáczióban elmondott beszédéből mennyire kitűnik a magyar álláspont 46*