Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

364 377. országos ülés Í904 január l6-án, szombaton. negácziója, a magyar közjog respektálásának hiánya és mennyire kitűnik a közös hadügyminiszter beszédéből az, hogy a magyar kormány által megígért és programmjába felvett u. n. katonai reformok tartalmára és körére nézve semmiféle bizonyságunk nincs, akkor azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy hagyjuk abba ezt a parlamenti küzdelmet azért, hogy végre a helyzet tisztán álljon elénk, hogy tisztán láthassunk, és ha azután is csalódnánk feltevéseinkben, normális alkotmányos küzdelemmel álljuk útját mindannak, a mi a nemzet jogos követeléseivel ellenkezik és azt igéri, hogy ebben az esetben a küzdők között az első sorban lesz. A mennyire nagyrabecsülöm és tisztelem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamat, mondhatom, hogy sajnálkozással kell jelentenem, hogy ebben a felfogásban vele nemcsak egyetérteni nem tudok, (Helyeslés balfelöl.) de nagyon sajnálom, hogy ő a helyzet megítélése tekintetében ilyen téves álláspontra jutott. Én ugy ítélem meg a helyzetet, hogy ha mi most ezt a küzdelmet abbahagyjuk, és időt adunk a kormánynak arra, hogy beterjeszsze vagy előkészítse azokat a katonai reformokat, a melyeket megígért, azt nem fogjuk neki megszabhatni soha, hogy mennyi idő alatt terjeszsze elő. Ha azonban valaki kételkedik abban, hogy milyen terjedelmű és tartalmú lesz az a reformmunkálat, a melyet a miniszterelnök ur székfoglalója alkalmával bejelentett, annak, azt hiszem, elég felvilágositást adhatok, ha a közös hadügyminiszternek az osztrák delegáczióban tartott beszédére utalok. A ki most sem látja azt a czélzatos és öntudatos törekvést az osztrák czentralisták részéről, a mely Magyarország jogait szűkebbre szorítani és azokból annyit, a mennyit lehet, ledisputálni akar, az nem fogja azt látni később sem. A ki pedig látja ezt, az láthatja már azt is, hogy a jelenlegi magyar kormány ezzel a törekvéssel szemben nemcsak határozottan és bátran állást nem foglalt, hanem azt még támogatni és ebben a házban megvédeni is törekszik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezenkívül előttem az a szempont is meglehetős sulylyal bír, hogy én egyáltalában nem hiszem, hogy a miniszterelnök urat azért küldték volna ide, hogy a hadsereg terén nemzeti reformokat létesítsen, mert ha ezeket komolyan és őszintén akarták volna megvalósítani, akkor nem azt a férfiút bízták volna meg ezzel, a ki ezek ellenében és az ezeket képviselő gróf Apponyi Albert ellenében folytonosan merev álláspontot foglalt el. A közös hadügyminiszter ur igen finoman distiiigválva azt mondja az osztrák delegáczióban, hogy a jelenlegi magyar kormány azért, hogy kormány alakulhasson, felhatalmazást kapott bizonyos kijelentések megtételére. Én e nyilatkozatát a hadügyminiszter urnak teljesen szószerinti értelmében veszem, mert első pillanattól fogva meg voltam arról győződve, hogy a jelenlegi kormánynak semmi egyéb feladata nincsen, mint bizonyos kijelentésekkel a háznak ezt az oldalát elnémítani és megnyugtatni, a küzdelemtől való elállásra bírni és azután, hogy valami látszata legyen annak, hogy mégis történik valami, olyanféle dolgok, mint pl. hogy a nemzeti nyelvnek intenzivebb művelése az egyes ezredekben elrendeltetik, a katonai oktatásban némi tér fog nyittatni a magyar nyelvnek, a minek azonban a szerint, a mint azt. a hadügyminiszter kontemplálja és a mint gróf Apponyi tegnapi beszédében igen helyesen magyarázta, semmi értéke nem lehet, történni fognak, de ezentúl igaza lesz az osztrák miniszterelnöknek, a ki megmondta, hogy megmarad minden a régi állapotban. Ilyenféle következtetésre enged egy szintén igen nagy tekintélylyel és nagy sulylyal biró osztrák államférfiunak, herczeg Lichtenstéinnák, a napokban egy nyilvános közgyűlés alkalmával elmondott beszéde, a melyben azt mondja herczeg Lichtenstein, hogy fel lehet tenni, hogy a legközelebbi hetekben a magyar kormány azt a szerény pyrrhusi győzelmet'ki fogja vivni, hogy a tavaszig ujonczok szavaztatnak meg számára, hanem azt hiszi, hogy ezzel valószínűleg befejezést nyert az ő egész politikai karrierje. Én nemcsak ebből a szempontból, hanem egyáltalában nem tételezem fel a jelenlegi miniszterelnökről azt az őszinte, komoly szándékot, hogy nemzeti irányt akar a hadseregben kifejezésre juttatni és ezért attól tartok, hogy ha mi megfogadnék azt a tanácsot, a melyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk nekünk tegnap adott, akkor ugy járnánk, mint azok a magyarok jártak, a kik 1848-ban az oláhok által körülvéve az oláhok túlerejének kénytelenek voltak magukat megadni és kötöttek velük olyan egyezséget, hogy leteszik a fegyvert és az oláhok biztosítják a magyaroknak a szabad és sértetlen elvonulást. Mikor aztán a magyarok ebben az egyezségben és ebben a kötésben bizva, átadták fegyvereiket, akkor az oláh csapatok megrohanták és egytől egyig felkonczolták őket. Én inkább akarok fegyverrel kezemben elesni, mintsem hogy azt a fegyvert önként átadjam, (Ugy van! balfelöl.) és azután később jussak arra a nagyon szomorú tapasztalásra, hogy bizony jóhiszemüleg, — mert meg vagyok győződve, hogy gr. Apponyi Albert jóhiszemüleg járt el — csalódott. Issekutz Győző: Apponyi is oláh vezér ? Okolicsányi László: Nem vonom kétségbe gr. Apponyi Albert jóhiszeműségét, de attól félek, hogy ő is csalódni fog, mint a hogy auynyiszor csalódott, a mikor bízott ellenségeinek jóhiszeműségében. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) S engedje meg nekem a közbeszóló Issekutz Győző t. képviselőtársam, hogy arra a megjegyzésére, hogy hát Apponyi is oláh vezér-e, az legyen a válaszom, hogy mi nem az ellen az