Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

360 377. országos ülés 190b január 16-án, szombaton. hatalomnak erejét gyarapítjuk mi ezzel az ujonczlétszámmaí és milyen sorsnak teszszük ki azokat az ujonczokat, a kiket erre a katonai hatalomra bizuiik. Ezt a mi jogosult vizsgálódásunkat, ugy látszik, tökéletesen félreismeri a közös hadügyminiszter ur, amikor arról panaszkodik az osztrák delegáczióban, hogy mikor a hadsereg szükségleteinek kiegészitésére a hadsereg érdekéhen hozandó áldozatokra kerül a sor, akkor bizonyos részről — itt kétségtelenül a magyarokra és Magyarországra czéloz — ezzel szemben valami ellenszolgáltatások követeltetnek és helyteleniti és elitéli ezt az eljárást, mintha itt olyan bizonyos alkudozás, olyan do ut des-féle eljárás volna; de, a mint mondom, teljesen helytelenül itéli meg ezt a hadügyminiszter ur és teljesen félreismeri a helyzetet, mert nem az az intenczió vezet minket, hogy itt a hadsereg részére szükséges áldozatok meghozatalát attól tennők függővé, hogy nekünk valami adassék, hanem ugy áll a dolog, hogy mi a hadseregnek nyújtandó áldozatokat meg akarjuk tagadni, azért, mert kétségbevonhatatlan jogaink és törvényeink abban a hadseregben elismerésre, végrehajtásra nem találnak és ott az a szellem, a melyet egyedül találnánk jogosnak egy általunk fentartott hadseregben, nemcsak nem érvényesül, hanem az a szellem el van nyomva és egy, azzal tökéletesen ellenkező, sőt ellenséges irányzat uralkodik ott. (Ugy van! halfelöl.) A hadügyminiszter ur nem fogja fel helyesen, vagy talán nem tudja magát beleképzelni a törvényhozók gondolkozásába, ha azt hiszi és tartja lehetségesnek, hogy egy magyar törvényhozás minden lelkiismereti skrupulus nélkül odaadja a nemzetnek legdrágább kincsét, a nemzetnek erőteljes ifjúságát egy olyan hadsereg részére, a mely magyar államot nem ismer, magyar czimerért nem lelkesedik, a melynek szelleme, múltja, gondolkozása a mi nemzeti szellemünktől és gondolkozásunktól nemcsak idegen, hanem vele tökéletesen ellentétes. Nagyon gyakran panaszolják fel ezekről a padokról a hadseregnek ezt a velünk ellentétes és ellenséges irányzatát és szellemét. A túloldalról ezt tagadni szokták ós ha előfordulnak is egye3 események, egyes epizódok, a melyek ennek a szellemnek megnyilatkozását képezik és mi azokra rámutatunk, azokat mint sporadikus eseteket tüntetik fel, a melyekből az egész szellemére következtetni nem lehet. Most, t. képviselőház, megnyilatkozott a legilletékesebb közege, a feje és vezetője annak a hadseregnek és megnyilatkozott abban a szellemben és irányban, a melyet mi mindig felpauaszlunk és a melyet magunkra nézve sérelmesnek találunk és ebben a felszólalásban kifejezésre jut az a tendenczia, mely bizonyos politikai körök részéről is állandóan arra van irányozva, hogy a hadsereggel szemben Magyarországnak jogait eltüntessék, kisebbítsék és megcsorbitsák. Ez az irányzat, t. képviselőház, azóta, a mióta megalkottatott az 1867-ki kiegyezés, folytonosan működik, annak a tényeit lépésről-lépésre ki lehet mutatni 1867 óta, de különösen az 1875-i fúzió óta, a mikor a magyar parlamentben egy bizonyos engedékenyebb irányzat kapott lábra, a mikor az ellentállás itt meggyengült és az a bizalmatlanság, az a féltékenység, a mely azelőtt megvolt az osztrák czentralista törekvésekkel szemben, el lett altatva és el lett némítva. Ezen idő óta különösen tapasztaljuk egész czélzatosan és öntudatosan azt a törekvést, hogy mindazok a közjogi biztosítékok, a melyekkel Magyarország az ő közjogi, politikai és helkormányzati függetlenségét körülvette, a melyeket az ő hadserege részére biztosítani akart, hogy mindezek a biztosítékok meggyengittessenek, megingattassanak, és mindazok a megkülönböztetések, a melyeket az 1867-i törvényhozás a magyar hadsereg tekintetében felállított az osztrák hadsereggel szemben, elhomályosittassanak és ha lehetséges, eltüntettessenek. Ennek a törekvésnek eredménye azután az, t. ház, hogy divatba jöttek a »közös hadsereg« elnevezés, a »monarchia« kifejezés, a »magyar korona országai« kifejezés, és efféle közjogilag helytelen és közjogunkkal ellentétes kifejezések, sőt ezek már becsúsztak a törvényhozásba is. Egy példája annak, hogy milyen elcsuszamlás történt az 1867-iki kiegyezési alapról, az is, a mire tegnap gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam rámutatott, hogy t. i. az 1889: VI. t.-czikkben már el van ismerve, már legalizálva van az az állapot, hogy a hadseregnevelőintézetek, a hadapród-intézetek, tisztképzőintézetek és tiszti akadémiák egy közös hadügyminiszter vezetése alatt állanak. Mindenki, a ki az 1867 : XII. törvényczikket ismeri, érzi, hogy ez iszonyú meghátrálás Deák Ferencz álláspontjától, mert a hadsereg kiegészítése az 1867. évi XII. törvényczikk értelmében a maga egészében Magyarországnak van fentartva. Már pedig a tisztképzés és tiszti nevelés semmi más, mint a hadsereg kiegészítésének egyik eszköze, a miből világosan következik, hogy ezek az emiitettem nevelőintézetek semmi esetre sem tartozhatnak a közös kormány fenhatósága alá, hanem, a mennyiben a magyar állam területén vannak elhelyezve, a magyar kormány fenhatósága alá tartoznak és a magyar állam költségvetéséből kell fentartatniok. (Helyesles balfelöl.) (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja él.) Az az irányzat, t. képviselőház, a mely kezdetben csak nagyon szerényen jelentkezett, a mely igyekezett helytelen közjogi fogalmakat megszokottá tenni, az utóbbi időben aggasztó mértékben kezd öntudatosan és hangosan fellépni. Hajmeresztő és megbotránkoztató merészséggel jelentkezett ez a törekvés a hírhedt chlopyi hadiparancsban, szelídített kiadásban a