Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

577. országos ülés 190k január 16-án, szombaton. 355 képviselői kötelességem ezen kérdések megvizs­gálásába bocsátkozni. (Halljuk! Halljuk! bal­felöl.) Lássuk, megvan-e ebben a közösnek neve­zett hadseregben a magyar nemzeti jelleg? Bizony, fájdalom, a valóságban 1867 óta teljes­séggel nincs meg, de látszólag egészen a leg­utóbbi időkig megvolt, mert törvényeink magyar hadseregről, vagy legalább magyar sorhadi csapatokról szóltak. De ma már papiroson sincs meg. Ma már törvényeinkben is teljesen mellőzik és a »közös« kifejezést használják, Önkéntelenül eszembe jut itt a vámosi templom története. Ez a templom régi, művészi freskókkal volt diszitve, valamikor katholikus templom volt, utóbb refor­mátus kézre került. E freskók hire eljutott a műemlékek országos bizottságához is, és annak elnöke értesítette a falu lelkészét, hogy Buda­pestről bizottság fog lerándulni a templomot megnézni. Szeget ütött a jámbor lelkész fejébe az a nagy tisztelet, hogy ilyen fényes küldött­ség jön látogatóba, összehívta a tanácsot és miután a templom rozoga állapotban volt, el­határozták a kijavítását és bemeszelését. Be­meszelték a templomot, hanem a freskók kitör­tek a mész alól; bemeszelték kétszer, bemeszel­ték háromszor, de mindig hiába. Akkor azután az az okos gondolatuk támadt, hogy lekaparták a freskókat ée ugy meszelték be a templomot. Mikor a bizottság megérkezett, freskókat nem talált, hanem azok helyett egy szép fehérre meszelt templomot. Épen igy vagyunk a had­sereggel. 1867 óta mindig meszeltek, de hiába; a legutóbbi napokban azután előállott az elő­adó ur, egy fényes filippikával lekaparta az utolsó ecsetvonásokat, hogyha majd az utónemzedék keresni fogja, talál egy fényes gombu osztrák ármádiát, de nem talál magyar hadsereget. De ez a hadsereg nemcsak nem magyar, hanem nem is közös jellegű. Hiszen ha közös volna, akkor annak magyar részében érvényesülnie kellene a magyar közjogi szellemnek megfelelően a nemzeti eszmének, a magyar nyelvnek, a magyar jelvényeknek; érvényesülnie kellene a lelkesítő szózatnak, a Himnusznak, mint a hogy érvényesült eléggé a Gotterhalte. Ez a hadsereg nem a mienk, de még csak nem is közös, ha­nem tisztán dinasztikus hadsereg. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezért a hadseregért a magyar nemzet nem is lelkesedhetik, mert az nem a magyar állam megerősítésére, hanem csak az önkényuralom fentartására és a germánizmus támogatására szolgál. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mire jó ez a hadsereg ? Béke idején al­kalmas arra, hogy inzultálja a békés polgárokat, (Igaz ! Ugy van! balfelöl) hogy kebelében nagyra nevelje a magyarfaló Formanekeket, hogy foly­ton előtérbe állítsa katonai szuverenitását szem­ben a magyar nemzet szuverenitásával, felfuval­kodottságát a magyar nemzet gyengeségével és gyávaságával; (Ugy van! Ugy van ! balfelöl.) arra való, hogy egyes tagjai sárba tiporják a nemzet szent klenodiumát, hogy kitaszítsanak belőle mindent, a mi magyar, hogy solferinói és königgrätzi diadalokat arassanak. Erre alkal­mas. Ezt unta meg már, t. honvédelmi minisz­ter ur, a magyar nemzet, nem pedig ezt a mi hazafias küzdelmünket, a melyet olyan erősen elitélt a t. honvédelmi miniszter ur. Ezt unta meg teljes joggal, mert ezt a gonosz politikát hirdeti az osztrák Keichsrathban Körber, ezt a gonosz politikát hirdeti Pitreich hadügyminisz­ter ur a delegáczióban és ezt a gonosz politikát követik önök itt a magyar miniszterelnöki szék­ben, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) azzal a különbséggel, hogy mig Körber és Pitreich ur férfias nyíltsággal hozzák fel véleményüket és osztrák szellemű meggyőződésüket, addig önök takargatják, palástolgatják, de lényegben velük egyetértenek, ugy, hogy nagyon ráillik az önök politikáiára a magyar népdal: »Kitakar, be­takar, Ördög tudja mit akar.« (Derültség bal­felöl.) De, t. ház, nem térhetek ki itt egy közbe­szólás elől, a mely akkor, a mikor a t. hon­védelmi miniszter ur azon erős kifejezést hasz­nálta ellenünk, innen az ellenzéki padokról hang­zott fel. Mikor az igen t. honvédelmi miniszter ur beszédét befejezte, Endrey Gyula t. képviselő­társam a következő közbeszólást tette: »Már nem babérért küzdenek, hanem babért.« Ez a közbeszólás a naplóba nem jött bele, de a lapok­ban benne van. Engedelmet kérek, de kénytelen vagyok ez alkalommal erre néhány szóval röviden reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Nekem van szerencsém az igen t. képviselőtársamat és az ő gondolkozását ismerni, nemcsak a mostani idők­ből, hanem még azokból az időkből, a mikor még mint fejlő bimbók, mint egri jogászok együtt korteskedtünk az én jelenlegi kerületem egy­néhány községében a 48-as és függetlenségi párt egyik kimagasló, tekintélyes és veterán tagjának, Almássy Sándoraak érdekében, s mondhatom, eredménynyel korteskedtünk, mert a választási küzdelemben az ő neve győztesnek került ki. Hát már abban az időben volt nekünk szeren­csénk és alkalmunk egymásnak becsületes és tisztességes önzetlen politikáját és viselkedését megismerni. Engedelmet kérek, képviselőtársam­nak ez a nyilatkozata épen az igen t. honvédelmi miniszter urnak olyan erős kifejezése után egy igen erős vádnak is tűnhetik fel ellenünk, a melyet én kénytelen vagyok innen erről a hely­ről, még ha az tréfából történt is, határozottan visszautasitani. (Helyeslés balfelöl.) Mert engedelmet kérek, az én t. képviselő­társam, a ki, sajnálom, hogy nincs jelen, azt hiszem, meg van róla győződve, de mindenesetre győződjék meg róla, hogy nem babért, de még csak nem is aranyakért és semmiféle czimért, rangért, méltóságért, semmiféle anyagi érde­kekért nem küzdök, hanem igenis küzdök és 45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom