Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

377. országos ülés 190í január 16-án, szombaton. 351 Ily beszédek elhangzása után, a melyekre még rádupláz a kormányelnök ur, e nemzet nem válaszolhat egyébbel, mint azzal, hogy tagadja meg a katonai szervezet fennállásának a lehetőségét, hogy ez a szervezet elpusztuljon a föld színéről és annak romjain felépülhessen az a másik szervezet, a mely a nemzeti függetlenség hatalmas védbástyája lesz. Áttérek már most az előttünk fekvő törvényjavaslat méltatására. Ebben a t. kormány az ujonczok megajánlását, tehát az adónemek legsúlyosabb ját, a véradót, a nemzet ifjúságát, a nemzet virágát kéri, ettől az ifjúságtól pedig már nem is kéri, hanem követeli, hogy a súlyos és terhes szolgálat mellett esetleg még legdrágább kincsét, életét is feláldozza. A mikor ilyen végzetessé válható követeléssel lép elő a kormány, a törvényhozás minden tagjának meg kell kérdeznie a szivében lakó birót, hogy az a súlyos áldozat, a melyet meghoz, meg fogja-e teremni a kivánt eredményeket, meg fogja e hozni a nemzeti önállóság, a nemzeti szabadság biztosítását, meg fogja-e hozni az a szervezet a törvények tiszteletét, a törrenyek becsületes végrehajtását, biztositja-e a köz- és a magánszabadságot, biztositja-e hát a törvények alapján a törvényes állapot fen tartását; vagyis az a szervezet, a melynek kiegészítésére és fentartására kéri a kormány ezt a súlyos áldozatot, ugy szellemében, mint egész organizácziójában megfelel-e azoknak a követelményeknek, a melyek feltétlenül szükségesek arra, hogy az a szervezet, az a hadsereg az ő magasztos, nemes és fenséges feladatainak megfelelve, a nemzet szeretetét kiérdemelve, egyszersmind biztos lelki megnyugvást és vigasztalást nyújthasson annak a sok ezer és ezer szegény szülőnek, a kiknek gyermekei ennek a hadseregnek kötelékébe léptek? (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) Az előttünk fekvő törvényjavaslat azon ujonczok megajánlását kéri, a mely ujonczoknak létszáma már az előző törvényekben megszavaztatott, és a mely ujonczlétszámból 44.076 a már igy elkeresztelt közös hadsereg kötelékébe, 12.500 pedig a honvédség kötelékébe kéretik; ezenkívül, miután a közös hadsereg póttartalékosainak száma kontingentálva nincs, sőt erre a kormányelnök urnak a szabadelvű pártkörben tett nyilatkozata után még kilátás sincs, az összes póttartalék a közös hadsereg kötelékébe soroztatik. Már most nekem képviselői kötelességemből kifolyólag nemcsak lelkiismeretem megnyugtatására, hanem azért is, hogy álláspontomat ebben a kérdésben azon sok ezer szülő előtt, a ki engem ideküldött, igazoljam, kötelességem vizsgálat alá venni, hogy hát az a közösnek nevezett hadsereg bir-e azon kellékekkel, a melyek megnyugvást és bizalmat nyújthatnak a nemzetnek ? Melyek tulajdonképen azon kellékek, a melyek feltétlenül szükségesek arra, hogy egy hadsereg, bármely hadsereg a világon, az illető nemzetnek szeretetét és tiszteletét kiérdemelje? Milyennek kell lennie annak a hadseregnek, hogy iránta a nemzet bizalommal viseltessék? Az ember társas életet él, minden ember már születésénél magával hozza a társas együttélésre való törekvés vágyát, de egyúttal magával hozza ennek ellenségeit is: magával hozza az uralkodni vágyást, az embertársai felett való hatalomra törekvést, magával hozza az önzést, igen sokszor a legvadabb és legdurvább alakban. Az emberiség kezdetleges állapotában, midőn még sem a vallás, sem a konszolidált társadalom nem terjeszthette ki áldásos, szelídítő hatását, többnyire ezek az utóbbi tulajdonok jutottak uralomra, vagyis uralomra jutott a végtelen önzés, a bírvágy; az erősebb mindig elnyomta a kisebbet, a hatalmasabb a gyengébbet, mint a hogy Madách ezt szépen kifejezi, mikor eszkimójával azt mondatja: »Szomszédaimat mind agyonütöttem, de mindig támadnak ujak; ha Isten vagy, tedd meg, hogy kevesebb legyen az eszkimó, több legyen a fóka.« De a mint a vallás szelídítő hatása folytán a társadalmi együttélés iránt való vágy mind eró'sebbé vált az emberekben és ennek alapján megalakultak a társadalmak, az államok: rögtön szükségét érezte az emberiség egy olyan szervezet feliállitásának, a mely biztosíts társadalom jótékony intézményeit, a mely határt és gátat vessen a féktelen emberi indulatoknak, szóval a mely megvédelmezze és lehetségessé tegye a társadalmi együttélést. Ez a szervezet, t. ház, a hadsereg, a melynek tehát legmagasztosabb kötelessége megvédeni a társadalomnak, az államnak területi épségét, a köz- és egyéni szabadságot minden idegen támadással szemben, a féktelenkedők, a rakonczátlankorlók ellen és a melynek feladata érvényt szerezni az alkotmányokban lefektetett jogoknak, érvényt szerezni a társadalom fennáláüásához szükséges törvényeknek, biztosítani ezeknek pontos és lelkiismeretes végrehajtását, vagyis biztosítani a törvényességet, a törvényes rendet. Ez a szervezet, mint mondom, a hadsereg, a melynek kezében van a hatalom, a fegyver, Erre a szervezetre — elismerem — minden államnak, minden társadalomnak feltétlen és elengedhetetlen szüksége van és szüksége is lesz nemcsak a jelen időben, de szüksége lesz mindaddig, amig ember lesz a föld hátán, az idők végtelenéig, mert hiszen mindig lesznek egyesek, a kikben erősebb az önzési vágy, a bírvágy, a kik a hatalomra fognak törekedni, s a kik majd nem csinálnak lelkiismereti kérdést abból, hogy saját előnyeiket előmozdítsák, esetleg mások kárára. És minthogy, t. képviselőház, az az ideális állapot sohasem fog bekövetkezni, hogy minden ember tökéletes legyen és hogy minden embert áthasson az a tudat, hogy a közérdek, a társadalmi együttélés lehetősége szempontjából igen sokszor alá kell rendelni a közérdeknek a magánérdeket, minthogy továbbá ezek az emberi gonosz indulatok teljesen megszűnni sohasem