Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-377
350 377. országos ülés 190í január 16-án, szombaton. először is két kérdést keil tisztába hozni. Nevezetesen áll-e az, hogyha valaki akár katona, akár nem, ha magas állásban, mint kormányférfi, nyilatkozatot tesz, akár katonai szempontból, akár nem katonai szempontból, hogy az beszámíthatatlan, yagy hogy annak minden szava beszámítandó ? Én azt hiszem, hogy sem az első, sem az utóbbi nem áll, mert a t. hadügyminiszter ur, ha mindjárt katonai szempontból beszélt is, az ő nyilatkozatai beszámítás alá kell, hogy essenek, mert ugy tudom, hogy csakis a tébolydának szomorú lakóira nézve áll az, hogy cselekedeteik és szavaik beszámítás alá nem esnek. En azt hiszem, hogy sem az igen t. kormányelnök ur, sem senki a házban, sőt az egész országban sem sorozná a hadügyminiszter urat ezen szomorú lakók közé. Ezért az ő nyilatkozatai, ha mindjárt katonai szempontból történtek is, bizonyára nagyon is beszámitandók és nagyon súlyos következményüek. A másik kérdés az, hogy a hadügyminiszter mint Feldzeugsmeister és nem mint hadügyminiszter beszélt. Én azt hiszem, hogy józan gondolkozású ember előtt ez a kérdés vita tárgyát nem képezheti, mert a hadügyminiszter lehet Feldzeugsmeister, de ma tényleg közös hadügyminiszter, tehát Ausztriának is és Magyarországnak is hadügyminisztere. Hogyha pedig ő a saját resszortjához tartozó dolgokról beszél, még hozzá illetékes helyen, a mely nagyon alkalmas a katonai kérdések tárgyalására, akkor azt mondani, hogy a hadügyminiszternek ezen nyilatkozata be nem számitható, mert ő azt katonai szempontból tette: ez olyan gyenge védelem, a minek a hadügyminiszter ur sem fog örvendeni és a mit nem fog megköszönni a t. kormányelnöknek. Beszélt a t. kormányelnök ur másodszor is, beszélt pedig gróf Apponyi Albertnek egy nagyszabású, igazi magyar nemzeti éizüíetről áthatott, minden magyar ember szivében visszhangra talált, nemes, hazafias beszédére válaszolva. E második beszédében, mintegy folytatásul első beszédének, védelmébe veszi ismét a közös hadügyminiszter urat ós ismétli, hogy a hadügyminiszter nem közjogi fejtegetéseket mondott, hanem csak katonai szempontból beszélt. Engedelmet kérek, a hadsereg bármely kérdése nem a közjogi kérdések egész sorozata-e? Ha az a közös hadügyminiszter ur tisztán katonai szempontból akar beszélni, álljon oda a sor elé, de a mit a hadügyi albizottságban mond, azt nem mint Feldzeugmeister, hanem mint hadügyminiszter mondhatja csak, a kinek minden nyilatkozata közjogi sulylyal bir. Elismeri a t. kormányelnök ur is, hogy az osztrák és magyar közjogi felfogás közt különbség van, de ez csak átmeneti baj. Azonban mikép lehet átmeneti baj az, a mi már 400, vagy ha legújabb közjogi helyzetünket tekintjük, 35 esztendő óta tart ? Ideje tehát már, hogy felnyíljék a nemzet szeme és megszüntesse ezeket az »átmeneti bajokat.« De ha olyan különbség van az osztrák és a magyar közjogi felfogás közt a felségjogok tekintetében, honnan van az a szomorú állapot, hogy az 1867: XII. t.-cz, szerint a hadseregnek kiegészítő részét képező magyar részeiben is minden kérdésben kizárólag az osztrák és nem a magyar közjogi felfogás az irányadó? Azt hiszem, hogy erre a kérdésre sem a hadügyminiszter, sem a honvédelmi miniszter ur nem tudná megadni a választ. (Ugy van! balfelöl.) Az igen t. miniszterelnök ur tegnap szíves volt felolvasni, telefon jelentés alapján, a hadügyminiszter urnak egy órával azelőtt Bécsben elmondott beszédének egy passzusát, a mely jó magyarsággal lefordítva igy hangzott: »A hadseregre vonatkozó akut kérdéseket csakis katonai szem pontból világítottam meg és bizonyára távol fekszik tőlem Magyarország közjogi helyzetének és a magyar államnyelvnek bármely módon való befolyásolni akarása.« A t. hadügyminiseter ur elismeri ezzel a nyilatkozattal Magyarország közjogi önállóságát és a magyar államnyelv jogosultságát is, tehát sokat visezaszí előbbeni beszédéből. Csak az a nagy hiba van, hogy ezzel a nyilatkozattal ellentétben nem engedi, hogy a magyar állami önállóság és a magyar államnyelv érvényesüljön a hadsereg azon részében, a melyet mi tartunk fönn, vagyis a magyar hadseregben, Felette érdekesebbek a hadügyminiszter urnak következő kijelentései (olvassa): »Ezekből tisztára kiviláglik az az álláspont, a melyet a közös hadügyminiszternek el kell foglalnia. Tisztelnie kell és meg kell őriznie egyrészről Magyarországnak és mellékországainak államjogi és belső adminisztratív önállóságát, másfelől a monarchia biztonságának és tovább való fennállásának életfeltételeit.« A közös hadügyminiszter ur tehát nagyon hamar megváltoztatta előbbi véleményét, mert ez a nyilatkozat homlokegyenest ellenkezik a másikkal és azt a csekély elismerést is, a melyet előbb tett, iparkodik visszaszívni; itt már csak Magyarország belső, adminisztratív önállóságát fogadja el. Adminisztratív önállóságuk az örökös tartományok mindegyikének van bizonyos határokig és bizonyos ügyekben ; nálunk is van adminisztratív önállóság Horvátországban. Itt tehát a hadügyminiszter ur ismét a maga álláspontját hirdeti és Magyarországot ismét csak tartománynak tekinti. Pedig a közjogi önállóság, a független közjogi helyzet és az adminisztratív önállóság között óriási a különbség, és én nem tudom feltételezni egy olyan müveit emberről, minő a hadügyminiszter ur, hogy ne ismerné a kettő közt a különbséget. He ha ő nem ismeri, ismernie kellene a magyar kormányelnöknek, a kinek nem védelemben részesíteni, hanem határozottan visszautasítani kellene az ilyen nyilatkozatot.
