Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

377. országos ülés 1904 január 16-án, szombaton. 349 dicső és fényes koronájával, azért védte meg azt a koronát 400 éven keresztül annyi ezer és ezer viszály, vész és megtámadtatás ellenében, azért ontotta a magyar nemzet 30 esztendeig a harminezas és 7 évig a hétéves háborúban vérét, azért áldozta itt pénzét és vagyonát, azért védte meg azt a Habsburg-dinasztiát Nagy Frigyes, Gusztáv Adolf és Napóleon ellen, hogy most előálljon egy »Feldzeugmeister« ur és vakmerően a nemzet arczába vágja, hogy a katonai hatalom nem tűri, hogy egyik nemzet tagjai a többi fölé emeljék magukat? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Lehetséges-e ennél nagyobb arczulesapása a magyar nemzetnek ? Őszintén megvallom azonban, hogy én még sem tudom elitélni azt a közös hadügyminisztert, Pitreich ur németnek született, osztrák katonai szellemben nevelkedett, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) gondosan elzártak lelki szemei előtt minden szabad gondolatot, minden szabadabb eszmét, folyton előtérbe tolták előtte a császár fenséges személyét és ezért megtanulta ott, hogy minden kegynek kútforrása a császári hatalom és hogy minden bőség a császári palást redőibó'l hull ki. Nem csoda tehát, ha előtte mint földi isten jelenik meg az a császári hatalom és leborulva imádja a minden kegyet osztogatót. (Ugy van! balfelöl.) De igenis el tudom ítélni és elitélem magát a magyar nemzetet, elitélem annak kormányát, (Ugy van! balfelöl.) elitélem azt a többséget, a mely azt a kormányt támogatja, (Uqy van ! balfelöl.) a mely kormány ennek a közös hadügyminiszter urnak, ennek a Feldzeugmeister urnak ilyen nyilatkozatait védelmébe veszi és helyesli. Az olyan nemzet, a melyet még az ilyen arczulütés sem ébreszt fel. a mely még erre sem jajdul fel, valóban nem érdemli meg, hogy nemzet legyen. Az a nemzet legfeljebb vagy egy megromlott néptömeg, vagy pedig egy szánalomraméltó, letiport és álomba sülyedt néptörzs lehet csak. B. Kaas ivor: Feloszthatják az országot, mint Bach alatt, négy részre! Hellebronth Géza: Beszélt a magyar miniszterelnök is, beszélt gr. Tisza István ur is. Megvallom őszintén, első beszéde rám igen nagy csalódást hozott, mert én azt hittem, hogy itt az a bizonyos színjáték fog folytatódni, a melynek első felvonása már lejátszódott és a melynek czime lehetett »Körber és Tisza urak páros viaskodása*, a mikor megjelentek a szintéren középkori vértes lovagoknak öltözve, a mikor fakardokkal egymást jól megpüfölték és mikor azután a lovagias harcznak vége volt, barátságos teára gyűltek össze, az osztrák miniszterelnöki palotában. Megvallom, azt hittem, hogy most jön a második felvonás és ismét meg fog jelenni egy előkelő idegen, a kivel meg fogja vivni páros viaskodását a i. túloldalnak frenetikus tapsviharai között. És mi történt? A t. kormányelnök ur, szakítva hagyományos modorával, sziréni dallamokat zengett a hadügyminiszter urnak, védelmébe, pártfogásába vette az ő nyilatkozatait, sőt még ezzel sem elégedett meg, hanem még dicsőítette azokat a bizonyos osztrák katonai hagyományokat. Az igen t, kormányelnök ur jó nevelésben részesült, tanult is sokat és elismerem, hogy tud is nagyon sokat, valószínűleg tanulta tehát a magyar történelmet is. A t. kormányelnök ur talán elfelejtette már azt, hogy annak az osztrák hadseregnek asszisztencziája mellett fejezték le Zrínyit, Nádasdyt, Frangepánt, Martinovicsot, Laczkovicsot és sok ezreit a magyar szabadság mártírjainak ? Elfelejtette már annak az osztrák hadseregnek küzdelmét, a mely hét éven át harczolt a magyar szabadság, a magyar törvények, a magyar alkotmány ellen, a nemzet legnagyobb fejedelme, Rákóczi Ferencz ellen? Elfelejtette a t. kormányelnök ur azt, hogy ugyanennek az osztrák hadseregnek jutott az a dicsőség, hogy királyi esküvel szentesitett törvényeink ellen, Windischgraetz-czel az élén, 1848-ban harczolt, ugyanezen hadsereg asszisztencziája mellett gyilkolták le a magyarok legjelesebbjeit, a tábornokokat (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) és ennek a hadseregnek az asszisztencziája mellett működhetett csak a hiénák leghiónáhbja: Haynau. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek a hagyományok pedig mind élnek abban az osztrák hadseregben, de élnek a mi szivünkben is, csakhogy míg ott a dicsőség nimbuszával övezik azokat, addig bennünk csak a fájdalom, az elkeseredés és az utálat érzetét keltik_ fel. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) És a magyar kormányelnök a dicsőítők táborába szegődik. A t. kormányelnök ur, a mint a rossz nyelvek beszélik, kegyes volt egy alkalommal talán épen itt a folyosón minket, az, u. n. küzdő ellenzéket csirkefogóknak nevezni. Én ezt nem veszem tőle rossz néven, ez az ő hagyományos modorához tartozhatik, én ezt tőle politikai enuncziáczióinak és különben elég sivár ós ingatag politikai programmja egyik csúcspontjának tekintem. Azonban higyje el nekem a t. miniszterelnök ur, hogy ezen csirkefogók valamennyije között nem akadt volna egyetlenegy sem, a ki a magyar nemzetnek törvényei, alkotmánya ellen tett ilyen nyilatkozatot védelmébe mert volna venni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem mi közülünk, hanem még az ország összes csirkefogói közt — a hová minket is sorozott — sem talált volna a t. kormányelnök ur ilyenre, de ha akadt volna is ezek között olyan, még ez sem lett volna olyan végzetes és szomorú, mintha a kormányelnöki székből, a kormány elnök részéről tétetik ilyen nyilatkozat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur védbeszédében, hogy a hadügyminiszter csak katonai szempontból beszélt. Engedelmet kérek itt