Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-377

348 377. országos ülés 190í január 16-án, szombaton. hekre való határozott utalás; benne van, midőn azt mondja beszédében: Mi a hadügyi intézményekben nagyon is hátramaradtunk, — mintha bizony csak a t. előadó ur mondta volna — nevezetesen az elégtelen ujonczjutalék és a véderő czélszerütlen intézkedéseihez való ragaszkodás következtében. Világosan utal tehát az ujonczlétszám emelésére és ezzel kapcsolatban a megszámlálhatatlan milliók követelésére. Igen érdekes, hogy mit mond a magyar kormánynak erre vonatkozó álláspontjára. Azt mondja a közös hadügyminiszter ur beszédének további folyamán, hogy a magyar korm ny azt a kijelentést tette, hogy a felvetett kérdések a véderőtörvényjavaslat tárgyalására tartandók fenn, mert csak akkor történhetik meg azoknak alapos tárgyalása. A közös hadügyminiszter ur eme kijelentéséből világosan kitűnik az, hogy a magyar kormány, élén a kormányelnök úrral, azok ellen a túlhajtott követelések ellen nem hogy akkor mindjárt állást foglalt volna és azokat rögtön visszautasította volna, tekintetbe véve az országban óriási módon terjedő pauperizmust, a véghetetlen szegényedést, azt a véghetetlen súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetet, a mi ebben az országban van, hanem elfogadta tárgyalás alapjául a hadügyminiszter ur kijelentéseit, tehát azokhoz alapjukban mintegy jogilag hozzá is járult. Azt mondja továbbá a közös hadügyminiszter ur, hogy a felemelt ujonczjutalék ellenértékeként bizonyos feltételek teljesülését tartja szükségesnek - t. i. a magyar kormány — tehát ezek az u. n. nemzeti vívmányok is érintetlenül a véderőtörvényjavaslat részletes tárgyalására a kormányok között tartattak fenn. Hogy most már micsoda kilátásunk lehet a véderőtörvényjavaslat alkalmával ezeknek az úgynevezett nemzeti követeléseknek a megvalósulására, azokat a nemzeti vívmányokat illetőleg, a hadügyminiszter ur egy pillanatig sem hagy bennünket kétségben és egész határozottsággal, férfias nyíltsággal utasítja azokat vissza, midőn azt mondja, hogy a politikai vagy nemzeti ellentéteknek a hadseregbe való behatolását megakadályozzuk és nem tűrjük, hogy abban az egyik nemzet tagjai a többi felé emelkedjenek, mivel az Összes nemzetek közös hadserege a hadsereg. Erre tanit minket a hagyomány, a melyet a katonai szolgálat hirdet. Tehát a hagyomány, a katonai szolgálati szabályzat hirdeti azt, hogy az a hadsereg az összes nemzetek hadserege és hirdeti azt, hogy egyik nemzet tagjíd a többi fölé ne emelhessék magukat. ügy látszik, a hadügyminiszter ur ezzel a szolgálati szabályzattal olyanformán van, mint az alexandriai könyvtár felégetője, Oniár volt a Koránnal, hogy a mi abban van, az helyes, az jó, a mi abban nincs, az mind rossz. A közös hadügyminiszter ur, ugy látszik, minden mást rossznak tart, semmi mást el nem fogad, csak azt, a mi a katonai szabályzatban van. Még tovább is folytatja a hadügyminiszter ur alkotmány- és jogsértő nyilatkozatait, midőn azt mondja: a vezényleti és szolgálati nyelv közt egyrészről és az u. n. ezrednyelvek közt másrészről különbséget kell tenni. Az egységes vezényleti és szolgálati nyelv nemcsak czélszerü, hanem feltétlenül szükséges és ezt ő soha nem fogja megváltoztatni engedni. A t. kormányelnök ur, midőn első beszédében védelmébe vette a hadügyminiszter urnak e kijelentéseit, azt mondta, hogy a hadügyminiszter ur is csak czélszerüségi szenrpontból beszélt, katonai szempontból vette azt, mint czélszerüségi szempontot. De nem mondta és nem olvasta el a hadügyminiszter ur beszédének további részét, a melyben annak szükségességéről beszél és a melyben aDnak megváltoztatását sohasem engedi meg. Ez az alkotmánysértő kifejezése a hadügyminiszter urnak törvényeinkbe ütközik, mert törvényeink értelmében, a mire nézve határozati javaslatot is fogadtak el, minden jognak forrása a magyar nemzet, a törvényhozás, tehát a törvényhozásnak joga lehet a mostani czélszerüségi szempontok helyett egy másik, helyesebb, a nemzeti érzületnek jobban megfelelő czélszerüségi szempontot elfoglalni és ennek alapján a hadsereg vezényleti nyelvét átalakitani. Már pedig azt hiszem, hogy ha a magyar törvényhozás minden faktora ezt akarja, akkor a t. közös hadügyminiszter úrtól engedélyt erre a magyar nemzetnek kérni nem kell. Érdekes a közös hadügyminiszter ur nyilatkozata egy nagyfontosságú, t. i. a katonai büntető bíráskodás nyelvére vonatkozó kérdésben is. Erre nézve azt mondja, hogy az osztrák igazságügyminisztérium már közölte állásfoglalását a fennálló vitás pontok tekintetében, míg ez a magyar kormánynak, nyilván az ismert viszonyok folytán, nem volt lehetséges. Ebből világosan kitűnik, hogy a magyar kormány, élén a kormányelnök úrral, ezt a kérdést még elő sem adta a hadügyminisztériumnak, e kérdésben elfoglalt álláspontját még be sem terjesztette a hadügyi kormányzatnak, ellenben az igen t. miniszterelnök ur programmbeszédében mégis azt mondta, hogy a katonai büntető bíráskodás terén a magyar nyelv jogai érvényesülni fognak. Előbb tehát ezt, mint egy már elhatározott, megbeszélt dolgot, mint egy fait accomplit állította fel előttünk, mint egy nagy nemzeti vívmányt hangoztatta, most pedig kiviláglik, hogy álláspontját még elő sem adta a hadügyi kormánynak. Engedelmet kérek, ez ismét egy lapszus, csak az a kérdés azután, hogy a két miniszter ur közül ki: a bécsi miniszter ur, vagy az igen t. kormányelnök ur követte-e el a lapszust és hogy a kettő közül melyiknek van tulajdonképen igaza ? Ezeket a beszédeket olvasva, bizony nem csoda, ha a hadsereg irányában a nemzetet szeretet és tisztelet helyett az elkeseredés érzete hatja át. Avagy azért ajándékozta meg ez a magyar nemzet az első Habsburgot Szent István