Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-375

320 375. országos ülés 190í január ík-én, csütörtökön. esztendő óta az, a mit Zrínyi Miklós mondott, hogy az osztrák politikának főczélja a király bizalmatlanságát folytonosan fentartaní Magyarország ellen, hogy ez a czél ma is uralkodó és ma is termi gyümölcseit, de nem nekünk, hanem az osztrák politika számára. A katonai intézőség csak eszköze volt a politikának; a politika megragadta, mert monopóliumot nevelt belőle magának, monopóliumot egy osztrák hadsereg megteremtésére, a mely osztrák hadsereg se nem német, a mint ők magukat ma is kifejezik, se nem magyar, se nem lengyel, se nem cseh, hanem nemzetek konglomerátumából kialakult intézmény, a melynek egy ura van, a császár. Már Zrinyi Miklós rámutatott mindezekre. Ha az ő idézetét vizsgáljuk, csaknem ráismerünk a mai állapotra. Ugyanazok, a mik akkor történtek, ugyanazok ma is fennállanak. Zrinyi egész életének utolsó pillanatáig, mint a hazának egyik lelkes fia, kinzó keserveket szenvedett e miatt, és nem a miniszterelnök ur, vagy a honvédelmi miniszter ur, hanem Zrinyi Miklós mondhatta, a mint el is mondja, hogy vérzett szive mindezek láttára és irta munkáit, hogy felébreszsze a nemzetet. Ne bántsd a magyart ! Ezt adja egyik műve bevezetéséül, és lelkesíti a magyart, hogy álljon talpra, ne tűrje el tovább ezeket, vegye kezébe a vezetést. Kimutatta nemzetének, hogy ez az idegen befolyás mily szerencsétlensége az országnak. Az ő kora után megjelentek a Strassholdok, Ampringenek, Cobbok, Vrbnák, Heislerek, Caprarák és Oaraffák és Isten tudja miféle nácziói a világnak. Ezek garázdálkodtak Zrinyi után az országban és vitték oda a dolgot, hogy végre a nemzetből kitört a keserűség, a fájdalom, a sebek felfakadtak és Rákóczi Ferencz a beszkidi szorosan át kibontott zászlóval jött, hogy a magyar szabadságot kivívja és a magyar alkotmányt biztosítsa, Zrinyi Miklósnak fájó szívvel elmondott jövendölése, hogy e nemzetnek milyen szerencsétlenség az idegen hadvezetőség, a Rákóczi-mozgalomhoz vezetett. Midőn a nemzet látta, hogy szép szóval, békés utón semmire sem haladhat, akkor kardhoz nyúlt. Tudjuk a Rákóczi-mozgalom egész történetét, tudjuk azt is, hogy végre megköttetett a szatmári béke, melyet azonban Rákóczi mély előrelátással nem fogadott el, mert tudta, hogy az a békekötés csak arra való, hogy a nemzetet egy időre ismét elvakítsa, elaltassa, azután pedig az osztrák uralom újra kitörjön és féktelenül garázdálkodjék. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Igaza volt Rákóczinak a történet szerint, és mi, kik ez évben sirattuk meg az ő száműzetését, rodostói magányát és halálát, mit sirattunk meg ebben? Azt, hogy Rákóczinak igaza volt, mert íme, ma ugyanazt a hangot halljuk Bécsből; Pitreich, a hadvezetőség ugyanazt hirdeti, a mit hirdettek századokon át; ugyanazon alkotmányfosztás, ugyanazon magyarellenes hang és ugyanazon lekicsinylése ez a magyar nemzetnek, a mi ellen panaszkodott Zrinyi Miklós, midőn vérző szívvel irta meg munkáját a nemzet felébresztésére. Higyje meg a t. képviselőház, hogy nekünk volna legnagyobb örömünk, ha nem kellene ezen keserű epizódokat a ház elé hozni, ha nem kellene a nemzetet figyelmeztetnünk, hogy a mi itt történik, az nem uj, és hogy midőn a hadseregnek múltjára, a hagyományokra hivatkoznak, még bűnt követnek el azok az emberek, mert mi is belenézünk a történet emlékeibe és vérző szívvel sirjuk Zrinyi Miklóssal együtt, hogy a nemzet szerencsétlenségének egyéb oka nem volt, mint a német betolakodása és uralma. (Igaz! Ugy van! halfelöl.) Most sincs egyéb oka szerencsétlenségünknek, mint az a politika, mely a királyt távol tartja Budapesttől, lefoglalja magának Bécsben, {Igaz! Ugy van! balfelöl.) és hamis tanácsosokkal körülfogva, oly tények elkövetésére késztetik, melyek a magyar nemzet alkotmányos érzelmét sértik. Szükségét látom annak, hogy a felségjognak azon kérdésével is foglalkozzam, mely az osztrák delegáczióban felvettetett. A képviselőházban is időnként napirendre hozatik, hogy az osztrák, 1867-ik évi deczember havában szentesitett törvényben mi foglaltatik. Én erre nem adok semmit. Ez nem a mi törvényünk. Ha ők a felségjogot ugy állapítják meg, hogy a hadseregre nézve náluk az érintetlen jog, hogy arra sem a törvényhozásnak, sem a kormányzásnak semmi befolyása nincs, ám legyen tetszésük szerint, de az ő hadseregükre nézve állítsák fel ezt, mi a tilalomfát, a magyar hadseregre nézve felállítjuk, hogy erre ez az értelmezés ki nem terjeszkedhetik. A 67: XII. törvényczikkben önálló intézkedések foglaltatnak. A mi felségjogunk nem az osztrák felségjog, mint ez a 67 : XII. tör vény czikkből s a régi törvényekből kitűnik; ennélfogva ahhoz, hogy az osztrák delegátusok mikép értelmezik a felségjogot, semmi közünk. Erre is azt mondom, a mit Zrinyi mondott, ne bántsd a magyart, hogy az osztrák delegátusok se bántsák a magyar hadseregre vonatkozó magyar alkotmányos és törvényes felfogást. Okolicsányi László: Semmi közük hozzá! Szederkényi Nándor: A múlt napokban egy felszólalt képviselő ur beszélt a felségjogról, mintha 48-ig az uralkodó körök felfogása a felségjog tekintetében folytonos lett volna. Ezt ki kell igazitanom. Az 1792-től 1845-ig lefolyt országgyűlések közül a felségjog a hadseregre vonatkozólag csak az 1807-iki országgyűlés egy feliratára érkezett leiratban érintetett, az is oly gyenge alakban, hogy arra a Rendek bővebben nem is reflektáltak, csak azt jegyezték meg, hogyha még így is volna, a magyar nyelvnek joga még akkor is érintetlen marad és ezzel leszámoltak, de a felségjog a mi közjogunkban, a mi aktáinkban ezen értelmezéssel többé nem fordult elő. Nem fordult