Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-375

314 575. országos ülés 1904- január íí-én, csütörtökön. a negyediken a németalföldiek, s mikor azt látom, hogy majd a belga csapatok, majd a németek, majd a hannoveriek törnek előre, mig végre június 18-án délután öt órakor Blücher csapatai jelennek meg, hogy Wellington és a német fővezér érintkezése a legnagyobb gyorsasággal történik, hiszen perczek alatt dőlt el a nagy csata sorsa, Pitreich beszéde után, alig hiszek szemeimnek. Milyen csodálatos összhang volt ott! A mikor mindezt nézem, azt gondolom magamban, hogy ha Pitreich ur lett volna ott, ez nem történhetett volna meg, mert Pitreich a hadiparancsok kiosztásánál okvetlenül abba a bajba esett volna, hogy ha egy német parancsot kellett volna kiadnia, várni kellett volna, a mig azt angolra vagy más nyelvre leforditják. Szóval Pitreich ur kezében a Waterlooi csata okvetetlenül elveszett volna. (Felkiáltások: Ez már igaz!) Pitreich hadügyminiszter urnak a felnőttek oktatása végett tartott okoskodása azonban, a melyet a hadsereg nyelvének egységére alapított, ha az általam előadottakat tekintjük, megdől. De ne tegyük nevetségessé a dolgot, különben vége volna az államok szövetségének és annak, hogy mi szövetkezzünk az olaszszal, szövetkezzünk a némettel. Hiszen ha ezek a hadseregek háború esetében összejönnének, miként fognak ezek Pitreich ur nézete szerint érintkezni ? Hiszen azok az olasz vagy német hadtestek nem működnének külön-külön, hanem beosztanák a szükséghez képest. Hát én kétségbe volnék esve, hogyha Pitreich ur egy háború vezetésével volna megbízva, . . . Okolicsányi László: Úgyis tudjuk! Szederkényi Nándor: . . . mert annak a háborúnak Pitreich ur elvei szerint meg kellene buknia, (Derültség a baloldalon.) T. i. abban a háborúban az olasz, a magyar hadsereg, vagy más idegen állam hadserege is résztvenne, s Pitreich ur a hadiparancsokat a sürgősség pillanataiban kiadni nem volna képes és így azok végrehajthatlanok volnának, mert hiszen az olaszoknak vagy más nemzeteknek csak nem lehet németül kiadni azt a parancsot, hanem mindenkinek a maga nyelvén kell kiadni. Ezeket szükségesnek tartottam itt a hadügyminiszterrel szemben megjegyezni. (Helyeslés a baloldalon.) Tudom, hogy erre a katonai körök mosolyogni fognak és azt mondják, hogy hiszen mi nem vagyunk katonák. Ez igaz, én sem vagyok az, de tudják meg a t. katona urak, hogy azokat a katonai könyveket, a melyekből önök a katonai tudományt merítik, mi is elolvassuk, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és hogy ha van önöknek eszük azoknak felfogására, nekünk is van annyi belátásunk, hogy azokat megítélni tudjuk. Molnár Jenő: Pitreich csak kuvertákat tud kommandirozni! (Derültség bálfelöl.) Szederkényi Nándor: Ezeket akartam megjegyezni a hadügyminiszter urnak felnőttek oktatására szánt, a hadiparancs technikájáról tartott értekezletével szemben; és ezzel, azt hiszem, itt bebizonyítottam a t. háznak, hogy a mi katonai intézményünk fejének ez az okoskodása nemcsak tarthatatlan, hanem hamis, tévútra vezető és csak azoknak való, a kik a dolgot nézik, de nem ismerik. Nem ugy áll, a hogy ő mondja, a mint azt a hivatkozott példákkal itt a t. ház előtt tisztán és világosan bebizonyítottam. De Pitreich urnak a történeti hagyományokra való hivatkozása époly szerencsétlen, mint az imént hivatkozott értekezlete. O hagyományokra hivatkozik, a hadsereg hagyományaira. Hát, t. képviselőház, én azt ajánlanám a t. honvédelmi miniszter urnak, hogy mondja meg ott Bécsben a hadügyi intézőségnek, hogy nem jó lesz a hadsereg történeti hagyományaira hivatkozni, hagyják ők azt a történetet a múltnak, hagyják pihenni; talán maguk között diskurálhatnak felette s tanulhatnak belőle, de midőn közjogi kérdések merülnek fel, ne vegyítsék azokat bele, mert mi is ki fogjuk mutatni, — a mint most is ki fogom mutatni — hogy az osztrák hadsereg hagyományai milyen alapon állottak a múltban. Nem fogok hivatkozni az 1848-iki eseményekre, de jó lenne, ha ott Bécsben szemmel tartanák, hogy azok a Windischgraetz-féle kirándulások az osztrák hadsereg hagyományait nem épen magas fokra emelték. Vagy a régibb múltra is hivatkozhatnám. No itt azután jobb, ha az osztrák hadsereg elbújik az ő történeti hagyományai mögé. De én, t. képviselőház, ilyen dolgokat nem a magam szavaival szeretem illusztrálni, mert hiszen akkor azt mondhatnák, hogy ón ugy szedem össze és variálom az egyes adatokat, ahogy nekem tetszik. Idézem tehát a történelmi eseményeket. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Nem térek ki, t. ház, a mohácsi vész előtti időre és annak jellemzésére, hogy milyen volt akkor ez az osztrák hadsereg, ámbár ebből az időből is nagyon érdekes felvilágosításokat kaphatnánk; csak a mohácsi vész utáni időre óhajtok vetni egy pillantást, arra az időre, a mikor Magyarország már osztrák fejedelmet választott királylyá s a mikor az osztrák fejedelem Magyarország segélyére osztrák és egyéb idegen csapatokat hozott az országba, Hogy a behozott osztrák katonákat itt nálunk miként Ítélték meg, erre nézve csak egy rövid idézetet leszek bátor felolvasni egy jeles munkából, a melyet Pauler Gyula az 1542-iki eseményekről irt. Azt mondja Pauler, hogy az 1542. évi nagy háború után megkezdődött Magyarországon az osztrák fejedelem uralkodása idegen hadakkal: német és osztrák hadsereggel. Hogy ezek a csapatok milyenek voltak, annak jellemzéséül Pauler Gyula utal az itt járt idegen követek bírálatára, a kik az osztrák hadseregről